Az amerikai történelem egyik legmakacsabb mítosza, hogy az európai felfedezők valóban átverték az amerikai őslakosokat azzal, hogy megvásárolták egész Manhattan szigetét – ahol az elmúlt években az ingatlanok átlagosan 1000 dollár fölött voltak négyzetméterenként – mindössze 24 dollárért, gyöngyökért és csecsebecsékért. Úgy tűnik, ez a végső alku, de a történet igazsága ennél bonyolultabb és homályosabb.
Inflációval kiigazítva
A Holland Nemzeti Levéltárban található az egyetlen ismert elsődleges hivatkozás a manhattani eladásra: Pieter Schage holland kereskedő 1626. november 5-én írt levele, amelyet az “Új-Holland” felfedezésében és betelepítésében jelentős szerepet játszó Nyugat-indiai Társaság igazgatóinak írt. A levélben azt írja: “Megvásárolták a vademberektől a Manhattes-szigetet 60 gulden értékben”. (Van egy fennmaradt okirat Manhattanről és Long Islandről, de ez jóval az eredeti manhattani vásárlás után készült, amikor a hollandok már több évtizede lakták a szigetet.)
A tizenkilencedik századi történészek ezt a 60 guldent átszámították amerikai dollárra, és megkapták az akkori 24 dollárt. Ugyanez az összeg azóta majdnem két évszázadon át ismétlődött, megmerevedett az időben, és nem érintette a valuta értékének változása – de azok a guldenek ma már nem 24 dolláron állnak. A Holland Királyi Művészeti és Tudományos Akadémia Nemzetközi Társadalomtörténeti Intézetének átváltója szerint 1626-ban 60 gulden 2011-ben 734,77 eurónak felelt meg. Az amerikai dollárhoz viszonyított árfolyam változik, de a mostani írásom közbeni átváltással 951,08 dollárt kapunk, amivel már jobban meg tudunk egyezni.
Míg 951,08 dollár nem olyan nagy érték, mint 24 dollár, az üzletnek van még néhány egyéb zavaró tényezője is. Egyrészt Schagen levele nem említi, hogy valójában ki kötötte az üzletet a hollandokkal vagy a törzzsel, akinek a nevében eladták, és a földterületről szóló okirat elveszett. Elsődleges forrásból származó megerősítés nélkül a történészek kénytelenek arra következtetni, hogy kitől vásárolták meg a szigetet, és úgy tűnik, nem tudnak megegyezni. Néhány beszámoló szerint a hollandokat átverték, és a Long Islanden élő bennszülöttek egy csoportjától vásárolták meg a földet, akik csak átutazóban voltak Manhattanen. Amikor rátaláltak az európai törpékre, elcserélték a földet, amelyre nem tartottak igényt, és a hollandok zsákmányával hazamentek.”
Az áruk jó
Egy másik részlet, amelyet Schagen kihagy a leveléből, az, hogy a hollandok valójában miből hajtották végre a vásárlást. Csak annyit ír, hogy “60 gulden értékben” kereskedtek, de nem részletezi, hogy ez tényleges holland pénzérmék, bennszülött fizetőeszköz, élelmiszer vagy más áru volt-e. Gyöngyöket biztosan nem említ. A néhány évtizeddel későbbi Staten Island megvásárlásáról több fennmaradt dokumentum van, köztük az okirat, amely szerint a hollandok “10 láda inget, 10 ell vörös ruhát, 30 font puskaport, 30 pár zoknit, 2 pár dufát, néhány ásót, 10 muskétát, 30 üstöt, 25 vésőt, 10 rúd ólmot, 50 fejszét és néhány kést” adtak cserébe. Ha a manhattani kereskedelem hasonló árukkal zajlott, akkor az indiánok kevésbé lettek átverve, mint azt a legenda feltételezi, és 60 gulden értékben kaptak hasznos felszerelést és az akkori csúcstechnológiának számító eszközöket.
Az okirathoz vagy az adásvétel bármely további dokumentációjához hiányoznak az olyan immateriális javakról szóló feljegyzések is, amelyekkel a 60 gulden értékű bármi is volt az, esetleg cseréltek. A korai holland települések a térségben azért jöttek létre, hogy részt vegyenek a bennszülöttekkel folytatott szőrmekereskedelemben, és bármelyik törzs is kötötte a manhattani üzletet, valószínűleg számíthatott a hollandokra, mint kereskedelmi partnerekre és potenciális szövetségesekre a jövőben, ami még édesebbé tette az üzletet.
Eladás vagy bérlés?
Egy utolsó dolog, amit figyelembe kell venni – ami tovább bonyolítja a manhattani üzlet történetét -, az európaiak és az amerikai őslakosok közötti ideológiai különbség a föld eladásával kapcsolatban. Az eladás azért tűnhet különösen egyoldalúnak, még a csekély árat leszámítva is, mert a közkeletű felfogás szerint az amerikai őslakosok nem tulajdonként vagy eladható dologként gondoltak a földre, és fogalmuk sem volt arról, hogy mire vállalkoztak. De ez nem pontos. “Az európai telepesek és a korai amerikaiak félreértették a törzsi gazdaságokat és a tulajdonjogokat” – mondja Robert J. Miller, a Lewis & Clark Law School amerikai indiánjogi szakértője az Oregon Law Review-ban. “Még ma is szinte általánosnak tűnik az a félreértés, hogy az amerikai indián kultúrában nem volt és nincs meg a magántulajdon és a magán, szabadpiaci, kapitalista gazdasági tevékenységek megbecsülése vagy megértése. Ez a téves elképzelés nem is állhatna távolabb az igazságtól.”
A valóságban, mondja Miller, az amerikai indiánok az európai érintkezés előtt és után is folyamatosan részt vettek szabadpiaci kereskedelmi helyzetekben, és bár a legtöbb föld, amelyen az indiánok éltek, törzsi földnek számított, amely a törzs vagy a törzs összes tagjának közös tulajdonában volt, szinte minden törzs elismerte a földhöz való állandó vagy félig állandó magánjog különböző formáit. Az egyes törzstagok megszerezhettek és gyakorolhattak használati jogokat bizonyos (törzsi és nem törzsi) földdarabokra, házakra és értékes növényekre, például bogyós gyümölcsösökre, gyümölcs- és diófákra, mind öröklési jogok révén, mind pedig vásárlás és eladás útján.
A Jog az amerikai történelemben: Volume 1. kötetében G. Edward White jogászprofesszor a manhattani “eladást” az indiánok szemszögéből úgy értelmezi, hogy “nem mondtak le a szigetről, hanem egyszerűen befogadták a hollandokat mint további lakókat”, egy olyan tulajdonjogi rendszerrel összefüggésben, amely különbözött az európaiakétól, de nem volt nem létező. Szerinte “megengedték a hollandoknak, hogy gyakorolják a szigeten azt, amit ők vadászati vagy használati jognak véltek”, és folyamatos saját jogokat feltételeztek, ebben az esetben az alku sokkal jobbnak tűnik az indiánok számára, mint azt a legenda hinni engedi.