Élettani fejlődés

Erikson: integritás vs. kétségbeesés

Amint az ember idősödik és belép a nyugdíjas évekbe, az élet tempója és produktivitása általában lelassul, időt adva az embernek az életén való elmélkedésre. Felmerülhet bennük az egzisztenciális kérdés: “Nem baj, hogy én voltam?”. Ha valaki úgy látja magát, hogy sikeres életet élt, akkor úgy tekinthet rá, mint ami tele van termelékenységgel, vagy Erik Erikson szerint integritással.

Az integritás itt azt jelenti, hogy az ember az elégedettség, a béke és a hála érzésével tekint vissza az életére mindazért, amit adott és kapott. Erikson (1959/1980) ezzel kapcsolatban megjegyzi:

“Az integritás birtokosa kész megvédeni saját életmódjának méltóságát minden fizikai és gazdasági bánásmóddal szemben. Mert tudja, hogy az egyéni élet csupán egyetlen életciklus véletlen egybeesése a történelem egyetlen szegmensén belül; és hogy számára minden emberi integritás azzal az egyetlen integritási stílussal áll és bukik, amelyben ő maga is részesül.”” (Erikson, 1959/1980, 104. o.)

A személyek tehát az életük megélésének gondos áttekintéséből nyerik értelmüket (azaz integritásukat) (Krause, 2012). Ideális esetben azonban az integritás nem áll meg itt, hanem a bölcsesség erényévé fejlődik tovább. Erikson szerint ez a cél ebben az életszakaszban.

Ha valaki terméketlennek látja az életét, vagy úgy érzi, hogy nem érte el az életcéljait, akkor elégedetlen lehet az életével, és kialakulhat benne az, amit Erikson kétségbeesésnek nevez, ami gyakran depresszióhoz és reménytelenséghez vezet. Ez a szakasz soron kívül is bekövetkezhet, amikor az egyén úgy érzi, hogy élete végéhez közeledik (például amikor halálos betegség diagnózisát kapja).

1. ábra. Erikson hangsúlyozta az integritás fontosságát, és a beteljesülés érzését, amikor egy idős ember visszatekint az életére.

Erikson kilencedik szakasza

Erikson a pszichoszociális fejlődéssel kapcsolatos munkásságának nagy részében feleségével, Joannal dolgozott együtt. Eriksonék idősebb korában újra megvizsgálták a nyolc stádiumot, és további gondolatokat alkottak arról, hogyan fejlődik a fejlődés az ember 80-as és 90-es éveiben. Miután Erik Erikson 1994-ben elhunyt, Joan közzétett egy fejezetet a fejlődés kilencedik szakaszáról, amelyben azt javasolta (saját tapasztalatai és Erik feljegyzései alapján), hogy az idősebb felnőttek újra átnézik az előző nyolc szakaszt, és új módon dolgozzák fel a korábbi konfliktusokat, miközben megbirkóznak az öregedéssel járó fizikai és társadalmi változásokkal. Az első nyolc szakaszban az összes konfliktus szintonikus-disztonikus módon jelenik meg, ami azt jelenti, hogy a konfliktusban elsőként felsorolt kifejezés a pozitív, vágyott eredmény, a második kifejezés pedig a kevésbé kívánatos cél (pl. a bizalom kívánatosabb, mint a bizalmatlanság, a tisztesség pedig kívánatosabb, mint a kétségbeesés). A kilencedik szakasz során Erikson szerint a dystonikus, vagyis a kevésbé kívánatos eredmény ismét elsőbbséget élvez. Például egy idősebb felnőtt bizalmatlanná válhat (bizalom vs. bizalmatlanság), több bűntudatot érezhet amiatt, hogy már nem rendelkezik azokkal a képességekkel, amelyekkel egykor rendelkezett (kezdeményezés vs. bűntudat), másokhoz képest kevésbé érzi magát kompetensnek (ipar vs. kisebbrendűség), elveszíti identitástudatát, mivel másoktól függővé válik (identitás vs. szerepzavar), egyre inkább elszigetelődik (meghittség vs. elszigeteltség), úgy érzi, hogy kevesebbet tud nyújtani a társadalomnak (generativitás vs. generativitás), és egyre kevésbé érzi, hogy a társadalomnak kevesebbet tud nyújtani (generativitás vs. generativitás). stagnálás), vagy Eriksonék megállapították, hogy azok, akik sikeresen megbirkóznak ezekkel a változásokkal és kiigazításokkal a későbbi életkorban, a gerotrancendencia felé haladnak, egy Lars Tornstam gerontológus által megalkotott kifejezés, amely a saját élet és az univerzummal való kapcsolat nagyobb tudatosságát, a múlthoz való fokozott kötődést és az élet pozitív, transzcendens perspektíváját jelenti.

