A Brief Introduction
Prospective memory is remembering to perform delayed intentions at a appropriate time or event in the future. Példák a prospektív emlékezetre: emlékezni arra, hogy este, lefekvés előtt bevegyük a gyógyszert, emlékezni arra, hogy átadjunk egy üzenetet egy barátnak, és emlékezni arra, hogy virágot vegyünk egy évforduló alkalmából a másik félnek. Mivel minden nap nagy részét a szándékok kialakításával és a szándékok alapján történő cselekvéssel töltjük, nem meglepő, hogy a mindennapi felejtés legalább fele a prospektív emlékezet hibáiból ered (Crovitz & Daniel, 1984).
A laboratóriumban folyó kutatások (Francis Anderson végzős hallgatóval közösen) tapasztalati mintavételi módszerekkel azt is kimutatták, hogy a prospektív szándékok tervezésével és végrehajtásával kapcsolatos gondolatok az összes napi gondolat közel 15%-át teszik ki (lásd alább).
A prospektív emlékezet megértése nemcsak a prospektív emlékezeti követelmények mindenütt jelenléte miatt fontos, hanem azért is, mert a prospektív emlékezeti kudarcok pusztítóak lehetnek. A repülőgép-pilótáknak például a fel- és leszállás előtt több művelet egymás utáni végrehajtására kell emlékezniük, és ha nem emlékeznek e műveletek bármelyikére, az sérüléshez vagy halálhoz vezethet. Bár a repülőgép személyzetének prospektív memóriazavarai ritkán fordulnak elő vagy vezetnek sérüléshez, Dismukes (2006) megjegyezte, hogy a nagyobb légitársasági balesetek közel 1/5-e a prospektív memóriazavaroknak tulajdonítható. Ráadásul azok az emberek, akiknek emlékezniük kell a gyógyszerbevételre, egészségük megőrzésében a prospektív memóriájuktól függenek. Egy felmérésben (Nelson, Reid, Ryan, Willson, & Yelland, 2006) azok a személyek, akik arról számoltak be, hogy legalább egyszer elfelejtették bevenni a vérnyomásgyógyszerüket, szignifikánsan nagyobb valószínűséggel kaptak szívrohamot vagy haltak meg, mint azok, akik emlékeztek a gyógyszerük bevételére. Mivel a szándékos felejtés pusztító hatású lehet, fontos, hogy többet tudjunk meg a prospektív emlékezetet javító stratégiákról. Ehhez jobban meg kell érteni a prospektív emlékezetet, különös tekintettel az emlékek előhívásának módjára. A szándékok sikeres előhívásának megértésével olyan stratégiák fogalmazhatók meg, amelyek elősegítik a hatékonyságot és a funkcionalitást.
A szakterület központi témája és jelentős viták oka a prospektív emlékek előhívását lehetővé tevő mechanizmusok megértése. Az előkészítő figyelmi és emlékezeti folyamatok (PAM) elmélete azt állítja, hogy a stratégiai, nem automatikus előkészítő folyamatokat már a célesemény bekövetkezése előtt be kell kapcsolni, ha sikeresen vissza akarjuk hívni a szándékot (Smith, 2003). Következésképpen egy prospektív emlékezeti szándékot csak akkor lehet sikeresen előhívni, ha a személy részt vesz a prospektív emlékezeti jelző figyelésében (a célesemény pásztázásában vagy a szándék fejben tartásában). Továbbá, mivel a megfigyelés nem automatikus és kapacitásigényes, a sikeres prospektív emlékezésnek költségekkel (lassulással vagy hibákkal) kell járnia a folyamatban lévő feladatban.
Alternatívaként a többfolyamatos elmélet (lásd McDaniel & Einstein, 2007 a kiadványok oldalon) azt állítja, hogy a szándékok nem csak a megfigyelésen keresztül, hanem egy viszonylag automatikus spontán előhívási folyamat révén is befejezhetők. Introspektíve ezt a majdnem automatikus folyamatot akkor tapasztaljuk, amikor emlékek “ugranak be” a tudatunkba. A monitorozáshoz szükséges nem automatikus előkészítő folyamatokkal ellentétben a többfolyamatos elmélet azt állítja, hogy megfelelő körülmények között (lásd Einstein, McDaniel, & Anderson, in press, a spontán előhívást ösztönző körülményekről) egy cél megjelenése kiválthatja az emlékezést anélkül, hogy a folyamatban lévő feladatra költséget okozna. Egyszerűen fogalmazva, az elképzelés az, hogy egy szándékot anélkül lehet előhívni, hogy a szándékot a tudatban tartanánk. Például egy élelmiszerboltba való utazás során, ha egyszerűen meglát egy kancsó tejet, előhívhatja azt a szándékot, hogy elfogyott a tej, és szükségünk van még! A laboratóriumban végzett kutatások egyik fő célja a spontán előhívási folyamatok létezésének empirikus alátámasztása volt. Emellett érdekelt bennünket a megfigyelési és a spontán előhívási folyamatok közötti kölcsönhatás (Scullin, McDaniel, & Shelton, 2013), valamint annak meghatározása, hogy mely tényezők vezetnek oda, hogy az egyén az egyik előhívási mechanizmusra támaszkodik a másik helyett (lásd McDaniel & Einstein, 2000).
