A nominálisnak nevezett dolgokról általában azt gondoljuk, hogy kicsik vagy tartalom nélküliek. Nem így a többszótagú nominalizáció. Megfelel a definíciónak, főnévszerű. A főnévvel persze nincs semmi baj, csak az a zavaró -szerű utótag az, ami meg kellene, hogy csóválja az antennáinkat. Miért? Mert túl sok ilyen gyakori álcázás gyorsabban eltömíti az írást, mintha bugyit tömnénk a lefolyóba.
A nominalizáció egy szép melléknevet vagy egy élénk igét vesz, és főnévvé, dologgá változtatja. Néha az írók azért használják őket, hogy az írásuk magasröptűnek tűnjön – ami rossz ötlet. Ez a bürokráciák, a fülledt akadémikusok és mások nyelve, akik szeretik elhomályosítani a jelentést a nagy szókapcsolatokkal. Íme néhány példa:
A névutók helytelen használata elhomályosíthatja az egyébként élénk nyelvezetet.
Hirdetés
Ki tudod szedni a névutókat? (Igen, kettő van.) Az első a helytelen használat: más mondatokban tökéletesen használható ige, de itt főnévként használják. A második maga a nominalizáció: a nominális melléknevet (a főnévszerű meghatározást használva) főnévvé változtatja. Tehát a nominalizálás nélkül a mondat így hangozhatna: Dexter rosszul használta a nominális szavakat, amivel az egyébként élénk nyelvezetet homályossá tette.”
Nézd, mi történt itt! Nemcsak az erősebb igével helyettesítettük a visszaélni lehet igét, hanem van egy személy is, aki a cselekvést végzi. (Ha el akarod rejteni Dexter baklövését, talán megtartod az eredetit.) Két szóra – “nominális szavakra” – volt szükségünk ahhoz, hogy a nominalizációt visszahelyezzük melléknévi szerepébe, illetve a nominalizálni igéhez. Akkor miért nem tartjuk meg a nominalizációt, és miért nem spórolunk meg egy szót? Értelmes érv; egyelőre tartsuk meg ezt a gondolatot.
Kipróbáljunk egy másik röghöz kötő példát:
A ló ugrásának leírása meglepetést okozott a tulajdonosnak, és megmutatta az idomár ügyességét. (21 szó)
Nominálisaink itt a leírás, az ugrás, a meglepetés, a bemutató és az ügyesség. Figyeljük meg a rengeteg prepozíciós kifejezést: of the horse’s jump, to the owner, of the skill, of the triner. Úgy érzem magam tőlük, mintha azon a lovon galoppoznék! Íme egy (többnyire) névmás nélküli, prepozíciós kifejezések nélküli változat:
Reklám
A tréner leírta, hogyan ugrott a ló, meglepve ezzel a tulajdonost, és megmutatva a tréner ügyességét. (15 szó)
Ebben a mondatban tudjuk, hogy ki írta le a cselekvést, és a ló (most már megfelelően főnévként szerepel, nem pedig melléknévként) aktívan ugrott. Kiküszöböltük azt az unalmas igét is, hogy feltéve, amelyet megfelelően kezelnek a meglepő és a megmutatja jelen idejű participiumok, amelyek aktívabbnak érződnek. Maradhattunk volna az igéknél, ha két mondatot alkotunk:
A tréner leírta, hogyan ugrott a ló. Meglepte a tulajdonost, és megmutatta az edző ügyességét. (16 szó)
Ha észrevetted, hogy egyetlen nominalizációval maradtunk, az ügyességgel, bravó! Visszahelyezhettük volna melléknévvé valami olyasmivel, hogy megmutatta, milyen ügyes volt az edző, de az már szóképesebb lett volna. (Tartsd meg ezt a gondolatot.) Ráadásul az eredeti nehézkes, 21 szavas mondatot 15-16 szavasra csökkentettük.
És még egy: Iván kifejezése (nominalizáció) a bosszúság (nominalizáció) volt abban a megkeresésben (nominalizáció), amelyet a könyv kiadásának (nominalizáció) késedelmével (nominalizáció) kapcsolatban küldött, válhatott Iván kifejezte bosszús érzéseit, amikor arról érdeklődött, hogy miért késik a könyv kiadása.