A tevékenységelmélet

A Havighurst és Albrecht által 1953-ban kidolgozott tevékenységelmélet azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy a személyek hogyan tudnak a legjobban alkalmazkodni az idős kor változó körülményeihez – pl., nyugdíjba vonulás, betegség, barátok és szeretteik elvesztése haláleset miatt stb. E kérdés megoldása során azt javasolják, hogy az idősebb felnőttek vonják be magukat önkéntes és szabadidős szervezetekbe, gyermekgondozásba és a társas érintkezés más formáiba. Az aktivitáselmélet tehát határozottan támogatja a mozgásszegény életmód elkerülését, és az egészség és a boldogság szempontjából alapvető fontosságúnak tartja, hogy az idős ember fizikailag és szociálisan aktív maradjon. Más szóval, minél aktívabbak az idősebb felnőttek, annál stabilabb és pozitívabb lesz az énképük, ami aztán nagyobb életelégedettséghez és magasabb morálhoz vezet (Havighurst & Albrecht, 1953). Az aktivitáselmélet szerint az életkor előrehaladtával sokan elzárkóznak az értelmes élményektől, de azok az idősebb felnőttek, akik továbbra is aktívak akarnak maradni, dolgozhatnak azon, hogy az elvesztett lehetőségeket újakkal pótolják.

Disengagement-elmélet

A Cumming és Henry által az 1950-es években kidolgozott, az aktivitáselmélettel ellentétben állóisengagement-elmélet azt hangsúlyozza, hogy az idősebb felnőtteket nem szabad eltántorítani attól, hogy a magány és a nagyobb inaktivitás iránti hajlamukat kövessék. Bár nem zárja ki teljesen a testmozgás és a társadalmi aktivitás fontosságát a fizikai egészség és a személyes jólét fenntartásában, a disengagement-elmélet ellenzi, hogy az időseket mesterségesen annyira lefoglalják külső tevékenységekkel, hogy ne maradjon idejük az elmélkedésre és a reflexióra (Cumming & Henry, 1961). Más szóval, a disengagement-elmélet azt állítja, hogy az idősebb felnőttek minden társadalomban olyan alkalmazkodási folyamaton mennek keresztül, amely a korábbi közéleti és szakmai szerepek elhagyásával és társadalmi horizontjuknak a család és a barátok szűkebb körére való leszűkítésével jár. Ez a folyamat lehetővé teszi az idős ember számára, hogy nyugodtabban haljon meg, anélkül a stressz és a zavaró tényezők nélkül, amelyek egy társadalmilag jobban bevont élettel járnak. Az elmélet szerint a késői felnőttkorban az egyén és a társadalom kölcsönösen visszavonul. Az idősebb emberek jobban elszigetelődnek másoktól, és kevésbé foglalkoznak vagy vesznek részt az életben általában. Ezt az egykor népszerű elméletet ma már kritizálják, mint ageistát, és arra használják, hogy igazolják az idősebb felnőttek másodosztályú állampolgárként való kezelését.

