Williams-díj

Regionalizmus és realizmus a 19. századi amerikai irodalomban

A század Amerikájában a polgárháború és a nyugati terjeszkedés számos társadalmi és politikai változást hozott. Az amerikai művészek a realizmus és a regionalizmus felé fordultak, hogy kommentálják a korszak új problémáit, mint például a munkásosztály folyamatos küzdelmét, valamint a középosztály társadalmi felemelkedését.A művészek a mindennapi élet eltávolított, pártatlan ábrázolásával dokumentálták ezeket a nemzeti átalakulásokat. Mark Twain a The Adventures ofHuckleberry Finnben és Kate Chopin Az ébredés című regényében a regionalizmust alkalmazta, míg Henry James a Daisy Miller című történetében a realizmus segítségével a valós életet ábrázolta valós időben, hogy lehetővé tegye az olvasók számára, hogy teljesen belefeledkezzenek a történeteikbe, hogy életre keltsék a szereplőiket és a környezetet: A Study.

MarkTwain és Kate Chopin a regionalista művek megalkotásának szakértői voltak. A regionalizmus olyan szövegekre utal, amelyek nagymértékben koncentrálnak egy adott régió sajátos, egyedi jellemzőire, beleértve a dialektust, a szokásokat, a hagyományokat, a topográfiát, a történelmet és a karaktereket. A formális és informális dolgokra összpontosít, elemezve a szereplők egymáshoz és a közösségük egészéhez való viszonyát. Az elbeszélő különösen fontos a regionalista regényekben, mivel ő a fordító, aki az olvasó számára érthetővé teszi a régiót. A Huckleberry Finn kalandjai című remekművében Mark Twain a regionalizmus alkalmazásával az olvasót a 19. századi vad amerikai nyugat szívébe helyezi. Twain életre kelti a helyieket. Twain már a regény legelején elmondja olvasójának: “Ebben a könyvben számos dialektust használunk, nevezetesen: a Missouri néger dialektust, a dél-nyugati dialektusok szélsőséges formáját; a közönséges “Pike-Country” dialektust; és ez utóbbinak négy módosított változatát” (Twain, 108. oldal). Twain a népnyelvet használva közvetlenül a helyszínre vezeti olvasóját, így az ember úgy érzi, mintha közvetlenül Huck Finn mellett lenne, aki a Mississippi folyón lefelé úszik, miközben ő diktálja a történetet. A nyelvtan hiánya, a helytelen mondatszerkezet és az angol szótárban soha nem található szavak alkotják Huck nyelvezetét, és lehetővé teszik az olvasó számára, hogy ráérezzen a karakterére, valamint annak a vidéknek a szokásaira, ahonnan származik. Az általa a regény során leírt színes helyi történetek révén az olvasó képet kaphat arról a régióról, ahol Huck él és utazik.

A Mississippi folyó hatalmas szerepet játszik a történetben. Nemcsak a régió természetes tájképeként és díszleteként funkcionál. Ehelyett, mivel a folyó befolyásolja Huck és Jim útját, és a menekülés, a szabadság és az új élet eszköze, a folyó a regény főszereplőjévé válik. A folyó a regionalizmus más aspektusaira is utal. A regionalista művek inkább a tényleges régióra összpontosítanak, mint a cselekmény szisztematikus kidolgozására. A regény során Twaint többször is számos bekezdést foglal el azzal, hogy Huck részletesen leírja az őt körülvevő természetet és folyót. “A folyó mérföldeken átívelőnek tűnt. A hold fényes volt, meg tudtam volna számolni a sodródó fatörzseket, amelyek csúszkáltak, feketén és mozdulatlanul, több száz méterre a parttól” (Twain, 129. oldal). Ezeknek a leírásoknak egyáltalán semmi közük a cselekményhez. Ehelyett elkalandoznak tőle. A folyó ábrázolása azonban fokozza a régió ábrázolását, ami tovább fokozza a regény olvasásának élményét. Olvasóként, bár fizikailag nem láthatjuk a folyót, Huck szavain keresztül érzékelhetjük és érezhetjük méretét, erejét és nagyságát. A cselekményből való kitérés regionalista technika a kultúra jobb bemutatására. Twain a cselekménytől való eltérés mellett a folyó leírására is sok időt tölt Huckkal, hogy leírja Jim babonáját. Bár ez szerepet játszik a történetben, nem feltétlenül ez a cselekmény legfontosabb része. Azonban Jim babonájának részletes leírása, mint például “Miss Watson niggerének, Jimnek volt egy akkora hajgolyója, mint az öklöd, amit egy ökör negyedik gyomrából szedtek ki, és azzal szokott dominálni”, jobban megérteti az olvasóval a régiót (Twain,118. oldal).

