Értékelés | Biopszichológia | Összehasonlító | Kognitív | Fejlődés | Nyelv | Egyéni különbségek | Személyiség | Filozófia | Szociális |
Módszerek | Statisztika | Klinikai | Oktatási | Oktatási | Ipari | Szakmai tételek | Világpszichológia |
Szociálpszichológia:Vázlat
A reszocializáció egy szociológiai fogalom, amely egy személy mentális és érzelmi “átképzésének” folyamatával foglalkozik, hogy képes legyen a megszokottól eltérő környezetben működni. A teljes intézménybe való reszocializáció a személyiség teljes megváltoztatásával jár. A legfontosabb példák közé tartozik az újoncok reszocializálásának folyamata a hadseregben, hogy katonaként (vagy más szóval egy összetartó egység tagjaként) tudjanak működni, valamint a fordított folyamat, amelyben azok, akik ilyen szerepekhez szoktak hozzá, a katonai leszerelés után visszatérnek a társadalomba.
Reszocializációs intézmények
Egy börtöncella
A totális intézmények célja a reszocializáció – a lakók személyiségének radikális megváltoztatása a környezetük szándékos manipulálása révén. A reszocializáció két részből álló folyamat. Először is, az intézmény személyzete megpróbálja felszámolni a lakók identitását és függetlenségét.
Az identitás felszámolására irányuló stratégiák közé tartozik, hogy az egyéneket arra kényszerítik, hogy adják le minden személyes tárgyukat, egységes frizurát vágassanak és szabványos ruházatot viseljenek. A függetlenséget azáltal ássák alá, hogy a lakókat megalázó és megalázó eljárásoknak vetik alá. Ilyen például a vetkőztetés, az ujjlenyomatvétel és a sorszámok vagy kódnevek kiosztása a lakók keresztnevének helyettesítésére.A reszocializációs folyamat második része a szisztematikus kísérlet egy másik személyiség vagy én felépítésére. Ez általában jutalmak és büntetések rendszerén keresztül történik. Az a kiváltság, hogy megengedik, hogy könyvet olvassanak, tévét nézzenek vagy telefonáljanak, erőteljes motiváció lehet a konformizmusra. A konformitás akkor következik be, amikor az egyének megváltoztatják viselkedésüket, hogy megfeleljenek egy tekintélyszemély elvárásainak vagy a nagyobb csoport elvárásainak. A legbüntetőbb totális intézményekben – börtönökben és elmegyógyintézetekben – az elzárás időtartama gyakran attól függ, hogy mennyire tartják be a szabályokat. Ez óriási nyomást gyakorol a megfelelési kényszerre.
Nem két ember reagál egyformán a reszocializációs programokra. Míg egyes lakókról kiderül, hogy “rehabilitálódnak”, mások megkeseredhetnek és ellenségessé válhatnak. Valamint hosszú időn keresztül a szigorúan ellenőrzött környezet tönkreteheti az illető döntéshozatali és önálló életvitelre való képességét. Ezt nevezzük intézményesülésnek, a teljes intézetnek ez a negatív következménye megakadályozza, hogy az egyén valaha is újra hatékonyan működjön a külvilágban. (Sproule, 154-155)
A reszocializáció olyan egyéneknél is megfigyelhető, akiket eleve nem “szocializáltak”, vagy akiknek hosszabb ideig nem kellett szociálisan viselkedniük. Ilyenek például az elvadult (soha nem szocializált) gyerekek vagy a magánzárkában töltött rabok.
A szocializáció egy életen át tartó folyamat. A felnőttkori szocializáció gyakran magában foglalja új normák és értékek elsajátítását, amelyek nagyon különböznek azoktól, amelyek ahhoz a kultúrához kapcsolódnak, amelyben az illető felnevelkedett. Ez a folyamat lehet önkéntes. Jelenleg a katonasághoz való csatlakozás az önkéntes reszocializáció egyik példájának minősül. A katonai élethez kapcsolódó normák és értékek eltérnek a polgári élethez kapcsolódó normáktól és értékektől. (Riehm, 2000)
Erving Goffman szociológus az elmegyógyintézetekben az intézményesülés korrekciójaként tanulmányozta a reszocializációt. Az elmegyógyintézetet totális intézményként jellemezte – olyan intézményként, amelyben a rabok életének gyakorlatilag minden aspektusát az intézmény irányította, és úgy számították ki, hogy az intézmény céljait szolgálják. Az intézmény például megköveteli, hogy a páciensek megfeleljenek bizonyos előírásoknak, még akkor is, ha a megfelelés nem feltétlenül szolgálja az egyén érdekeit.