A szenvedés idején Dávid igaz önbeszédet folytatott arról, hogyan kellene reagálnia Isten jóságának fényében: “Várj az Úrra, légy erős, és bátorságot vegyen a szíved, várj az Úrra!” (Zsoltárok 27:14).
Az Istenre való várakozásra való felhívás meghívás a bizalomra és a reményre. Magában foglalja azt a hitet, hogy egy napon – még ha nem is ma van az a nap – ő mindent helyre fog hozni. A várakozás idején, amikor imádságban keressük Istent, meg kell tanulnunk hallgatni őt, és beszélni is hozzá – kizárni a zajt, és csendben várni, ahogy kibontja előttünk személyét, céljait, ígéreteit és tervét.
De mi van akkor, amikor várunk és hallgatunk, és Isten még mindig hallgatni látszik?
Isten közel van
Az Istentől elhagyatottan? Sinclair Ferguson azt tárgyalja, amit keresztény elődeink “lelki elhagyatottságnak” neveztek – azt az érzést, hogy Isten elfelejtett minket, és emiatt elszigeteltnek és iránytalannak érezzük magunkat. A hit által azonban megerősíthetjük Isten szerető jelenlétét, még akkor is, amikor ő hallgatagnak tűnik, mi pedig elhagyatottnak érezzük magunkat. “Közeledjetek Istenhez, és ő is közeledni fog hozzátok” (Jakab 4:8) – ez egy olyan ígéret, amelyet Isten nem szeg meg, annak ellenére, hogy mit érzünk.
Néhány évvel ezelőtt minden látható ok nélkül négy hónapos depresszión mentem keresztül. Meg kellett tanulnom bízni Isten jelenlétében, annak ellenére, amit éreztem. Végül, ahogy továbbra is naponta kinyitottam az Igét és kerestem az arcát, miközben még mindig abban a depresszióban voltam, fokozatosan visszanyertem a képességemet, hogy megérezzem és meghalljam őt.
Már sokan jártunk az emmauszi úton (Lukács 24:13-32). A szomorúságtól elárasztva. Kérdésektől gyötörve. Azon tűnődünk, hol van Isten. Holott végig mellettünk jár.”
Ez a legjobb nekem?
Egy lelkész barátom mesélt nekem a tinédzser fia halála utáni élményéről: “Hónapokon keresztül szinte minden reggel kérdéseket kiabáltam Istennek. Azt kérdeztem: Mit gondoltál? És ‘Ez a legjobb nekem?’. És végül: ‘Tényleg azt várod, hogy minden vasárnap megjelenjek és elmondjam mindenkinek, milyen nagyszerű vagy?’? Aztán, amikor elhallgattam, Isten szólt a lelkemhez. Minden egyes kérdésemre volt válasza.”
Az Istenre várakozáshoz hozzátartozik, hogy megtanuljuk letenni elé a kérdéseinket. Ez azt jelenti, hogy van valami jobb, mintha minden választ tudnánk: ismerni és bízni abban az egyetlenben, aki valóban tudja, és soha nem hagy el minket (Zsidók 13:5).
A bizalom Istenben, amikor nem halljuk őt, végül megerősít és megtisztít bennünket. Ha a hitünk a küzdelem és a nyomorúság hiányán, valamint a kétségek és kérdések hiányán alapul, akkor az egy homokos alap. Az ilyen hitet csak egy ijesztő diagnózis vagy megrázó telefonhívás választja el az összeomlástól. A jelképes hit nem éli túl a lélek sötét éjszakáját. Amikor azt gondoljuk, hogy Isten hallgat vagy hiányzik, Isten megmutathatja nekünk, hogy hitünk hamis vagy felszínes. Tönkremenetele után megtanulhatjuk újjáépíteni Istenre, a mi Sziklánkra, az egyetlen alapra, amely elbírja bizalmunk súlyát.
Az Ő hallgatása nézőpont kérdése
Az Isten bizonyos értelemben soha nem hallgat. Ő már szólt az igéjében, és azzal, hogy emberré lett és meghalt értünk a kereszten, megvásárolta örök üdvösségünket. Ez beszéd, és a beszéd nem hallgatás! Amit mi Isten hallgatásának nevezünk, az valójában lehet, hogy a mi képtelenségünk, vagy bizonyos esetekben (bizonyára nem minden esetben) a nem akarásunk, hogy meghalljuk őt. Szerencsére ez a halláskiesés Isten gyermekei számára nem kell, hogy végleges legyen. És a feltámadás ígéretét tekintve biztosan nem is lesz végleges.
