DietEdit
The primary food for great blue heron is small fish. It is also known to opportunistically feed on a wide range of shrimp, crabs, aquatic insects, rodents, and other small mammals, amphibians, reptiles, and birds, especially ducklings. Primary prey is variable based on availability and abundance. In Nova Scotia, 98% of the diet was flounders. In British Columbia, the primary prey species are sticklebacks, gunnels, sculpins, and perch. California herons were found to live mostly on sculpin, bass, perch, flounder, and top smelt. A nem halakból származó zsákmány mennyiségi szempontból ritkán fontos, bár egy Idahóban végzett vizsgálat kimutatta, hogy a táplálék 24-40%-át verebek teszik ki.
A kócsagok látás alapján keresik meg a táplálékukat, és általában egészben lenyelik azt. Előfordult már, hogy megfulladtak a túl nagy zsákmánytól. Általában magányosan táplálkozik. Az egyedek általában vízben állva táplálkoznak, de mezőkön is táplálkoznak, vagy a levegőből, illetve egy sügérről a vízbe pottyannak. Az egerészölyveket alkalmanként a fajra jellemző vízi környezetektől távol eső hegyvidéki területeken is zsákmányolják. Alkalmanként laza táplálkozó rajok alakulnak ki, ami előnyös lehet, mivel így könnyebben megtalálják a halrajokat.
Nagyméretű gázlómadárként a nagy kék kócsagok mélyebb vizekben is képesek táplálkozni, így a legtöbb más kócsagfaj számára nem elérhető réstartományokból is képesek zsákmányolni. A nagy kék kócsag általában sekély vizekben, általában 50 cm-nél kisebb mélységben vagy a vízparton táplálkozik éjjel és nappal, de különösen hajnalban és alkonyatkor. A faj leggyakrabban alkalmazott vadászati technikája, hogy hosszú lábaival lassan gázol át a sekély vízben, és hosszú, éles csőrével gyorsan felnyársalja a halakat vagy békákat. Bár általában nehézkes a mozgása, a nagy kék kócsag alkalmazkodó a halászati módszereiben. A táplálkozási viselkedés változatosan áll egy helyben állva, szondázva, csipegetve, lassú tempóban sétálva, gyorsan haladva, rövid távolságokat repülve és leszállva, a víz felett lebegve és zsákmányt felvéve, fejjel előre a vízbe merülve, lábbal előre a vízre szállva, lábbal előre a sügérekről leugorva, valamint úszva vagy a víz felszínén lebegve.
SzaporodásSzerkesztés
Ez a faj általában kolóniákban, tavak vagy más vizes élőhelyek közelében lévő fákon költ. A kifejlett egyedek általában tél után térnek vissza a kolónia helyére, decembertől (melegebb éghajlaton, például Kaliforniában és Floridában) márciusig (hűvösebb területeken, például Kanadában). A kolóniákban általában csak nagy kék kócsagok élnek, bár néha más kócsagfajokkal együtt fészkelnek. Ezeket a csoportokat nevezzük kócsagtelepnek (ez a kifejezés pontosabb, mint a “kócsagtelep”). E kolóniák mérete nagy lehet, kolóniánként öt és 500 fészek között mozoghat, az átlag 160 fészek körül van. A kócsagtelepek általában viszonylag közel, általában 4-5 km-en belül találhatók az ideális táplálkozóhelyekhez. A kócsagtelepek helyeit általában nehéz gyalogosan megközelíteni (pl. szigetek, mocsári fák, magas ágak stb.), hogy megvédjék őket a potenciális emlős ragadozóktól. Bármilyen típusú fát használnak, ha rendelkezésre áll. Ha ez nem lehetséges, a kócsagok fészkelhetnek a földön, lombhullatókon, kaktuszokon, csatornajelzőkön, mesterséges platformokon, hódhalmokon és kacsavárókon. Más vízimadarak (különösen a kisebb kócsagok), sőt esetenként hal- és emlősevő ragadozómadarak is fészkelhetnek a kolóniák között.
Noha a fészkeket gyakran több éven át használják újra, és a kócsagok egy költési időszakon belül társadalmilag monogámok, az egyedek általában minden évben új társat választanak. A hímek érkeznek először a kolóniákhoz, és letelepednek a fészkeken, ahol udvarolnak a nőstényeknek; a legtöbb hím minden évben más fészket választ. A nagy kék kócsagok nagyméretű botfészket építenek. A fészkek első építéskor általában 50 cm átmérőjűek, de többszöri használat és további építés esetén a szélességük meghaladhatja a 120 cm-t, a mélységük pedig a 90 cm-t is. Ha a fészket elhagyják vagy elpusztítják, a nőstény pótfészket rakhat. A szaporodást negatívan befolyásolja az emberi zavarás, különösen a fészkelés kezdetén. A fészkelőhelyekre történő ismételt emberi behatolás gyakran a fészek meghiúsulásához vezet, a tojások vagy fiókák elhagyásával. A kanadai Vancouverben, a Stanley Parkban azonban néhány éve egészséges kolónia él a főbejárat és a teniszpályák közelében, az English Bay mellett, nem messze a Lost Lagoontól. A park kolóniájában már 183 fészek volt.
