MEGJEGYZÉS
A nephroptosis meglehetősen ritka állapot, és a radiológiai diagnózisok száma meghaladja az állapotnak tulajdonítható tünetekkel rendelkező betegek számát. Számos tanulmány becslése szerint a nők közel 20%-ának van rutin IVU során kimutatott nephroptosisa, de jóval kevesebb (10-20%) betegnél jelentkeznek ténylegesen az állapotnak tulajdonítható tünetek.
A tünetekkel járó nephroptosis gyakrabban fordul elő nőknél, a nők és férfiak aránya 5-10:1. Ezenkívül a jobb oldalon gyakoribb (az esetek 70%-ában). Érdekesség, hogy a veseartéria fibromuszkuláris diszpláziájában szenvedő betegek közel 64%-ának ipsilaterális nefroptózisa is van. Ebben az esetben a férfi beteg hasi fájdalommal jelentkezett. Patient underwent 99mTc DTPA renogram performed in usual supine position, which revealed normal morphology and parenchymal functioning and drainage of both the kidneys .
Baseline renogram supine position, GFR estimation Left Kidney 60.mL/ min, Right Kidney 58.9mL/min
DTPA renogram erect position, GFR estimation Left Kidney – 62.9mL/ min, Right Kidney – 46.1mL/min.
Nephrologist strongly suspected it to be a case of nephroptosis and asked for Tc99m-DTPA renogram in prone position. A Tc99m-DTPA renogram a bal vese normális morfológiáját és működését mutatta ki normális clearance-szel, valamint az alul elhelyezkedő, malrotált jobb vesét enyhén csökkent parenchymafunkcióval és nem obstruktív lefolyással .3]. A kiindulási szupinációs renogramhoz képest a jobb vese GFR-je csökkent. Ennek a betegnek előnyös a nefropexia.
DTPA remogram parenchimális fázis – malrotált & alul elhelyezkedő jobb vese
Az állás vagy ülés vérnyomásesést és ájulást válthat ki, ami a fekvő helyzet fenntartását teszi szükségessé. Braasch és munkatársai szerint 13 nephroptosisban szenvedő betegnél és öt normál személynél határozták meg a testtartás változásának hatását a vesefunkcióra, a GFR mérésével felegyenesedett és fekvő helyzetben. Az eredmények azt mutatják, hogy a 13 egy- vagy kétoldali nephroptosisban szenvedő beteg közül 10-nél a GFR felegyenesedett helyzetben csökkent, míg öt vesebetegségben nem szenvedő beteg közül négynél a GFR felegyenesedett helyzetben emelkedett.
A diagnózist általában a beteg tünetei alapján gyanítják, és a felegyenesedett és fekvő filmeken kapott IVU-val erősítik meg. Az IVU azonban hasznos a ptotikus vese anatómiai diagnózisában és elvezetésében. Újabban a Tc99m-Glucoheptonáttal (GHA), Mercaptoacetiltriglicinnel (MAG)3 és DTPA veseműanyagokkal végzett nukleáris vizsgálat nemcsak a diagnózist, a funkciót, a drenázst veszi fel, hanem a vese véráramlásának csökkenése, a glomeruláris szűrési sebesség és az obstruktív drenázs esetén, valamint tüneti esetekben a nefropexiát is segíti.
A kezelés műtéti (nefropexia – a vese visszahelyezése anatómiai helyzetébe) a vese stabilizálása érdekében, azonban tünetmentes betegeknél a műtét nem javasolt. A műtéti helyreállítás előnyös bizonyos tüneteket mutató betegeknél, akiknél a gyűjtőrendszer vagy a vese véráramlásának elzáródása dokumentált vese ptosis okozta. 1993-ban Urban és munkatársai a Washington Egyetemen sikeresen elvégezték az első laparoszkópos nefropexiát. Ezt követően McDougall és munkatársai (2000) tovább legitimálták a laparoszkópos nephropexiát, mint a nephroptosis érvényes sebészeti kezelését, mivel egy hosszú távú eredményvizsgálatban a fájdalom állapotának javulását mutatták ki. A laparoszkópos nefropexia a közelmúltban vált elérhetővé a kiválasztott tüneteket mutató betegek számára.