A hangszóróból rikoltás hasít a levegőbe, majd a diszpécser tárgyilagos hangja: “Akcióhívásunk van.”
A repülésvezető a repülési vonalhoz sprintel, őt követi a többi pilóta és a repülőszemélyzet. Két percen belül három Grumman TBM Avenger indult be, és a vezető repülőgép gurulni kezd. Behunyom a szemem, és hallgatom az 1950 lóerős Wright R-2600 csillagmotorok emelkedő és süllyedő kórusát. Elképzelem ezt az üvöltést egy repülőgép-hordozó fedélzetén, amikor a század 57 évvel ezelőtt a Fülöp-szigeteki tengeren készült a csatára. Hamarosan ezek a hangok már csak emlékké válnak.
Tényleg a Miramichi repülőtéren vagyunk, a Kanadai Királyi Légierő egykori bázisán, New Brunswick keleti részén, a Szent Lőrinc-öböl közelében. A szépen fehérre és szürkére festett, sárga szárnyvégekkel ellátott Avengerek tankerek, fajtájuk utolsó működő túlélői. A rámpa szélén lévő nagy tárolótartályok mellett sorakoznak, ahol 625 amerikai gallon tűzgátlót – vörös festék, műtrágya, agyag és víz keverékét – pumpálnak gyorsan a bombatér tartályaiba. Egyenként felszállnak, körülbelül 1500 láb magasra emelkednek, és eltűnnek a déli horizont felett, útban egy frissen jelentett erdőtűz felé.
1941. december 15-én az Avenger prototípusa végrehajtotta első sikeres repülését. Az első sorozatgyártású modellek, amelyek 1942 elején kerültek le a gyártósorról, TBF-ek voltak (“F” a gyártó Grumman Aircraft amerikai haditengerészet által használt jelölése). Az Eastern Aircraft, a General Motors egyik részlege a New Jersey állambeli Trentonban, 1943-ban kezdte meg a gyártásukat egyidejűleg TBM-ként. Az Eastern 1944-ben teljesen átvette az irányítást. 1945 szeptemberében, amikor a gyártás megszűnt, 9837 Avenger-t szállítottak le.
Az Avenger-t a haditengerészet szigorú előírásai szerint torpedóbombázónak építették az elavult Douglas Devastator helyettesítésére, és háromfős személyzetet szállított: pilóta, navigátor/radiátor és gépész/toronylövész. Belső rekeszei 500 fontos bombát vagy 2000 fontos torpedót tudtak szállítani.
Az Avenger minden dél-csendes-óceáni hadjáratban jelentős szerepet játszott a japán flotta legyőzésében. Az észak-atlanti hajózási útvonalak mentén a kísérő repülőgép-hordozókról indított Avengerek támadásba lendültek a német tengeralattjárók ellen, biztonságosabbá téve a tengereket a kereskedelmi hajók számára. A háború végére a pilóták nagyra értékelték a tapasztalt harci gép robusztusságát és stabilitását, amely képes volt elviselni a kegyetlen büntetést, és mégis hazaérni. Egyes pilóták körében azonban nehézkes külseje miatt a “pulyka” becenevet kapta.”
“Mindig úgy emlegettem, hogy “a nagy vasmadár”, az egyetlen teljesen öntöttvas repülőgép, amelyet valaha ember tervezett” – mondja Lee Pasley, aki ma nyugdíjas üzletember a montanai Billingsben. Pasley 22 éves hadnagyként (junior fokozatú) TBM-eket repült a U.S. Navy Torpedo Squadron One-nál a Yorktown hordozóról (a második ilyen nevű hordozóról) és a Benningtonról a Csendes-óceán déli részén. “Jó, szilárd, becsületes repülőgép volt” – mondja. “Egyáltalán nem volt benne semmi trükkös. Egyszerűen végig lehetett vele menni egyenesen a holtpontról, és még mindig volt elég irányításod ahhoz, hogy a szárnyakat vízszintesen tartsd. Jó repülőgép volt? Még mindig itt vagyok.” Két nappal a csendes-óceáni háború befejezése előtt Pasley-t a Tokiói-öböl felett légvédelmi tűzben lelőtték, és a japánok fogságba ejtették.
A leghíresebb Avenger-pilóta talán a volt elnök, George H.W. Bush. Bush 1944 szeptemberében egy japánok által elfoglalt sziget elleni támadás során lőtték le, majd kimenekült, és egy amerikai tengeralattjáró mentette meg.
Az Avenger 1954-ig szolgálta az amerikai haditengerészetet. Az 1950-es években a kölcsönös védelmi paktum keretében TBM-3-asokat küldtek Kanadába, az Egyesült Királyságba (amely a II. világháború alatt is használta őket), Hollandiába, Franciaországba és Japánba, a Japán Önvédelmi Erők számára. Ez utóbbiak voltak az utolsó TBM-ek, amelyek 1962-ben vonultak ki a katonai szolgálatból.
Az amerikai erdészeti szolgálat 1956-ban nyolc feleslegessé vált TBM-et vett át, és elkezdte tesztelni őket, mint tankereket az erdőtüzek leküzdésére. A nagy teljesítményű, robusztus és tágas TBM-ek olyan helyeken is el tudták érni a tüzeket, amelyek a földi tűzoltók számára nem voltak elérhetőek. Mivel a felesleges TBM-ek olcsók voltak, a nyugati államok vállalkozói felvásárolták őket, felszerelték permetezésre és tűzoltásra, és szerződést kötöttek a szövetségi és állami kormányokkal.