Kontinuitáselmélet

A kontinuitáselmélet szerint az emberek az életkor előrehaladtával továbbra is ugyanúgy tekintenek önmagukra, mint fiatalabb korukban. Egy idősebb ember ugyanúgy viszonyul a problémákhoz, célokhoz és helyzetekhez, mint fiatalabb korában. Ugyanazok az egyének, csak egyszerűen idősebb testben. Következésképpen az idősebb felnőttek akkor is megőrzik identitásukat, amikor feladják korábbi szerepeiket. Egy nyugalmazott parti őrségparancsnok például részt vesz a hajótársakkal való találkozókon, továbbra is érdeklődik az otthoni használatra szánt új technológiák iránt, aprólékosan végzi a barátainak vagy a templomban végzett munkákat, és a hajón szerzett élményeiből származó emléktárgyakat mutat. Ennek eredményeképpen képes megőrizni önismeretét. Az emberek nem adják fel, hogy kik is ők valójában, ahogy öregszenek. Remélhetőleg egész életükben képesek megosztani identitásuk ezen aspektusait másokkal. Az önazonosság optimalizálásának és fenntartásának egyik módja, hogy az ember arra összpontosít, amit meg tud tenni, és ezeket az érdeklődési köröket és tevékenységeket folytatja.”

Generativitás a késői felnőttkorban

A késői felnőttkorban lévő emberek továbbra is sokféleképpen produktívak. Ezek közé tartozik a munka, az oktatás, az önkéntesség, a családi élet és az intim kapcsolatok. Az idősebb felnőttek a generativitást is megtapasztalják (emlékezzünk Erikson előző szakaszára, a generativitás vs. stagnálás szakaszára) a szavazás, a társadalmi intézmények, például a közösségi központok, egyházak és iskolák alakítása és segítése révén. Erik Erikson pszichoanalitikus írta: “Az vagyok, ami túlél engem.”

Produktivitás a munkában

2. ábra. Sokan úgy döntenek, hogy 65 évesen nyugdíjba mennek, de vannak, akik jóval a 60-as éveik után is produktívan dolgoznak.

Mások továbbra is produktívak a munkában. A kötelező nyugdíjazás ma már illegális az Egyesült Államokban. Sokan választják azonban a 65 éves korban történő nyugdíjba vonulást, és a legtöbben önként hagyják ott a munkát. Azok, akik önként hagyják el a munkahelyüket, könnyebben alkalmazkodnak a nyugdíjba vonuláshoz. Valószínűleg felkészültek a zökkenőmentesebb átmenetre azáltal, hogy a nyugdíjhoz közeledve fokozatosan nagyobb figyelmet fordítanak valamelyik hivatásukra vagy érdeklődési körükre. Valószínűbb, hogy anyagilag is felkészültek a nyugdíjba vonulásra. Azok, akiknek egészségügyi okokból, elbocsátások vagy leépítések miatt hirtelen kell távozniuk, nehezebben alkalmazkodnak az új körülményekhez. Különösen a férfiaknak okozhat nehézséget a váratlan nyugdíjazás. A nők kevésbé érezhetnek identitásvesztést a nyugdíjba vonulás után, mivel identitásuk nagy részét a családi szerepek is adhatták. A nőknek azonban általában szegényebb a munkából felhalmozott nyugdíjalapjuk, és ha egy összegben veszik fel a nyugdíjalapjukat (akár a saját, akár az elhunyt férj pénzéből), nagyobb a kockázata annak, hogy felélték azt. A nőknek jobb pénzügyi nyugdíjtervezésre van szükségük.

A 65 év feletti felnőttek 16 százaléka volt aktív munkaerő 2008-ban (U. S. Census Bureau 2011). Világviszonylatban 6,2 százalékuk van a munkaerőpiacon, és ez a szám 2016-ra várhatóan eléri a 10,1 milliót. Sok 65 éves és idősebb felnőtt továbbra is teljes vagy részmunkaidőben dolgozik, akár jövedelemszerzés, akár szórakozás, akár mindkettő céljából. 2003-ban az 55 év feletti teljes munkaidőben dolgozók 39 százaléka 70 év feletti nő volt, 53 százaléka 70 év feletti férfi. Az idősebb felnőttek számának ilyen mértékű növekedése valószínűleg azt jelenti, hogy az elkövetkező években még többen lesznek a munkaerő részei. (He et al., cikk, U. S. Census, 2005).

