1779 körül Samuel Cromptonnak sikerült előállítania egy öszvérfonót, egy olyan gépet, amely muszlin előállítására alkalmas fonalat fonott. Ezt muszlinkerékként vagy Hall i’ th’ Woodwheel néven ismerték, annak a háznak a nevéről, amelyben ő és családja ekkoriban élt. Az öszvérkerék később fonóöszvér néven vált ismertté. A Crompton által a Hall i’ th’ Woodban készített fonal iránt nagy volt a kereslet, de nem volt elég pénze ahhoz, hogy szabadalmat szerezzen. A módszereivel kapcsolatos kíváncsiskodás arra kényszerítette Cromptont, hogy válasszon: vagy megsemmisíti a gépét, vagy nyilvánosságra hozza azt. Az utóbbi alternatívát választotta, miután több gyártó ígéretet tett arra, hogy fizetnek neki az öszvér használatáért, de csak 60 fontot kapott. Ezután saját számlájára folytatta a fonást, de közömbös sikerrel.
Az öszvér-jenny az Arkwright-féle kerethez hasonlóan görgők segítségével sodorta az előfonalat, míg az orsókocsi 54 hüvelyknyit mozgott előre-hátra, hogy a fonalat kifeszítse, majd a Hargreaves-jennyhez hasonlóan a fonóorsókba gyűjtse. Az öszvér jelentősége abban állt, hogy jobban tudott cérnát fonni, mint kézzel, ami egyre finomabb fonalat eredményezett. A durva fonalat (40-es) fontonként 14 shillingért adták, míg az öszvérén fonott (80-as) fonalat 42 shillingért adták fontonként.
Mivel az öszvér nem volt szabadalmaztatva, hamarosan mások is gyártották. A gépet vasból építették, a befelé irányuló mozgás segítésére 1790-ben erőt alkalmaztak, és 1834-re teljesen automatikus vagy önműködő lett. Egy 1812-es felmérés szerint 4-5 millió öszvérorsót használtak. Crompton nem kapott jogdíjat a találmányáért.
1800-ban 500 fontot gyűjtöttek össze a javára előfizetés útján, és amikor 1809-ben Edmund Cartwright, a motoros szövőszék feltalálója 10 000 fontot kapott a parlamenttől, Crompton elhatározta, hogy támogatásért folyamodik. 1811-ben bejárta Lancashire és Skócia gyári körzeteit, hogy bizonyítékokat gyűjtsön arról, hogy milyen széles körben használják az öszvérét, és 1812-ben a parlament 5000 fontot ítélt meg neki. Ennek a pénznek a segítségével Crompton fehérítőként, majd gyapotkereskedőként és fonóként kezdett vállalkozásba, de sikertelenül. 1824-ben a boltoni Black Horse “ügyészi” klub néhány barátja és tagja (köztük Isaac és Benjamin Dobson, Benjamin Hick, John Kennedy és Peter Rothwell) a tudta nélkül 63 font járadékot vásárolt neki.
Crompton 1827. június 26-án halt meg a boltoni King Street-i házában, és a St Peter’s plébániatemplomban temették el.