A Rolling Stones története az alapító tagok, Mick Jagger és Keith Richards találkozásával kezdődik egy dartfordi vasútállomáson, 1961 októberében.
Nem ez volt a páros első találkozása, hiszen mindketten Dartfordban nőttek fel, és együtt jártak gimnáziumba, de azóta elvesztették a kapcsolatot. A vasútállomáson – Jagger a London School of Economicsra, Richards pedig a Sidcup Art College-ba tartott – a régi barátok beszélgetésbe elegyedtek, különösen a blues és R&B lemezek gyűjteményéről Jagger hóna alatt.
A Rolling Stones szerint mindkettőjükre hatással voltak az Atlanti-óceán túlpartjáról a rádióikba sodródó izgalmas hangok: A Musical Biography. A mimikai tehetséggel rendelkező Jagger már ekkor kialakította egyedi énekstílusát. Richards pedig, aki zenész családból származott, és egykor egy templomi kórusban énekelt, gyorsan teret nyert gitárjával.
Akkor jöttek rá, hogy közös barátjuk volt a gitáros Dick Taylor, aki Jaggerrel együtt játszott egy zenekarban, és két óra között Richards-szal jammelt Sidcupban. Hamarosan mindhárman rendszeresen összejöttek, hogy lemezeket hallgassanak és felfedezzék saját bimbózó tehetségüket, majd két másik társukkal összeálltak, és megalakították a Little Boy Blue and the Blue Boys-t.
(L-R) Brian Jones, Bill Wyman, Mick Jagger és Keith Richards
Photo: Terry O’Neill/Iconic Images/Getty Images
A zenekar nevét egy Muddy Waters-szám ihlette
1962 áprilisában Jagger és Richards a londoni Ealing Clubba merészkedett, hogy megnézzék az Alexis Korver’s Blues Incorporated koncertjét. A zenekar jazz-hatású dobosa, Charlie Watts biztos kezű volt, de a 19 éveseket különösen Brian Jones slide-gitárjátéka nyűgözte le – aki akkoriban “Elmo Lewis” néven lépett fel, blues-hőse, Elmore James után.
Jagger és Richards a Blues Incorporateddel kezdett el fellépni, de Jones, aki elhatározta, hogy saját blues-alapú előadást kovácsol, hamarosan elszedte őket a saját alakuló zenekara számára. Csatlakozott hozzájuk Taylor, és a Jazz News-ban feladott hirdetés révén egy Ian Stewart nevű billentyűs is csatlakozott hozzájuk.
Azon a nyáron, amikor Korner egy időzítési probléma miatt lemondta a Blues Incorporated rendszeres fellépését a londoni Marquee Clubban, Jones-t, Jaggert és a többieket javasolta helyette. A még név nélküli csapatuk Jones egy Muddy Waters-számból, a Rollin’ Stone-ból merített ihletet, és a többi már történelem.
1962. július 12-én a zenekar Rolling Stones néven debütált, Jagger énekes, Richards és Jones gitáros, Taylor basszusgitáros, Stewart billentyűs és Mick Avory – a későbbi The Kinks-tag – dobos.
A nehéz idők Bill Wyman és Charlie Watts kulcsfontosságú csatlakozásának adtak teret
Noha a Marquee tulajdonosa rendszeres fellépésekre hívta vissza a Rolling Stones-t, az elkövetkező hónapok megpróbáltatóak voltak a zenekar tagjai számára. Jagger, Richards és Jones London Chelsea negyedében találtak közös lakást, és nyomorban éltek, miközben Jagger ösztöndíjának maradék pénzét hármuk között osztották szét.
Decemberben, miután Taylor bedobta a törülközőt és visszatért a művészeti iskolába, a Stones próbajátékot adott a The Cliftons basszusgitárosának, Bill Wymannak. Wyman néhány évvel idősebb volt a többieknél, és kevésbé ismerte az R&B hatásokat, ennek ellenére elég jól játszott ahhoz, hogy elnyerje a jóváhagyást, és azzal segítette az ügyét, hogy erősítőit az alulfelszerelt zenekarnak adományozta.
Az új év elején egy újabb fontos darabot biztosítottak, amikor Watts beszállt, hogy megbízható dobost adjon a csapatnak. 1963. január 14-én a Rolling Stones ma már felismerhető korai felállása – Jagger, Richards, Jones, Watts, Wyman és Stewart – először lépett fel nyilvánosan a sohói Flamingo Clubban.
Jagger és a Rolling Stones 1969-ben.
Fotó: Michael Ochs Archives/Getty Images
A rezidencia a Crawdaddy Clubban megnyitotta az utat a menedzsment és a lemezszerződések előtt
A zenekar következő lökést a szovjet származású promótertől, Giorgio Gomelsky-től kapott, aki 1963 februárjától a Stones-t a londoni Richmondban található Crawdaddy Clubban való rezidenciára foglalta le. Itt alakult ki az együttes első jelentős rajongótábora, a környékbeli diákok özönlöttek, hogy megnézzék ezt az energikus R&B bandát és annak pörgős frontemberét. A helyi újságok is felfigyeltek az előadásra, sőt egy másik bimbózó rockzenekar, a Beatles is beugrott, hogy megnézze, mi ez a felhajtás.
Április végén a 19 éves Andrew Loog Oldham promóter megneszelte a szenzációt. Meggyőződve arról, hogy az együttes hangzásának és szexepiljének kombinációja tüzet fog gyújtani – és mivel Gomelsky nem volt az országban -, gyorsan odalépett partnerével, Eric Eastonnal, és menedzsmentszerződést kötött a Stones-szal. Május közepére a Decca Records-szal is megkötötték a szerződést.
Gomelskyvel együtt a nagydarab Stewart is alulmaradt a tárgyalásokon, mivel az élő fellépésekről is lemondtak (bár session-zenészként és road-menedzserként maradhatott). Ez része volt Oldham vezető menedzsment stílusának, aki sürgette a zenekart, hogy gondolkodjanak nagyban, és egyszer s mindenkorra hagyják ott a napi munkájukat.
1963. június 7-én a Stones kiadta debütáló kislemezét, Chuck Berry “Come On” című dalának feldolgozását. Hamarosan saját, elismert szerzeményeik következtek, valamint olyan felállásváltások, amelyek Jones tragikus távozását, de soha nem a Jagger-Richards tandemet hozták, a Stones pedig felejthetetlen slágerek sorával és elképesztően hosszú élettartamával elindult a rock ‘n’ roll mércéjének megteremtése felé.