A tempó meghatározása
A tempó egy stilisztikai eszköz, amely megmutatja, milyen gyorsan bontakozik ki egy történet. Ez azért van, mert amikor az olvasók frusztrációt éreznek a történet hossza miatt, az írók különböző technikákat alkalmaznak a történet tempójának szabályozására. Ha rövid történetet ír, nem kell sok oldalon keresztül elmesélnie a történetét, ezért lefaragja a felesleges szavakat.
Ha azonban hosszú történetről vagy regényről van szó, akkor a tempót keveréssel szabályozzák, ami azt jelenti, hogy rövid mondatokat és aktív igéket használnak az intenzív akciójelenetekben, a lassabb tempójú jelenetekhez pedig részleteket tartalmazó leírásokat. Az írók ezt a tempót a szavak pontos megválasztásával használják. Egyszerűen fogalmazva, a tempó egy történet bizonyos sebességgel való előrehaladása.
A tempó elemei
Lássunk néhány fontos tempóelemet:
- Akció – Egy akciójelenet dramatizálja a történet jelentős eseményeit, és megmutatja, mi történik a történetben.
- Cliffhanger – Amikor egy fejezet vagy jelenet vége függőben marad, természetesen a tempó felgyorsul, mert az olvasó azért lapozna, hogy megtudja, mi történik ezután.
- Párbeszéd – A gyorstalpaló párbeszéd kevesebb vagy lényegtelen információval magával ragadó, gyors és élénkíti a jeleneteket.
- Szóválasztás – A nyelv maga is a tempó fokozásának eszköze, mint például a konkrét szavak, az aktív hang és az érzékszervi információk használata.
Példák a tempóra az irodalomban
Példa #1: Da Vinci-kód (Dan Browntól)
A legizgalmasabb történetek különböző tempóban haladó szekvenciákat használnak, amelyek lekötik a közönséget. Dan Brown A Da Vinci-kód című regényében ezt a feladatot úgy oldotta meg, hogy az ereklyékről szóló információkat közvetítő párbeszédeket tartalmazó különböző fejezeteket és a szereplőket nagyon gyors tempójú akciójelenetekkel állította egymás mellé. Bár a könyv gyorsan halad, a fejezetek laza tempójú sorrendben haladnak, ami segít fenntartani a történet feszültségét. Mindez hozzájárul a jó tempójú történethez, anélkül, hogy az olvasó unatkozna.
Példa #2: A legveszélyesebb játék (Richard Connell)
A legveszélyesebb játék című novellájában Richard Connell a várakozás és a bizonytalanság izgalmas és feszült érzését kelti a történet során. A feszültség az a kulcs, amely erőteljessé teszi a történetet, és gyors tempóban tartja, de a történetet nem érezzük kapkodónak. Megállást sem találunk sehol. Sőt, a cselekmény minden eseményét egy-egy nagyszerű feszültséggel teli pillanat jellemzi. Például amikor Whitney azzal kezdi az elbeszélést, hogy “Ott jobbra – valahol – van egy nagy sziget. Eléggé rejtélyes”. Ez utalást ad az olvasóknak arra, hogy a sziget nagyon fontos, és ezt követően a történet a rejtély megoldására ugrik.”
Példa #3: Büszkeség és balítélet (Jane Austen)
Jane Austen regényében, a Büszkeség és balítéletben különböző mellékszálak vannak, amelyek mozgásban tartják a regény történetét. Ezek a mellékszálak közé tartozik a Bingley és Jane közötti románc, Collins és Charlotte házassága, Lydia és Wickham házassághoz vezető csábítása, valamint Wickham és Darcy közötti nagy konfliktus. Jane Austen a leveleket is irodalmi eszközként használta, hogy az érzelmi kommunikáció révén változtassa a történet tempóját.”
4. példa: A nyaklánc (Guy de Maupassant)
Az író leghihetetlenebb dolog a tempó és az időzítés feletti uralma. Hogy megragadja Mme Loisel felsőbbrendű mentalitását A nyaklánc című híres történetében, élénken belemeríti az olvasót a valóságba. Maupassant szóhasználatával és tempójával irányítja az olvasók élményét. Aztán van egy báli meghívás, és egy nyakláncbáli szekvencia, ahol a nő elveszíti a nyakláncát – a keresés, a meg nem találás, és végül egy vadonatúj vásárlás szekvenciája. Aztán jön tíz év kemény élet és szegénység, amellyel M. Loiselnek és Mme-nek szembe kell néznie. Tény, hogy mindössze öt-hat oldal alatt rengeteg mindent kell elmesélni; ennek ellenére a történetet nem érezzük sietősnek vagy lassúnak.”
A tempó funkciója
A tempó nem csupán az a sebesség, amellyel egy történet halad, hanem egy technika is, amely meghatározza a történet vonzerejét a közönség számára. Ugyanis egy lassú tempójú mű az idősebb közönségnek, míg egy gyors tempójú mű a fiatalabb közönségnek tetszik. Nemcsak a szépirodalmi írók alkalmazzák ezt a technikát, hanem a költők is használják az írásjeleket és a formázást, hogy megadják verseik tempóját. Még a versmértéket és a rímeket is használják a tempó befolyásolására. Emellett a tényirodalmi írók is alkalmazzák, hogy műveik tempója gyors legyen, hogy elkerüljék az unalmatlanságot, és lassú tempójú, hogy nagyobb figyelmet szenteljenek a részleteknek.