A Zsoltárok 19:1 szerint az egek Isten dicsőségéről kiáltanak. A Róma 1:20 megmutatja, hogy a teremtés milyen egyértelműen bizonyítja Isten létezését. Isten nemcsak a szaván keresztül beszél, hanem a világán keresztül is. Amikor nehéz a szívem, Maggie kutyánkat sétáltatni vagy biciklizni Oregon szépségein keresztül gyakran jobb, mint egy nagyszerű prédikációt hallgatni vagy egy jó könyvet olvasni.
Mégis, amikor nem halljuk Istent, akkor is felbukkanhatunk, és nap mint nap kinyithatjuk az Igét, hogy megnézzük, mit mondott – és tett – már, és addig szemléljük és memorizáljuk, amíg rá nem jövünk, hogy ez nem csend, hanem Isten beszél hozzánk. Természetesen megmarad egy szubjektív értelemben vett vágyunk arra, hogy Istent személyesebb módon halljuk. Isten “halk suttogással” szólt Illéshez (1Királyok 19:12).
A halk suttogással az a baj, hogy nem könnyű meghallani – különösen akkor, amikor körülöttünk üvölt a szél! Miért beszél Isten néha olyan halkan, hogy nehéz meghallani őt? A válasz talán az lehet, hogy önmagunk végére akar vinni bennünket. Hogy arra késztessen minket, hogy csendben legyünk és keressük őt. És hogy építse a hitünket, és végül tisztábban szóljon, vagy meggyógyítsa a hallásproblémánkat.
Amikor az élet elsötétül
Luther Márton felesége, Katalin egy ideig csüggedten és szótlanul látta őt. Egy nap fekete gyászruhába öltözött. Luther megkérdezte tőle, hogy miért. “Valaki meghalt” – mondta az asszony. “Ki?” Luther megkérdezte. “Úgy tűnik – mondta Katalin -, hogy Isten halhatott meg!” Luther értette, mire akar kilyukadni. Mivel Isten nem halt meg, abba kellett hagynia, hogy úgy viselkedjen, mintha meghalt volna.
Mit tehetünk, amikor Isten hallgatni látszik, és az élet sötét? Imádkozhatunk a bibliai írókkal, akik Istenhez kiáltanak:
Hozzád kiáltok, Uram, sziklám, ne légy süket hozzám, hogy ha elhallgatsz hozzám, ne legyek olyan, mint azok, akik a verembe szállnak. (Zsoltárok 28:1)
Ó Istenem, ne hallgass, ne hallgass, ne hallgass, ne hallgass, Istenem! (Zsoltárok 83:1)
Hozzád kiáltok segítségért, és te nem válaszolsz nekem; állok, és te csak rám nézel.(Jób 30:20)
Arra is emlékezhetünk, hogy bármilyen hosszúnak tűnik is a csend, Isten megígéri, hogy az csak átmeneti. Gondoljunk csak a Zefánia 3:17-re:
Az Úr, a te Istened ott van közötted, győzedelmes harcos. Örvendezve ujjong feletted, szeretetében megnyugszik, Örömkiáltással örvendezik feletted. (NASB)
Az, hogy nem halljuk Istent ujjongani, nem jelenti azt, hogy nem örvendezik felettünk örömkiáltással. Egy vak vagy süket gyermek talán nem látja apja arcát, vagy nem hallja szavait, de mégis megtanulhatja megérezni szeretetét és ragaszkodását. A vérrel szerzett ígéret szerint ezt a rövid életet egy örökkévalóság követi, amelyben gyermekei “meglátják az ő arcát” (Jelenések 22:4).
A lelkem várja Istent
A feleségem, Nanci, miközben a néhány hónapja véget ért kemoterápiás kezeléseken esett át, ezt olvasta fel nekem Andrew Murray Várakozás Istenre című könyvéből: “Isten Lelke az, aki elkezdte benned az Istenre várás munkáját. Ő fog képessé tenni téged a várakozásra. . . . A folyamatos várakozásra maga Isten fog válaszolni és jutalmazni, aki folyamatosan munkálkodik.”
“Egyedül Istenre vár a lelkem csendben… tőle van a reménységem” (Zsoltárok 62:1, 5). Ha várakozás közben rá támaszkodunk, Isten megadja nekünk a kegyelmet, hogy várjunk és figyelmesen hallgassunk, miközben imádkozunk, megbízható Krisztus-követőkhöz fordulunk bátorításért, és folyamatosan megnyitjuk az Igét, és kérjük őt, hogy segítsen meghallani őt.”