A nőstény 3-6 halványkék tojást rak, amelyek hossza 50,7-76,5 mm, szélessége pedig 29-50,5 mm lehet, bár a fenti mintában szereplő legkisebb tojások túl kicsik voltak ahhoz, hogy életképes fiókákat hozzanak létre. A tojások tömege 61 és 80 g (2,2 és 2,8 oz) között változik. Évente egy költést nevelnek. Az első költések általában márciustól áprilisig történnek. A tojásokat általában kétnapos időközönként rakják le, körülbelül 27 napig keltetnek, és néhány nap alatt aszinkron módon kelnek ki. A hímek minden nap kb. 10,5 órán át keltetnek, míg a nőstények általában a nap hátralévő részében és az éjszaka folyamán keltetnek, és a tojásokat minden órából kb. 6 percig keltetés nélkül hagyják.
Az elsőként kikelt fióka általában tapasztaltabbá válik a táplálékkezelésben és a testvérekkel való agresszív interakciókban, ezért gyakran gyorsabban nő, mint a többi fióka. Mindkét szülő a fészekben táplálja a fiókákat a táplálék felböfögésével. Kimutatták, hogy a szülő madarak akár négyszer annyi táplálékot is elfogyasztanak, amikor a fiatal fiókákat etetik (kb. 4300 kJ/nap), mint amikor tojást raknak vagy keltetnek (kb. 1200 kJ/nap). Mire 45 naposok lesznek, a fiókák tömege a kifejlett egyed tömegének 86%-át teszi ki. Az elterjedési terület északi szélén (Alberta) körülbelül 55 nap, a déli szélén (Kalifornia) pedig 80 nap elteltével a fiatal kócsagok először repülnek. Még körülbelül 3 hétig visszatérnek a fészekbe táplálkozni, követik a felnőtteket a táplálékszerzésből, és valószínűleg a következő tél folyamán fokozatosan eltávolodnak eredeti fészküktől. A fiatal kócsagok nem olyan sikeresek a halfogásban, mint a felnőttek, mivel a lecsapási arányok hasonlóak, de a kirepülést követő első két hónapban a fogási arányok körülbelül fele a felnőttekének.
RagadozásSzerkesztés
A tojások és a fészekaljak ragadozói közé tartoznak a pulykasasasok (Cathartes aura), a közönséges hollók (Corvus corax) és az amerikai varjak (Corvus brachyrhynchos). Vörösfarkú sólyom (Buteo jamaicensis), amerikai fekete medve (Ursus americanus) és mosómedve (Procyon lotor) ismert, hogy nagyobb fészekaljakat vagy fiókákat, és az utóbbi ragadozó esetében sok tojást is elvisz. A kifejlett kócsagoknak méretükből adódóan kevés természetes ragadozójuk van, de néhány nagyobb madárragadozóról ismert, hogy a fiatal és a felnőtt egyedeket is megöli, köztük a kopasz sas (Haliaeetus leucocephalus) (az egyetlen ismert ragadozó, amely életciklusának minden szakaszában megtámadta a nagy kék kócsagot a tojástól a felnőttkorig), az aranysas (Aquila chrysaetos), és ritkábban a gyöngybagoly (Bubo virginianus) és a harris-sólyom (Parabuteo unicinctus).
Egy alkalmi felnőtt kócsagot, vagy ami valószínűbb, egy bizonytalan fiókát elkaphat egy amerikai aligátor (Alligator mississippiensis) vagy egy amerikai krokodil (Crocodylus acutus). Jelentős méretét és tőrszerű csőrét használva egy kifejlett kócsag félelmetes ellenfél lehet a ragadozó számára. Egyszer egy szirti sas által elkövetett ragadozási kísérlet során a kócsag képes volt halálosan megsebesíteni a sast, bár az belehalt a küzdelem során szerzett sérüléseibe. Ha egy költő kolóniában felnőtt vagy fióka elleni ragadozás történik, a kolóniát a többi madár néha elhagyja. A kócsagtelepeken a zavarás és a költési kudarcok elsődleges forrása az emberi tevékenység, főként az emberi rekreáció vagy az élőhely pusztítása, valamint a tojásgyűjtők és a vadászok által okozott zavarás.