Kutatásaink
Jelenleg több kutatási irányvonalon dolgozunk a laboratóriumban, amelyek átfogó témája, hogy megpróbáljuk jobban megérteni a prospektív emlékezet mögöttes mechanizmusait, azt, hogy ezek a mechanizmusok hogyan játszódnak le a való világban, és hogyan tudjuk ezt a tudást felhasználni arra, hogy javítsuk az emberek képességét a tervezett cselekvések végrehajtására.
Késleltetési elmélet
Amint a rövid bevezetőben említettük, a többfolyamatos elmélet azt állítja, hogy a szándékokat mind erőforrás-igényes megfigyelési folyamatok, mind pedig viszonylag automatikus spontán előhívási folyamatok segítségével lehet befejezni. Az ezt az értelmezést alátámasztó nagy mennyiségű bizonyíték erősen támaszkodik a folyamatban lévő feladat költségeinek jelenlétére vagy hiányára. Egy leegyszerűsített példával élve, vegyünk egy tipikus prospektív emlékezeti szándékot: emlékezzünk arra, hogy a munkából hazafelé menet be kell ugranunk az élelmiszerboltba. Ha valaki figyeli, keresi az élelmiszerboltba vezető helyes kanyart, és fejben tartja a szándékot, akkor lelassíthatja a vezetést (azaz költségeket mutat a folyamatban lévő feladatra), mert kevesebb figyelmi erőforrást tud a cselekményre fordítani. Azonban az is előfordulhat, hogy valaki gyorsan vezet anélkül, hogy bármilyen gondolata lenne arról, hogy élelmiszerekre van szüksége, észreveszi a boltot, és spontán előhívja a szándékot.
A nemrég javasolt késleltetési elmélet azonban megkérdőjelezi ezt a (meglehetősen) uralkodó értelmezést, és ehelyett azt javasolja, hogy a folyamatban lévő feladatra (amelyet a megfigyeléshez vettek) látható költségek valójában a válaszadás visszatartására vonatkozó stratégiai döntésnek köszönhetőek, hogy több idő álljon rendelkezésre a prospektív emlékezeti feladatra vonatkozó információk felhalmozódására. A spontán előhívás esetében az információ felhalmozódása olyan gyors, hogy nincs szükség a késleltetés kezdeményezésére. Ezt az elméletet elsősorban a bizonyítékfelhalmozási modellek (pl. Diffúziós modellek) és Heathcote, Loft és Remington (2015) munkája támasztja alá. Saját tanulmányunkban, ugyanebben a modellezési keretben dolgozva, olyan feltételeket hoztunk létre, amelyek a késleltetett válaszadást vagy a megfigyelési viselkedést hangsúlyozták, és ezeket összehasonlítottuk egy standard prospektív emlékezeti feltétellel, hogy meghatározzuk a mögöttes mechanizmusokat és az általuk tükrözött modellezési viselkedést (Anderson, Rummel, & McDaniel, 2018). Ezenkívül a folyamatban lévő és a prospektív emlékezeti feladatok hozzáférhetőségének manipulálásából származó viselkedési bizonyítékokkal rendelkezünk, amelyek jobban támogatják a többfolyamatos elméletet, mint a késleltetési elméletet (Anderson & McDaniel, felülvizsgálat alatt). Az ezekre a tanulmányokra való hivatkozásokat lásd Francis Anderson oldalán.
KÉPZÉSI MINTÁK
Hé haver, miért nem visszük ki… a laboratóriumból
A legtöbb prospektív memóriakutató introspektív módon feltételezi, hogy a téma fontos, és hogy sok időt és mentális erőfeszítést fordítunk a szándékok tervezésére és emlékezésre, hogy szándékokat hajtsunk végre. Pontosan ezt mondjuk a Rövid bevezetőben; azonban néhány tanulmányon kívül, mint például Crovitz és Daniel (1984), nem sok olyan kutatás van, amely ezt kifejezetten kimutatja. Az egyik ilyen tanulmány tapasztalati mintavételi módszereket használt annak megállapítására, hogy mentális életünk mekkora részét fordítjuk a jövőre való gondolkodásra (Gardner & Ascoli, 2015). Azt találták, hogy jelentős mennyiségű időt töltünk a jövőre való gondolkodással, de a fókuszuk nem kifejezetten a prospektív emlékezetre összpontosított. Saját kutatásunk más módszertani álláspontot képvisel, de néhány alapvető kérdéssel ugyanazokat próbálja kezelni. A legfontosabb, hogy egy átlagos nap során mennyi időt fordítunk a prospektív tervezésre és emlékezésre? A jövőre vonatkozó gondolatok (30%) sokkal gyakoribbak voltak, mint a múltra vonatkozó gondolatok (13%), bár a jelenre összpontosító gondolkodás volt a legelterjedtebb (55%). Az összes gondolat körülbelül 15%-a kapcsolódott közvetlenül a tervezéshez és a szándékok megvalósításához. A további vizsgálatok ezt a módszertant próbálják majd felhasználni annak jobb megértéséhez, hogy a prospektív emlékezet konstrukciója a való világban is úgy működik-e, mint a laboratóriumban.”
A jelenlegi vizsgálatokkal kapcsolatos további információkért és friss információkért forduljon Francis Andersonhoz a [email protected]
Első kép: http://www.assignmentpoint.com/science/psychology/prospective-memory.html
Második kép: https://paton.io/enough-with-the-post-it-notes-7eeb6cce0c07