A hanbalisták mellett létezik egy jól ismert mozgalom, a szalafista mozgalom. Az egyik legismertebb szalafista csoport a wahabik, ez a mozgalom Szaúd-Arábiából ered. A vahabiták hevesen ellenzik a sírkultuszt és az iszlám számos olyan népi gyakorlatát, amely a szufizmushoz és/vagy bizonyos misztikusok és szent emberek (arabul gyakran walisoknak nevezik őket) tiszteletéhez kötődik. Hanbal iszlám teológiája szerint ezeket a gyakorlatokat a bálványimádás egy formájának tekintik, amelyet úgy határoznak meg, mint halandó emberi lények társulását Istennel. Ez alapvetően ellentmond az iszlám egyik fő tantételének: az egyistenhitnek vagy tawhῑd-nak.
A szalaf jelentése ősök, és a szalafik, vagyis a szalafok követői úgy vélik, hogy a legkorábbi muszlimok és a próféta társainak szellemi és világi gyakorlata átfogó útmutatást nyújt a mai élet és kormányzás számára. A 19. és a 20. század eleji muszlim értelmiségiek, akik a modernizáció és a nyugatiasodás kilátásaival küszködtek, sok lehetőséget láttak ebben a megközelítésben, mivel a Koránban, a próféta szavaiban és az ő és társai magatartásában foglalt egyetemes alapelvekben rejlik. Az ideál az volt, hogy megtalálják a módját annak, hogy átvegyék a nyugati technológiát és intézményeket, miközben iszlám koncepciókat alkalmaznak arra, hogy hogyan fogadják el azokat. A mozgalom előrehaladtával azonban egyre inkább fundamentalista mozgalommá vált, és jelenleg a szalafistákról elsősorban a radikalizálódás kapcsán hallani a hírekben.