Huckaz elbeszélő az olvasó fordítójaként is funkcionál. Az elbeszélő fordítása a regionalizmus egy másik kulcsfontosságú jellemzője. Huck átveszi a tapasztalatait és artikulálja azokat, hogy az olvasó megértse, hol van és milyen ott. A folyó ábrázolása mellett Huck tolmácsként működik, amikormagyarázza az özvegyet és tetteit. Elmondja az olvasónak: “Az özvegyasszony sírt rajtam, és szegény elveszett báránynak nevezett, és még egy csomó más nevet is adott nekem, de soha nem akart semmi rosszat” (Twain, 109. oldal). Az olvasó számára, aki nem a régióhoz tartozik, Huck képes megmagyarázni, hogy miért történnek bizonyos dolgok ezen a területen a régió egyedi szokásai miatt. A regionalista művek a helyi iránti szimpátiára is felhívják a figyelmet, és arra, hogy mi veszik el, amikor az beépül a nemzetibe. Bár Huck lefordítja az olvasó számára az özvegy tetteit, Twain kritizálja az özvegyet is, amiért megpróbálja kivenni Huckból a folyót azáltal, hogy a nemzeti értékekhez igazítja. Ezzel ellenségként tekint rá, mert megpróbálja eltörölni a régió helyi jellegét és egyediségét, amelyet Huck megtestesít.

KateChopin is alkalmazza a regionalizmust Az ébredés című művében. Chopin regionalizmusa azonban kissé eltér Mark Twain regionalizmusától. MígTwain igyekszik dicsőíteni a régiót, amelyről ír, addig Chopin a regényét arra használja, hogy kritizálja a régiót, amelyben a története játszódik. Még mindig teljes mértékben megismerteti az olvasóval a régiót azáltal, hogy betartja a Twain által használt regionalista jellemzőket és irányelveket, de a régiót halványabb fényben mutatja be. Az Ébredés a louisianai kreol társadalomban és kultúrában játszódik. Twainnel ellentétben az olvasót az előkelőségek világába vezeti be. Az olvasó megtapasztalja a nagyvilágot, amint a kreol társadalom két régiója, a városi New Orleans és a vidéki Grand Island-i nyaralóhely között utazik. Mindkét helyen a kreol társadalom kifejeződik. Chopin, akárcsak Twain, a köznyelvet használja. Bizonyos francia kifejezések, mint például a “quadroon”, gyakoriak a déli régióban, és Chopin az egész regényében használja őket, hogy az olvasót a régióba helyezze. A regionalista technikák alkalmazásával Chopin bemutatja az olvasónak a déli régió sajátos osztályrendszerét és társadalmi normáit. A regény női főszereplője, Edna Pontellier,nem a régióból származik. Így azáltal, hogy kihívást jelent és lázad a régió egységes társadalmi struktúrája ellen, ő a tökéletes eszköz arra, hogy Chopin a régió sajátosságait bemutassa az olvasónak. Kentuckyból származó protestánsként egy katolikus, kreol kultúrában Edna “kívülálló” volt. A kívülállósága révén azonban az olvasó csodálatos leírást kap a kreol életről és szokásokról. Edna “nem volt teljesen otthon a kreolok társaságában… Mindannyian ismerték egymást, és úgy érezték magukat, mint egy nagy család” (Chopin, 541. oldal). Edna megfigyelései megvilágítják a kreol vonásokat: “Egy jellegzetesség, ami megkülönböztette őket, és ami Pontellier asszonyt a leghatározottabban lenyűgözte, az a szemérmesség teljes hiánya volt. A kifejezés szabadsága eleinte érthetetlen volt számára, bár nem okozott neki nehézséget összeegyeztetni azt azzal a magasztos tisztasággal, amely a kreol nőkben veleszületettnek és félreérthetetlennek tűnik” (Chopin, 541. oldal).