Önkéntesség:

Az idősebb felnőttek mintegy 40 százaléka vesz részt valamilyen strukturált, személyes, önkéntes munkában. De sok idősebb felnőtt, körülbelül 60 százalék, az önkéntesség egyfajta informális típusában vesz részt, amely inkább a szomszédoknak vagy barátoknak segít, minthogy egy szervezetben dolgozna (Berger, 2005). Segíthetnek egy barátjuknak azzal, hogy elviszik őket valahová, vagy bevásárolnak nekik stb. Néhányan részt vesznek szervezett önkéntes programokban, de érdekes módon azok, akik ezt teszik, általában részmunkaidőben is dolgoznak. Azok, akik nyugdíjba vonulnak és nem dolgoznak, kevésbé érzik úgy, hogy valamilyen módon hozzájárulnának a munkájukhoz. (Mintha ha valaki hozzászokik az otthon maradáshoz, csökkenne az önbizalma ahhoz, hogy kimozduljon a világba.) Azok pedig, akik nemrég mentek nyugdíjba, nagyobb valószínűséggel vállalnak önkéntes munkát, mint a 75 év felettiek.”

Új lehetőségek nyílnak az idősebb felnőttek számára, hogy virtuális önkéntesként szolgáljanak azáltal, hogy online párbeszédet folytatnak másokkal a világ minden tájáról, és megosztják támogatásukat, érdeklődésüket és szakértelmüket. Az AARP (Amerikai Nyugdíjasok Szövetsége) cikke szerint a virtuális önkéntesség az 1998-as 3000-ről 2005-re több mint 40 000 résztvevőre nőtt. Ezek az önkéntes lehetőségek a tizenévesek írásbeli segítségétől a fejlődő országok falvaiban élő “szomszédokkal” való kommunikációig terjednek. A virtuális önkéntesség azok számára is elérhető, akik nem tudnak személyes interakciókban részt venni, és a lehetőségek és módok új világát nyitja meg a kapcsolatteremtés, az identitás megőrzése és a produktivitás terén (Uscher, 2006).

Az oktatás

A 65 év felettiek 20 százaléka rendelkezik alapfokú vagy annál magasabb végzettséggel. És több mint 7 millió 65 év feletti ember vesz részt felnőttképzésben (U. S. Census Bureau, 2011). Az élethosszig tartó tanulás a főiskolai kampuszokon zajló továbbképzési programokon vagy az “Elderhostels” néven ismert programokon keresztül, amelyek lehetővé teszik az idősebb felnőttek számára, hogy külföldre utazzanak, az egyetemen éljenek és tanuljanak, gazdagító élményeket nyújtanak. A kínált kurzusok között akadémiai kurzusok, valamint gyakorlati ismeretek, például számítógépes tanfolyamok, idegen nyelvek, költségvetési tervezés és holisztikus gyógymódok is szerepelnek. A magasabb iskolai végzettséggel rendelkező idősebb felnőttek nagyobb valószínűséggel vesznek részt továbbképzéseken. De ha több oktatási tapasztalatot kínálunk az idősebb felnőttek sokféle csoportjának, beleértve az idősek otthonában élő intézményi gondozottakat is, az javíthatja az életminőséget.”

Vallási tevékenységek

Az emberek az életkor előrehaladtával hajlamosak jobban részt venni az imában és a vallási tevékenységekben. Ez egy szociális hálót, valamint egy olyan hitrendszert biztosít, amely leküzdheti a haláltól való félelmet. A vallási tevékenységek az önkéntességnek és más tevékenységeknek is fókuszt adnak. Egy idős asszony például büszke arra, hogy imakendőket köt, amelyeket a betegeknek adnak. Egy másik a ministráns céhben szolgál, és ő felel a köntösök és az ágyneműk tisztán tartásáért és az áldozásra való felkészítésért.

Politikai aktivizmus

Az idősek politikailag nagyon aktívak. Magas a szavazási arányuk, és leveleket írnak a kongresszusnak olyan kérdésekben, amelyek nem csak őket érintik, hanem a bel- és külföldi ügyek széles körét. Az elmúlt három elnökválasztáson a 65 éves és idősebb emberek több mint 70 százaléka jelent meg az urnáknál, hogy szavazzon (U. S. Census Bureau).

Tegyél hozzá!

Improve this pageLearn More