Háttér: Az agitáció magában foglalja a kóborlást, a kiabálást, a bántalmazó vokalizációt és a támadó viselkedést, és a demenciában szenvedő betegek akár 70%-ánál is előfordul. Bár a haloperidol nevű neuroleptikumot évtizedek óta alkalmazzák pszichotikus és demens betegek zavaró viselkedésének megfékezésére, ennek a gyógyszernek a hatékonysága az agitált demenciában továbbra is kérdéses. A haloperidol izgatott demenciában való hatékonyságáról szóló első, 1990-ben közzétett metaanalízis korlátozott terjedelmű volt, és nem tudott egyértelmű iránymutatásokat adni a haloperidol izgatott demens betegeknél történő alkalmazására vonatkozóan. Az 1998-as és 2000-es metaanalízisek a haloperidolt más neuroleptikumokkal, valamint placebóval összehasonlítva vizsgálták, és számos adatbázist kihagytak, beleértve a nem angol nyelvű publikációkat is. A haloperidol placebóval összehasonlított hatásának meghatározása érdekében a nyugtalan demencia kezelésében, valamint az e terület jövőbeli kutatásaira vonatkozó ajánlások megfogalmazása érdekében egy szélesebb körű, de erősen fókuszált áttekintést végeztek.
Célok: A fő cél annak meghatározása volt, hogy a bizonyítékok alátámasztják-e a haloperidol alkalmazását a demens betegek agitációjának kezelésére.
Keresési stratégia: A CDCIG szakosodott regiszterében keresték az agitált demenciában szenvedő betegek haloperidolos kezeléséről szóló összes rendelkezésre álló jelentést.
Kiválasztási kritériumok: Olyan randomizált, placebo-kontrollált, rejtett allokációval végzett vizsgálatokat vizsgáltunk, amelyekben a vizsgálati alanyok demenciáját és agitációját értékelték. Az egy hétnél rövidebb kezeléssel járó vizsgálatokat nem vettük figyelembe.
Adatgyűjtés és elemzés: 1. Két áttekintő kivonatolta a bevont vizsgálatok adatait. 2. Az adatokat lehetőség szerint összevonták, és megfelelő statisztikai módszerekkel elemezték. 3. Odds-arányokat vagy átlagos különbségeket számoltak. 4. Csak a “kezelési szándékra vonatkozó” adatokat vették figyelembe. Amennyiben cross-over elrendezést alkalmaztak (Devanand, 1998), csak a vizsgálat kezdeti szakaszát használták fel a haloperidol és a placebo összehasonlítására. 5. Érzékenységi elemzést alkalmaztak az eredmények heterogenitására és a bevont kis mintaszámú tanulmányok hatásának felmérésére. 6. Az átfogó metaanalízis mellett a jelentések egyedi elemzéseit is elvégezték, hogy megvizsgálják a demencia fokának, a haloperidol dózisának és a terápia időtartamának hatását a zaklatott demenciára. Az elemzés a következő csoportokra terjedt ki: Minden haloperidollal kezelt beteg a placebóval összehasonlítva.
Főbb eredmények: Öt vizsgálatot vontak be a vizsgálatba. Valamennyi vizsgálat “intention to treat” elemzést közölt az eredményeiről. Három tanulmány az Egyesült Államokból, két tanulmány pedig Európából származott. Két tanulmány a demencia különböző formáiban szenvedő betegeket vizsgált, három tanulmány pedig csak diagnosztizált Alzheimer-demenciában szenvedő betegeket tartalmazott. 1. Az agitált betegek haloperidolra adott válaszának általános metaanalízise a kontrollokhoz képest nem mutatott javulást az agitációban. Van némi bizonyíték arra, hogy a haloperidol segít az agresszió kontrollálásában. A haloperidollal kezelt betegek körében a kontrollokhoz képest gyakoribbak voltak a mellékhatások és a kiesések. Ez a metaanalízis nem szolgáltatott információt a demencia foka, a megnyilvánuló agitáció típusa, illetve a haloperidol-kezelés dózisa és időtartama, valamint az agitációval küzdő demens betegek kezelésre adott válaszai közötti kapcsolatról. 2. A metaanalízis eredményei túlságosan tágak voltak ahhoz, hogy konkrét ajánlásokat lehessen tenni az agitált demencia haloperidollal történő kezelésére vonatkozóan. 3. A nagyobb dózisú haloperidol, illetve az elhúzódó haloperidol (12 hét a 3-6 héthez képest) fokozott mellékhatásokkal járt, amelyek nagyrészt a parkinsonos tünetekhez, a rigiditáshoz és a bradikinéziához kapcsolódtak.
A bíráló következtetései: 1. Úgy tűnt, hogy a haloperidol a demens betegek körében a placebóhoz képest nem hozott javulást az agitációban, de a mellékhatások gyakoriak voltak. 2. A haloperidollal kezelt betegeknél a placebóval kezelt betegekhez képest magasabb volt a lemorzsolódási arány, ami arra utal, hogy a mellékhatások néhány betegnél a kezelés abbahagyásához vezettek. 3. A metaanalízis széles fókusza miatt nem állt rendelkezésre elegendő információ ahhoz, hogy ajánlásokat lehessen tenni a haloperidolkezelésnek a nyugtalan demencia fokához, a nyugtalanság megnyilvánulásaihoz vagy a haloperidolkezelés dózisához és időtartamához való kapcsolásáról. 4. A beszámolók egyéni elemzése azt jelezte, hogy a nagyobb dózisú haloperidol (napi 2 mg-nál több) hatékonyabb lehetett az agresszió, de nem az agitáció egyéb megnyilvánulásainak kontrollálása terén az enyhe vagy közepesen súlyos demenciában szenvedő betegeknél, mint az alacsonyabb dózisú haloperidol (napi 2 mg-nál kevesebb). 5. Hasonló elemzés azt sugallta, hogy a haloperidollal történő hosszabb ideig tartó kezelés (több mint 3-6 hét) vagy nagyobb dózis (több mint 2 mg/nap) nagyobb valószínűséggel okozott mellékhatásokat, mint a rövid távú kezelés (3 hét) vagy az alacsonyabb dózisú haloperidol (kevesebb mint 2 mg/nap). 6. A jelentések túl kevés információt szolgáltattak ahhoz, hogy értelmezni lehessen a demencia fokának vagy típusának a haloperidolra adott válaszra gyakorolt hatását. Az agresszió haloperidolra adott kedvező válaszát leszámítva nem találták, hogy az agitált demencia egyéb megnyilvánulásai javultak volna a haloperidollal végzett terápiát követően, a kontrollokhoz képest.