Hatás és örökség
A paktum izgatta Olaszország ambícióit, amellyel 1916 augusztusában, a Németország elleni olasz hadüzenet után közölték, és 1917 áprilisában ki kellett egészíteni a Saint-Jean-de-Maurienne-i megállapodással, amelyben Nagy-Britannia és Franciaország Olaszországnak ígérte Dél- és Délnyugat-Anatóliát. Oroszországnak a háborúból való kilépése érvénytelenítette a Sykes-Picot-megállapodás orosz vonatkozását, és a török nacionalisták győzelmei az Oszmán Birodalom katonai összeomlását követően az Anatóliára vonatkozó olasz tervek fokozatos elvetéséhez vezettek.
Az arabok azonban, akik a Sykes-Picot-megállapodásról úgy szereztek tudomást, hogy 1917 végén a szovjet-orosz kormány a császári Oroszország más titkos szerződéseivel együtt közzétette azt, megbotránkoztak rajta. Ez a titkos megállapodás elsősorban a britek által a Ḥusayn ibn ʿAlī Hásemita-dinasztának, Mekka sharifjának már az Ḥusayn-McMahon levelezés (1915-16) során tett ígéretekkel állt ellentétben. Abból kiindulva, hogy az arabok végül függetlenséget kapnak, Ḥusayn 1916 júniusában lázadásba hozta a Hejaz arabjait a törökök ellen.
A Sykes-Picot-megállapodás ellenére a britek eleinte még mindig támogatni látszottak az arab önrendelkezést, és segítettek Ḥusayn fiának, Fayṣalnak és csapatainak 1918-ban Szíriába nyomulni és Damaszkuszban kormányt alakítani. 1920 áprilisában azonban a szövetséges hatalmak a San Remó-i konferencián megállapodtak abban, hogy a régió kormányzását külön “A” osztályú mandátumokba osztják, a Sykes-Picot-megállapodáshoz hasonlóan. E mandátumok határai felosztották az arab területeket, és végül Irak, Izrael és a palesztin területek, Jordánia, Libanon és Szíria modern határaihoz vezettek.
Noha a mandátumok határait csak évekkel a Sykes-Picot-megállapodás után határozták meg, az a tény, hogy a megállapodás meghatározta e határok kereteit, még a 21. században is szította az elhúzódó ellenérzéseket. A pánarabisták ellenezték a többnyire arabok lakta területek különálló országokra való felosztását, amelyet nem tekintettek másnak, mint imperialista erőltetésnek. Ráadásul a határok más egybefüggő népességeket, például a kurdokat és a drúzokat is felosztották, és több országban kisebbségi népességként hagyták őket, teljesen megfosztva közösségeiket az önrendelkezéstől. A politikai zűrzavarok pillanatait gyakran a “Sykes-Picot végéről” szóló nyilatkozatokkal fogadták, mint például a Kurdisztáni Regionális Kormány megalakulása Irakban 1992-ben vagy az Iszlám Állam Irakban és Levanteban (ISIL) felemelkedése 2014-ben. Eközben a Sykes-Picot-megállapodást gyakran kritizálják a Ḥusayn-McMahon levelezéssel és a Balfour-nyilatkozattal együtt, mint ellentmondásos ígéreteket, amelyeket Nagy-Britannia tett Franciaországnak, az araboknak és a cionista mozgalomnak.
Az Encyclopaedia Britannica szerkesztői.