Sedimentáció
Az üledékképződés leírható az üledék beáramlásával egy lerakódási területre (azaz az üledékellátottsággal) vagy az üledékképződés sebességével. Az üledékkínálat és az üledékképződés sebessége két különböző paraméter, amelyek kapcsolatát az üledéket a medencében szétosztó szállítóeszközök energiája közvetíti. Például a nagy üledékkínálat nem feltétlenül jelent magas üledékképződési sebességet, mivel az üledék megkerülheti a nagy energiájú területeket, és felhalmozódhat az alacsonyabb energiájú területeken, ahol a szállítóanyag nem képes a teljes üledékterhelést elszállítani. Ezért, tekintettel arra a tényre, hogy a környezeti energiaáramlás korlátozhatja az üledék felhalmozódását, az “üledékképződés” leírója, amely a rétegfelhalmozódási mintázatok kialakulása szempontjából releváns, inkább az üledékképződés mértéke, mint az üledékkínálat. Még a környezeti energiaáramlás szerepének figyelembevétele nélkül is, az állandó relatív tengerszint-emelkedés és állandó üledékellátottság elméleti feltételei mellett végzett térfogatszámítások azt mutatják, hogy a rétegsoros rétegrendek halmozódási mintázata progradációról retrogradációra változhat, az üledékképződés sebességének csökkenése miatt, mivel az üledék a progradáció során szélesebb területekre oszlik el (azaz a Muto és Steel, 2002-ben leírt autoretreat folyamat). Ez tovább illusztrálja azt a pontot, hogy a partvonalon történő üledékképződés sebessége, nem pedig az üledékkínálat a releváns változó a rendszereket meghatározó rétegződési mintázatok kialakulásában. Az üledékkínálat és az üledékképződés sebessége közötti különbség még nyilvánvalóbb a valóságban, ahol a szállítóanyagok energiájának változásai jelentős szerepet játszanak az elterjedési mintákban és az üledékfelhalmozódás sebességében egy medencén belül bármely adott helyen.
Az üledékképződés sebessége minden lerakódási környezetben az üledékkínálat és a környezeti energiaáramlás közötti egyensúlyt tükrözi (Catuneanu, 2006). Mind az üledékkínálat, mind az energiaáramlás különböző időskálákon ingadozik, ami rendkívül változó üledékképződési sebességeket eredményez, amelyek a megfigyelési skála növekedésével általában csökkennek, mivel a mért szakaszokba több hiatust építenek be (Miall, 2015). Ez egyre nyilvánvalóbb a medence peremei felé, amelyek jobban ki vannak téve az üledék megkerülésének és/vagy az eróziónak. Bármely megfigyelési skálán az akkomodáció és az üledékképződés sebessége közötti egyensúly megváltozhat a partvonal mentén, ami a különböző rendszertraktusok egyidejű lerakódását eredményezi a csapásirány mentén, és diakrón rendszertraktushatárok kialakulását (pl. Catuneanu et al., 1998a; Posamentier és Allen, 1999; Catuneanu, 2006; Csato és Catuneanu, 2014).
Az üledékképződés sebességét egy adott helyen minden olyan tényező szabályozza, amely módosítja az üledékkínálatot és az üledékszállító ágensek energiáját, beleértve az akkomodációt (süllyedés ± eusztázia), az éghajlatot, a forrásterület kiemelkedését és az autogén folyamatokat, amelyek befolyásolják a medencén belüli üledékeloszlás mintázatát (23.10. ábra). Az extrabazinális üledékellátás (pl. sziliklasztos üledékek esetében) független az akkomodációtól, míg az intrabazinális üledékellátás (pl. karbonátok és evaporitok esetében) részben az akkomodációtól függ. Mindazonáltal, függetlenül a lerakódási környezettől és az üledék eredetétől, az akkomodáció és az üledékképződés sebessége egymástól függetlenül mérhető (azaz a tér létrehozása vs. fogyasztása), és ezek kölcsönhatása a part menti környezetben szabályozza a partvonalak pályáját és a kapcsolódó “hagyományos” rétegfelhalmozódási mintázatokat.
Az akkomodáció és az üledékképződés mint a rétegtani felépítés különálló irányító tényezői közötti különbségtétel a legjelentősebb a lefelé irányított környezetben, ahol a rétegrendek egymásra rétegződési mintázatai a partvonal vonulataihoz kapcsolódnak (23.10. ábra). Ez a megkülönböztetés kritikus jelentőségű a part menti környezetben, ahol az akkomodáció és az üledékképződés kölcsönhatása szabályozza a partvonal pályáját. A partvonal mentén az akkomodáció változásait a szubaerialis klinoformák átfordulásának relatív magassági eltolódásaival mérik (azaz a felfelé és a lefelé lépcsőzéssel szemben), míg az üledékképződés az üledékfelhalmozódás sebességével számszerűsíthető (azaz a tengerszint és a lerakódási felszín magasságának változásával, egy referenciahorizonthoz képest; 23.12. ábra). Bármely helyen az akkomodáció és az üledékképződés sebessége jellemzően eltérő. Például egy part menti környezetben a relatív tengerszint emelkedése a partvonal relatív emelkedésével számszerűsíthető, míg ugyanakkor az üledékfelhalmozódás mértéke az üledékkínálat és a környezeti energiaáramlás közötti helyi egyensúlytól függ.
A partvonaltól távolodva az akkomodáció és az üledékképződés közötti különbségtétel mind a fel-, mind a lejtő irányában egyre kevésbé értelmezhető. A lefelé irányított területeken belül a partvonal marad a referencia a hagyományos halmozódási minták és a kapcsolódó rendszervonulatok kialakulásához. A partvonal vonulatainak befolyásán kívül eső területeken az üledékképződés válik a rétegtani felépítés domináns irányítójává, az akkomodáció változásainak közreműködésével vagy anélkül. Az ilyen területek közé tartoznak a folyásiránytól felfelé irányított kontinentális környezetek (pl. Shanley és McCabe, 1994; Boyd et al., 2000; Catuneanu és Bowker, 2001; Catuneanu és Elango, 2001; Leckie et al., 2004) és a helyi tektonizmus által irányított mélyvízi környezetek (pl. Fiduk et al., 1999). Ezekben a környezetekben az aggradációs és degradációs ciklusok olyan lerakódási szekvenciákat hoznak létre, amelyek időzítését az üledékképződés helyi szabályozása korlátozza. Például a mélyvízi környezetben az üledékképződés bizonyos körülmények között (pl. tektonikai dőlés, sótektonika) független lehet a partvonalak pályájától és a rendelkezésre álló szállás mennyiségétől. Ilyen esetekben az aggradációs és degradációs folyamatok a tengerfenék egyensúlyi profiljának kiigazítását tükrözik a helyi szabályozások hatására, amelyek módosítják a mélytengeri áramlatok energia- és üledékterhelése közötti egyensúlyt, függetlenül attól, hogy mennyi hely áll rendelkezésre a tengerfenék felett. Az üledékellátás és az energiaáramlás közötti kapcsolatot az alapszint fogalma magyarázza, amely az aggradációs és degradációs folyamatokat minden lerakódási környezetben irányítja, a szedimentológiai és a rétegtani léptéktől kezdve.