A görög tűz egy ősi szuperfegyver volt, amelyet a Bizánci Birodalom fejlesztett ki és használt nagy hatékonysággal. Pontos receptje féltékenyen őrzött titok volt, amely mára elveszett az idők során.
A Görög Tűz több mint 700 évig a kereszténység leghatásosabb fegyverévé vált. Nem kis részben ez tette lehetővé, hogy a bizánciak és Konstantinápoly ilyen sokáig ellen tudott állni számos ellenségének.
A görög tűz olyan fontos lett a bizánciak számára, hogy II. Romanosz császár (uralkodott Kr. u. 959-963 között) kijelentette, hogy három dolog nem kerülhet ellenséges kézbe. Ezek a bizánci császári regálék, bármely királyi hercegnő és a Görög Tűz.
Bár a gyújtófegyverek nem újdonságok a háborúban, pl. a lángoló nyilak és tűzfazekak stb., egyértelmű, hogy a Görög Tűz valóban valami nagyon különleges dolog volt. A következő cikkben megvizsgáljuk, hogy mi volt és hogyan használták, valamint találgatjuk a pontos receptjét.
Mi az a görögtűz?
A görögtűz a Bizánci Birodalom által kifejlesztett és használt gyújtófegyver volt, amelyet szárazföldön és tengeren egyaránt használtak. A korabeli beszámolók, valamint a korabeli képek szerint a mai napalmhoz hasonló hatása lehetett.
A valódi görögtüzet nem szabad összetéveszteni azzal, amit a keresztesek görögtűznek neveztek. Ez utóbbi salétrom és terpentin keveréke volt, de az igazi görögtűz valóban sokkal hatásosabb anyag volt.
A történelmi források szerint eredetileg IV. Pogantusz Konstantin (668-685) uralkodása alatt találták ki. A feltételezések szerint egy görögül beszélő szíriai menekült, a heliopolisi Callinicus finomította a receptet Kr. u. 678 körül.
A korabeli beszámolók arról szólnak, hogy a görögtűz spontán kigyulladt, és vízzel nem lehetett eloltani. Ellenkezőleg, úgy tűnt, hogy vízzel érintkezve erőteljesen égett, és mindenre rátapadt, amivel kapcsolatba került.
Ha igaz, akkor ez valóban nagyon hatásos tengeri fegyverré tette.
A gyújtószerkezetet többféle módszerrel lehetett bevetni. Vagy edényekbe dobták, vagy kézi vagy hajóra szerelt szifoncsövekből lövellték ki. Az utóbbi esetében látszólag úgy lehet rá gondolni, mint egy mai lángszóróra.
Interjesztő, hogy úgy tűnik, legalábbis részben lehetett ellene védekezni. Korabeli arab beszámolók arról szólnak, hogy a ragacsos folyadék nem tapadt meg az ecetbe áztatott nehéz ruhán vagy bőrön.
Görög tűz: Kallinikosz titkos képlete
Széles körben elfogadott, hogy a görög tüzet egy görög keresztény, Kallinikosz (más néven Kallinikosz) fejlesztette ki Heliopoliszból. Ő Kr. u. 668 körül menekült Konstantinápolyba a muszlimok által elfoglalt Szíriából.
Az azonban ismert, hogy egy hasonló anyag már jóval Kallinikosz előtt is létezett. A Pontuszi Királyság hasonló keveréket használt a rómaiak ellen az i. e. 1. században a Mithridatikus háborúk idején. Callinicus valószínűleg ezt használta a görögtűz alapjául, de sokkal erősebbé és könnyebben használhatóvá tette.
Bár a pontos recept szigorúan őrzött titok volt, a könnyű petróleum vagy benzin köztudottan az egyik fő összetevője volt. Ezt valószínűleg a Krím-félszigetről szerezték be.
A feltételezések szerint a görög tűz valószínűleg petróleum, szurok, kén, fenyő- vagy cédrusgyanta, mész és bitumen keverékéből állt.
Sokan azt is feltételezték, hogy puskaport vagy “olvasztott salétromot” is keverhettek hozzá. A kén hozzáadása adhatta a keveréknek azt a dübörgő hangot, amelyről a Görög Tűz állítólag híres volt.
A folyadék előállításának folyamata valóban nagyon veszélyes lehetett. Különösen, ha olyan illékony volt, mint ahogy azt a korabeli beszámolók kiemelik.
A petróleum lepárlása, ha használták is, a korhoz képest igen fejlett technológiát igényelt.
Mivel a recept csak császárról császárra szállt, a görögtűzről kevés mást tudunk. Ez az elővigyázatosság annyira sikeres volt, hogy több mint 700 évig titokban tartották, és azóta elveszett a történelem számára.
Ezek ellenére néhány részleges receptet találtak a történészek bizánci forrásokból. Nevezetes példák erre Anna Komnene Alexiadájának és VII. Konstantin Porphyrogenitus De Ceremoniis Aulae Byzantinae című művének receptjei.
Anna szerint:-
“Ez a tűz a következő művészetekkel készül. A fenyőfáról és bizonyos ilyen örökzöld fákról gyúlékony gyantát gyűjtenek. Ezt kénnel bedörzsölik, csövekbe töltik, és az ezt használó emberek heves és folyamatos lélegzetvétellel kidobják. Ily módon aztán a hegyénél találkozik a tűzzel, elkapja a fényt, és tüzes forgószélként hull az ellenség arcára.”
A görögtűz pusztító fegyver volt
A görögtüzet a jelek szerint először Kr. u. 673-ban, Konstantinápoly első arab ostroma során használták haragban. A Konstantinápoly (a mai Isztambul) kifosztására törekvő, portyázó arab flottát az új szuperfegyverükkel felfegyverzett görög hajók semmisítették meg.
A hajókat a hajó orrára szerelt csövekkel egészítették ki. IV. Konstantin parancsnoksága alatt az egész arab flottát megtizedelték az új találmányukkal. Az arab szárazföldi hadsereg, immár flottájuk támogatása híján, kénytelen volt megtörni az ostromot és visszavonulni.
A görög tüzet később egy másik bizánci császár, III. izauriánus Leó is használta egy újabb arab támadás visszaverésére 717-ben. A 10. században I. Romanus Lecapenus is alkalmazta egy orosz flotta ellen.
I. János I. Tzimiszkusz szintén nagyszerűen használta a görögtüzet egy Kr. u. 972-es szárazföldi csatában, amikor felszabadította Preszlav városát az oroszoktól. Kr. u. 988 és 989 között II. Bazil egy vikingekből álló sereget, a Varangiai Gárdát egyesítette a bizánci szuperfegyverrel, hogy leverje a Bardas Phokas által vezetett lázadást.
Úgy tűnik, a fegyver valóban nagyon halálos volt, különösen a tengeri csaták során. Emiatt egyes történészek arra hivatkoznak, hogy a görögtűz lehetett a Bizánci Birodalom hosszú fennmaradásának fő oka.
Ezért a görögtűz szigorúan őrzött államtitok volt, amelynek pontos összetételét csak néhány ember ismerte. Olyannyira szigorúan őrizték ezt a titkot, hogy pontos összetétele a mai napig ismeretlen, de a hírneve ugyanolyan erős, mint több mint egy évezreddel ezelőtt.