Találkoztál már valakivel, és olyan azonnali és csodálatos kötődést éreztél, hogy azt gondoltad, ez az ember biztosan az Igazi? Annyira jól érzed magad vele, és olyan közelséget érzel, hogy azt gondolod, végre biztosan megtaláltad a lelki társadat. De vajon ez az igazi szerelem? Vagy azon kaptad magad, hogy nem azért ragaszkodsz valakihez, mert szereted, hanem mert szükséged van rá? És hogyan tudod megkülönböztetni?
Az érzékeny emberek nemcsak a környezetükben lévő érzékszervi ingerekre, hanem más emberekre is érzékenyek. Gyakran magunkba szívjuk mások érzéseit és hangulatát, és könnyen belefeledkezhetünk az életmódjukba, a hiedelmeikbe, és ennek következtében abba is, ahogyan mi magunk érezzük magunkat. Ha ez a valaki nárcisztikus, akkor nagyon nehéz lehet elszakadni tőle. A prédájukká válunk, de ezt csak akkor vesszük észre, amikor már túl késő. Ehelyett azt hisszük, hogy szerelembe esünk.
Amikor ez a két elem, az érzékszervi stressz és a többi ember kombinálódik, mérgező helyzet alakulhat ki. Ha például most költöztél új városba, vagy új munkát kezdtél, úgy fogod érezni, hogy túlterhelt a környezeted újdonsága. Egy nagy életváltozás bárki számára stresszes, de a HSP-k intenzíven érzik ezt. Egy stresszes HSP pedig sebezhető más emberek jó vagy rossz hatásaira.
Tegyük fel, hogy most kezdtél új munkát egy új városban, és találkozol ezzel a fickóval. Barátságos, vicces és segíteni akar. Megmutatja, hol lehet megbízhatóan szervizeltetni az autódat, és munka után meghív egy italra a kollégáival. Még az új, lapos bútorokat is segít összeszerelni. Minden segítséget és társaságot megad, amire csak vágyhatsz, és ami még fontosabb, amire szükséged van. Emellett megnevettet, és elmondja neked, milyen nagyszerű vagy, hogy egész életében rád várt. Úgy érzed, megbecsülnek, hízelgő, megkönnyebbülsz, hogy találtál valakit, akire számíthatsz. És szeretve érzed magad.
Kapcsolatot kezdesz ezzel a személlyel, de hamarosan mások is kíváncsiak lesznek, mit láttok ti ketten egymásban. Nem is sok közös van bennetek. De úgy érzed, hogy valódi kapcsolat van köztetek. És ezért maradsz, még akkor is, amikor ez az ember egyre több mindent követel tőled, még akkor is, amikor elkezded rosszul érezni magad tőle. Nem számít, mennyire rossz a helyzet, te maradsz, mert a gondolat, hogy elveszíted őt, rémisztő. Az igazság az, hogy az egyetlen dolog, ami tényleg közös bennetek, az a szörnyű magány, az igény, hogy valaki melletted legyen, és az igény, hogy érezd, hogy valaki törődik veled. Ez a kötődés. A ragaszkodás az az igény, hogy valaki kitöltse az életedben vagy az önbecsülésedben lévő űrt. Amikor úgy érzed, hogy teljesen egyedül vagy, és nem számíthatsz magadra, akkor jön valaki, és úgy érzed, hogy ő egy kikötő a viharban – valaki, akivel beszélhetsz, valaki, aki segít, aki átölel, valaki, akibe kapaszkodhatsz. A szeretet nem szükséglet. A szeretet nem követelőző vagy kétségbeesett. A szeretet egész és teljes mértékben adakozó.”
A baj az, hogy ha stresszes vagy kiszolgáltatott állapotban vagy, bármennyire is úgy érzed, hogy jól boldogulsz, ha tudat alatt azt hiszed, hogy segítségre van szükséged, vagy hogy egyedül nem igazán boldogulsz, vagy hogy legbelül nem vagy elég jó, akkor olyan embereket fogsz vonzani, akik szintén ezt hiszik magukról és rólad. És nem fogod észrevenni, hogy ez egy rossz helyzet, mert ismerősnek fog tűnni számodra. Magadra fogsz ismerni bennük, és ez megnyugtató lesz. És így maradni akarsz majd.
Minden kikötő üdvözítő helynek tűnik a viharban. De ez nem jelenti azt, hogy maradnod kell. Még csak le sem kell vetned a horgonyt. Csak hajózz tovább. Ne feledd, hogy odakint egyedül is rendben leszel, átvészeled ezt a vihart. És amikor túljutsz rajta, találkozni fogsz olyan emberekkel, akik szintén átvészelték a saját viharukat, és akkor együtt nézhettek szembe az élettel, tudva, hogy találtatok valakit, akire igazán számíthattok és akit igazán szerethettek. És valakit, aki igazán szeret téged.