Míg a fenti morfondírozott igék és melléknevek közül néhányat észrevehettünk, gyakran ezek a nominalizációk nem ugranak be nekünk. Egy tipp a felismerésükhöz: Gyakran végződnek -ance, -ence, -ery, -ment, -ness, -sion, -son, -tion stb. végződéssel. (Vegyünk észre néhányat ezek közül fentebb.) További példák: assurance, deliverance, prudence, discovery, argument, carelessness, comprehension, comparison, creation – ezek mind nominalizációk. Természetesen kivételek is akadnak bőven: elemzés, hit, tisztánlátás, kudarc és más példák, amelyeket az imént láttál. Aztán vannak alattomosabb nominalizációk, amelyek ugyanúgy néznek ki, mint ige- és melléknévi alakjaik. Vegyük a csökkenést: Angelica csökkentette (ige) a vesszők számát versus Angelica a vesszők számának csökkentésére törekedett (nominalizáció). Egyértelműen az első a legjobb. További ilyen nominalizációk a attempt, cause, increase és need.
Hirdetés
Joseph M. Williams és Joseph Bizup a Style című könyvében kínál néhány tipikus mintát, amelyek gyakran eredményeznek nominalizációkat. Először is, amikor a kiküszöbölendő élettelen igék, például a be, have és seem igék után kutatunk, vegyük észre, hogy alanyként előfordulhat nominalizáció, mint például a The judgement (nominalization) of the group is that the article should be published. Egy ilyen ige után is állhat nominalizáció: Nasreen folytatta a könyv szerkesztését (nominalizáció). (Vegyük észre, hogy bár a proceeded nem be, have, vagy seem ige, de homályos, nehezen elképzelhető cselekvés). Egy harmadik minta az alanykésleltető mondatok it is, there is, there are. Példa: Enrique-nek az az érzése (nominalizáció), hogy a tényeket ellenőrizni kell. Egy másik mintában egy nominalizáció szerepel egy gyenge ige alanyaként, amelyet egy másik nominalizáció követ: A szerkesztő meggyőződése (nominalizáció), hogy a kutatást (nominalizáció) hanyagul végezték.
Végezetül egy olyan minta, amely nem tartalmaz gyenge igéket: két vagy több nominalizáció, amelyeket prepozicionális mondatok kötnek össze. Például Tameca a kézirat szervezésének vizsgálata hasznos volt. Williams és Bizup azt javasolja, hogy az ilyen típusú mondatokban a második nominalizációt megtarthatnánk: Tameca megvizsgálta a kézirat szervezését. Azt is javasolják, hogy néha a nominalizált cselekvésszavakat hogyan- vagy miért-mondat segítségével visszavezethetjük igei állapotukba. Ez így működhetne: Tameca megvizsgálta, hogyan volt megszervezve a könyv.
Most már talán felemeli a kezét, és azt kérdezi, hogy mi a baj a szerkesztés, a publikálás, a lekérdezés, a kutatás, a szervezés és sok más nominalizációval, amit állandóan használunk? Egyáltalán semmi. Ezek fogalmak, egyfajta gyorsírás, amelyekkel racionalizálni lehet a nyelvet. Vannak más hasznos felhasználási módok is. Néha arra használjuk a nominalizációkat, hogy megnevezzünk valamit az előző mondatban: Jolene méltóságteljesen elfogadta a díjat. Az ő elfogadása (nominalizáció)…
És ahogy korábban említettük, a nominalizációk alkalmanként valóban kevésbé szószátyár mondatokat hozhatnak létre. Például kivezethetik az olyan szóképes kifejezéseket, mint “az a tény, hogy”. Gondoljunk csak arra a tényre, hogy Kai sikerrel járt… kontra Kai sikere…
Szóval a nominalizációk nem csak rosszak. Okkal vannak a nyelvben. Képzeld el, ha ebben a cikkben az összes “nominalizáló” nominalizációt kiiktattam volna, és “melléknevekkel” vagy “főnévvé alakított igékkel” helyettesítettem volna őket. A lényeg, hogy aktívan válasszuk őket, ne véletlenül essünk bele a használatukba. Erről szól a művészet – és a szerkesztés -, nem igaz?