Chopin akkor alkalmazza legjobban a regionalizmust, amikor a kreol társadalom normáit és szabályait mutatja be (és egyúttal kritizálja). A legjelentősebb az anya-nő feltételezett ésstrukturált szerepe. “Úgy tűnt, hogy Grand Isle-ban nyáron az anya-asszonyok uralkodnak… Olyan nők voltak, akik idealizálták gyermekeiket, imádták férjüket, és szent kiváltságnak tartották, hogy egyéniségként eltöröljék magukat, és szárnyakat növesszenek, mint szolgáló angyalok” (Chopin, 540. oldal). E leírás emberi megtestesítője Edna barátnője, Adèle Ratignolle. Adèle a tökéletes kreol feleség megtestesítője, ő minden, ami Edna nem. Ellenfeleként Edna hibái leleplezik és kiemelik Adèle kiemelkedő ragaszkodását a kreol társadalom normáihoz. Nemcsak férjét és gyermekeit gondozza, és tökéletesen teljesíti házi kötelességeit, hanem szabad a véleménynyilvánításban és a beszédben is. Mindezek az ideális kreol nő jellemzői. Chopin számos karaktert, dialektusukat, egymással és a közösséggel való interakciójukat használta fel, hogy megkomponálja regionalista művét, és életre keltse azt a sajátos régiót, amelyben Az ébredés játszódik

A leghíresebb novellájában, a Daisy Millerben: A Study című regényében Henry James a realizmust alkalmazza. A realizmus sok tekintetben átfedésben van a regionalizmussal. Ez az élet irodalmi ábrázolása úgy, ahogyan azt éljük. A realista művek elrugaszkodnak a cselekménytől azáltal, hogy a szereplők mélyére hatolnak, hogy megragadják a valós élet lényegét valós időben. A realista írók támadják a társadalmi erkölcsöket és hagyományokat.A romantikát elutasítva a realista írók nem kívánják elrejteni a kellemetlen dolgokat, ehelyett abban gyönyörködnek és virágoznak, ami valóságos; büszkén vállalva mindazt, ami durva, durva és talán társadalmilag elfogadhatatlan. A realista technikához hűen Henry James nagy hangsúlyt fektet a Daisy Millerben a hihető karakterek kialakítására: A Study. Daisy azért olyan valóságos az olvasók számára, mert olyannyira hibás. Bármennyire is helytelen Daisy a társadalmi normák szerint, James soha nem sérti meg a karaktere lényegi és nélkülözhetetlen természetét. Még ha tettei radikálisak is a korhoz képest, hűek sajátos jelleméhez és életmódjához. Daisy viselkedése az egész könyvben következetes. Amikor Winterbourne először találkozik vele Svájcban, “beszédes”, “merész” és “kacér” (James, 397. oldal). Daisy soha nem veszíti el ezeket a tulajdonságait, és nem árulja el, ki is ő valójában. Ezzel James valóságossá teszi őt az olvasó számára.

Azzal azonban, hogy Daisy valódi, a társadalom nem fogadja el. Ez a realizmus szépsége.ellentétben a romantikával, ahol a karaktereket és az eseményeket dramatizálják, idealizálják és eltúlozzák, Daisy hajlamai tökéletlenek. Winterbourne és nagynénje “nyersnek”, “borzalmasnak”, “tudatlan”-nak és “közönségesnek” írja le (James, 408.,409. oldal). Bár tettei, mint például az, hogy két férfival sétál a nyilvánosság előtt, a társadalom számára botrányosnak számítanak, mégis hűek kacér természetéhez. Ha James arra kényszerítette volna Daisyt, hogy feladja egyedi viselkedését a társadalmi normák javára, akkor már nem lenne igazi. Ehelyett James az elejétől a végéig ragaszkodik a realizmushoz.Bár Winterbourne könyörög Daisy-nek, hogy hagyja el a Colosseumot, mert attól fél, hogy elkapja a maláriát, saját, különleges formájához hűen szédelgően rávágja: “Nem érdekel… hogy római lázam van-e vagy sem!”. A következményekkel járó halála, amely a furcsa viselkedésének következménye, nem nyújt boldog, mesebeli befejezést. Ehelyett azzal, hogy hős főszereplője meghal, James sokkal valósághűbbé teszi művét.

Az Amerikában bekövetkezett társadalmi és politikai változásokra válaszul és a romantikával, az irodalmat hosszú évekig uraló stílussal szöges ellentétben a 19. századi amerikai írók a regionalizmust és a realizmust alkalmazták. A regionalizmus egyik legjobb képviselője Mark Twain The Adventuresof Huckleberry Finn és Kate Chopin The Awakening című műveiben, míg a realizmus egyik legjobb képviselője Henry James Daisy Miller című művében található: AStudy, mert ez a három szerző életre keltette történeteit és karaktereit az olvasók számára.