A texasi Whole Woman’s Health v. Hellerstedt abortuszügyben hozott mai döntésével a Legfelsőbb Bíróság újjáélesztette az “indokolatlan teher” mércét, és ezzel együtt az abortuszhoz való alapvető jogot. Az “indokolatlan teher” az a teszt, amelyet a bíróságok 1992 óta használnak annak értékelésére, hogy az abortuszra vonatkozó állami törvények alkotmányosak-e. A Planned Parenthood kontra Casey ügyben abban az évben a Bíróság kimondta, hogy “indokolatlan teher áll fenn, és ezért egy törvényi rendelkezés érvénytelen, ha célja vagy hatása az, hogy jelentős akadályokat gördítsen az abortuszt kérő nő útjába, mielőtt a magzat elérné az életképességet”. Az abortuszjogokat védő bástyaként ez a megfogalmazás meglehetősen szilárdan hangzott: a cél-vagy-hatás teszt alkalmazása az abortuszjogászatra Sandra Day O’Connor egyik jelentős hozzájárulása volt, és magán viselte pragmatikus megközelítésének jegyeit.
A gyakorlatban azonban a mércét gyengén és következetlenül alkalmazták. Még a Casey-ügyben is a Bíróság a kérdéses pennsylvaniai törvénynek csak egyetlen rendelkezését semmisítette meg: azt a követelményt, hogy az abortuszt kérő nőnek értesítenie kell a férjét. A bíróság a törvény többi korlátozó rendelkezését – köztük az abortusz veszélyeiről szóló tanácsadást, a huszonnégy órás várakozási időt és a kiskorúak szülői engedélyét – nem tartotta indokolatlanul megterhelőnek.”
Mint kollégám, Jeffrey Toobin 2014-ben megjegyezte: “A kulcskifejezésnek nem volt rögzített, magától értetődő meghatározása. És ahogy a Bíróság O’Connor lemondását követően jobbra tolódott, az állami hatalom korlátozásának köre elkezdett szűkülni”. Mindig is fennállt azonban a lehetőség, hogy az indokolatlan teher fogalmát szigorúbban alkalmazzák. Egy 2013-ban megjelent, “Giving Casey Its Bite Back” című jogi folyóiratcikkben Emma Freeman, aki akkor még jogi egyetemista volt, amellett érvelt, hogy a jó “indokolatlan teher” elemzés azt jelentené, hogy egy törvényt “a teher súlya, az állam szabályozási céljának legitimitása és a köztük lévő kapcsolat elégséges volta” szempontjából kellene értékelni. Más szóval, legitim volt megvizsgálni az abortusztörvény célja és hatása közötti kapcsolatot. Az állam látszólagos céljait (mondjuk a nők egészségének védelmét) valóban teljesítették-e az általa választott eszközök (mondjuk az abortuszklinikák ambuláns sebészeti központként való működésének előírása)?
A Stephen Breyer bíró által írt e heti véleményben a Bíróság, úgy tűnik, elvégezte a költségek és hasznok valódi mérlegelését, amit a teszt megérdemel. A vita tárgyát egy, a texasi állami törvényhozás által 2013-ban elfogadott törvény két rendelkezése képezte: az egyik előírta, hogy minden abortuszt végző orvosnak felvételi kiváltságokkal kell rendelkeznie a közeli kórházakban, a másik pedig előírta, hogy minden abortuszt végző klinikát utólagosan fel kell szerelni, hogy megfeleljen az ambuláns sebészeti központok bonyolult szabványainak. Az új korlátozások következtében a Texasban abortuszt végző negyvenegy létesítmény mintegy fele már bezárt; további tíz bezárt volna, ha a törvény hatályban marad. (Volt egy tiltó végzés, amely megakadályozta a sebészeti központokra vonatkozó rendelkezést.)
A bíróság alaposan megvizsgálta az abortusz elérhetőségének és biztonságának tényeit Texasban. A Daniel Grossman és a Texas Policy Evaluation Project által vezetett tanulmánysorozat számos olyan dolgot dokumentált, amelyet a 2013-as törvény elfogadása óta minden bizonnyal tehernek lehet nevezni az abortuszt kereső nőkre Texasban. Ezek közé tartoztak a hosszabb várakozási idők és utazási távolságok, valamint az önkezű abortuszok és a terhesség második trimeszterére halasztott abortuszok előre jelzett növekedése. Mivel – ahogy Breyer bíró rámutat – az abortusz már a törvény előtt is rendkívül biztonságos eljárás volt Texasban (és az ország többi részén), e hátrányok egyikét sem ellensúlyozta a törvény után a nők egészségének javulása.
Az elismerési előjog követelményével kapcsolatban Breyer bíró véleménye rámutat, hogy “amikor a szóbeli vitában közvetlenül megkérdezték, hogy Texas tud-e egyetlen olyan esetről, amelyben az új követelmény akár egyetlen nőnek is segített volna jobb kezeléshez jutni, Texas elismerte, hogy nincs bizonyíték ilyen esetre a jegyzőkönyvben.”
Azzal az előírással kapcsolatban, hogy az abortuszokat sebészeti központokban kell elvégezni, Breyer megjegyzi: “Országszerte a szülés 14-szer nagyobb valószínűséggel vezet halálhoz, mint az abortusz, de a texasi törvény lehetővé teszi, hogy egy bába felügyelje a szülést a páciens saját otthonában. A vastagbéltükrözés, egy olyan eljárás, amelyet jellemzően kórházi (vagy sebészeti központon kívüli) környezetben végeznek, halálozási aránya 10-szer magasabb, mint az abortuszé. A zsírleszívás, egy másik ambuláns eljárás halálozási aránya 28-szor magasabb, mint az abortusz halálozási aránya.”
Tény, hogy egyértelmű, hogy az olyan törvények, mint a texasi, nem a nők egészségének előmozdítása iránti új lelkesedés, hanem egy leleményes abortuszellenes mozgalom termékei. Texas alkormányzója, David Dewhurst egy nappal azután, hogy a texasi törvényt elfogadta a szenátus, egy tweetjével elárulta a játékot. Egy abortuszpárti csoport plakátjának képe fölött, amely arra figyelmeztetett, hogy a törvényjavaslat lényegében az egész államban betiltja az abortuszt, ezt írta: “Tegnap este azért küzdöttünk, hogy az SB5-öt átmenjen a szenátuson, & ezért.”
Az e heti ügy többségi véleményével és az “indokolatlan teher” újraélesztésével a Bíróság jelezte, hogy bajok várnak erre a megközelítésre, nemcsak Texasban, hanem más államokban is – köztük Oklahomában, Louisianában és Wisconsinban -, ahol hasonló törvényeket jelenleg alacsonyabb szintű bíróságok akadályoznak. Ahogy Ruth Bader Ginsburg bíró írta egyetértő véleményében, az olyan törvények, amelyek “”keveset vagy semmit sem tesznek az egészségért, hanem inkább akadályokat gördítenek az abortusz elé”, nem élhetik túl a bírósági ellenőrzést.”