Az angioplasztikát követő restenosis egyre gyakoribb iatrogén betegség. A restenosis angiográfiás vagy klinikai kritériumok alapján definiálható. Az angiográfiás restenózis definíciói a különböző vizsgálatokban eltérőek, ami részben magyarázza a jelentett restenózis ráták közötti különbségeket. A legtöbb vizsgálat jelenleg az angiográfiás restenózist úgy definiálja, mint a > 50%-os veszteséget a kezdeti nyereséghez képest, vagy > vagy = 50%-os abszolút léziós szűkületet a követéses angiogramon. A restenózis meghatározásához használt gyakori klinikai végpontok közé tartozik a visszatérő angina pectoris, az ismételt revaszkularizáció szükségessége vagy a szívinfarktus. A technikai fejlődés és a többféle farmakológiai beavatkozás ellenére a legtöbb tanulmány szerint az angiográfiás restenózis előfordulása továbbra is 40% körül mozog; e tanulmányok egyikében sem történt azonban teljes angiográfiás követés, így a restenózis tényleges aránya valamivel magasabb lehet. Számos vizsgálatban megállapították, hogy a klinikai restenózis a betegek körülbelül 36-40%-ánál fordul elő. Így az angiográfiás restenózisban szenvedő betegek kisebbségének nincs klinikai tünete. A legtöbb betegnél, akiknél a restenózis tünetei jelentkeznek, ezek a tünetek az angioplasztikát követő első 3 hónapon belül jelentkeznek. E betegek többségénél az első tünet a progresszív terheléses angina pectoris. A betegek esetenként instabil anginával és csak ritkán akut szívinfarktussal jelentkeznek. Az ismétlődő mellkasi fájdalommal jelentkező betegeknél több jellemzőt találtak hasznosnak annak előrejelzésében, hogy lesz-e angiográfiás restenózis a követéses angiográfiás vizsgálat során. Az angioplasztika után 1-6 hónappal tipikus anginális tünetekkel jelentkező betegeknél nagy a valószínűsége az angiográfiás restenózisnak. Ezzel szemben azoknál a betegeknél, akik a perkután transzluminális koszorúér-angioplasztika után több mint 6 hónappal visszatérő mellkasi fájdalommal jelentkeznek, nagyobb a valószínűsége, hogy új, jelentős koszorúér-elváltozások okozzák a tüneteket. A restenózisra utaló klinikai tünetekkel rendelkező betegek nem invazív vizsgálata általában csak szerény információt adhat annak előrejelzéséhez, hogy valóban fennáll-e restenózis. Úgy tűnik, hogy a negatív terheléses talliumteszt nagy specificitással kizárja a restenózist, és hasznos lehet atipikusabb tünetekkel jelentkező betegeknél. Az ismételt angioplasztika a leggyakrabban alkalmazott terápia a restenózis kezelésére, bár a koszorúér-bypass műtét vagy a gyógyszeres kezelés ésszerű alternatív terápia lehet. Az ismételt angioplasztika klinikai sikerességi aránya > 90%, és a súlyos szövődmények ritkák; a restenózis azonban e betegek jelentős százalékában kiújul. Néhány betegnél, akiknél ilyen visszatérő restenózis alakul ki, végső soron előnyös lesz az ismételt angioplasztika stratégiája, bár sokuknál sebészi revaszkularizációra lesz szükség.