A kémek hídjának igaz története A kémek hídja Kémek hídja

Steven Spielberg Kémek hídja című filmje egy hihetetlen kémcserét dramatizál, amely a hidegháború csúcsán történt. A főszerepben Tom Hanks játssza James Donovan ügyvédet, aki először egy megvádolt orosz ügynököt védett, majd tárgyalt a cseréjéről egy, a Szovjetunió által fogva tartott amerikai pilótára. Donovan 1964-ben emlékiratot jelentetett meg felejthetetlen élményeiről Idegenek a hídon címmel.

Íme néhány valós esemény és ember, amelyek a filmet ihlették:

Rudolf Abelt letartóztatták, miközben beépült az Egyesült Államokban

1948-ban egy jól képzett szovjet hírszerző ügynök érkezett az Egyesült Államokba. Emil Goldfus álnevet használva álcaként egy brooklyni művészeti műtermet rendezett be. Bár az igazi neve William Fisher volt, leginkább Rudolf Abel néven vált ismertté.

1952-ben Abel abban a szerencsétlen helyzetben volt, hogy egy hozzá nem értő beosztottat kapott: Reino Hayhanen. Néhány évnyi erős alkoholfogyasztás után, és hírszerzési eredmények nélkül, Hayhanen azt a parancsot kapta, hogy térjen vissza a Szovjetunióba. A hiányosságaiért járó büntetéstől tartva Hayhanen 1957 májusában menedékjogot kért a párizsi amerikai nagykövetségen.

Abel egyszer elkövette azt a hibát, hogy Hayhanent a stúdiójába vitte. A disszidens ezért el tudta mondani az FBI-nak, hogyan találják meg felettesét. 1957. június 21-én Ábelt letartóztatták egy New York-i hotelszobában.

Donovan úgy vélte, mindenki megérdemli a védelmet

Miután megtagadta az együttműködést az amerikai kormánnyal, Ábelt kémkedés vádjával vád alá helyezték. Most ügyvédre volt szüksége.

Az 1950-es évek Amerikájában nem volt keresett megbízás egy állítólagos szovjet kém védelme. De a brooklyni ügyvédi kamara ismerte a megfelelő embert a feladatra: James B. Donovan.

Donovan biztosítási ügyvéd volt, aki a második világháború alatt a Stratégiai Szolgálatok Hivatalának (a CIA elődjének) dolgozott. A fő nürnbergi perben is ügyészhelyettesként működött közre. A legfontosabb, hogy hitt abban, hogy mindenki – még a kémgyanúsítottak is – megérdemlik az erőteljes védelmet, és elfogadta a megbízást. (Bár Donovant és családját érte némi kritika, többek között dühös levelek és éjszakai telefonhívások formájában, elkötelezettségét, hogy kiállt Abel jogaiért, nagyrészt tiszteletben tartották.)

Abelt mindhárom vádpontban elítélték

Donovan két másik ügyvéd támogatásával igyekezett felkészülni Abel tárgyalására, amely 1957 októberében kezdődött. Abel ellen 1) katonai és nukleáris információk Szovjetuniónak való átadására irányuló összeesküvés; 2) ezen információk gyűjtésére irányuló összeesküvés; és 3) külföldi ügynökként való regisztráció nélküli tartózkodás az Egyesült Államokban.

Az Abel elleni bizonyítékokat a szállodai szobájában és a stúdiójában találták meg. Ezek között voltak rövidhullámú rádiók, az amerikai védelmi területek térképei és számos kivájt edény (például egy borotvaecset, mandzsettagombok és egy ceruza). Egy másik bizonyíték egy üreges ötcentes volt, amelyet Hayhanen nem sokkal New Yorkba érkezése után veszített el. (1953-ban egy újságíró találta meg az ötcentest és a benne lévő mikrofilmet.)

Dacára annak, hogy Donovan megpróbálta megmagyarázni vagy lekicsinyelni ezt a bizonyítékot – megemlítette, hogy sok bűvészmutatványban használtak üreges érméket -, valamint Hayhanen lejáratására tett kísérletének, 1957. október 25-én Abelt mindhárom vádpontban elítélték.

Donovannak Abel életéért kellett küzdenie

Az elítélése után Abelnek nem csak börtönnel kellett szembenéznie: stratégiai információk külföldre történő továbbítása potenciális halálbüntetéssel járt. Donovannek most az ügyfele életéért kellett harcolnia.

Szerencsére az ügyvéd elég előrelátó volt ahhoz, hogy azzal érveljen, hogy jó ötlet lehet egy kém megtartása: “Lehetséges, hogy belátható időn belül egy hasonló rangú amerikait elfog Szovjet-Oroszország vagy valamelyik szövetségese; ilyenkor a fogolycsere diplomáciai csatornákon keresztül az Egyesült Államok legjobb nemzeti érdekének tekinthető.”

Donovan megnyerte ezt a csatát – 1957. november 15-én Mortimer Byers bíró a legsúlyosabb vádpontban 30 év börtönbüntetésre ítélte Abelt, nem pedig halálra.

Donovan fellebbezett az ügyben

Míg Abel a börtön felé tartott, Donovan tovább dolgozott ügyfele érdekében. Abelt a Bevándorlási és Honosítási Szolgálat tisztviselői tartóztatták le és tartották fogva, de az FBI ügynökei kihallgatták és átkutatták a szállodai szobáját anélkül, hogy maguk is parancsot szereztek volna. Donovan úgy vélte, hogy ez sérti a negyedik alkotmánymódosítás indokolatlan házkutatás és lefoglalás elleni védelmét, és emiatt fellebbezést nyújtott be.

Még ha Abel külföldi állampolgár is volt, Donovan – és a bíróságok – úgy vélték, hogy teljes alkotmányos védelmet érdemel, és végül a Legfelsőbb Bíróság beleegyezett, hogy megvizsgálja az ügyet. De 1960. március 28-án a bíróság 5:4 arányban Abel ellen döntött.

Az amerikai kormány felajánlotta, hogy szabadon engedi Abelt, ha a Szovjetunió szabadon enged egy elfogott amerikait

A fellebbezése sikertelensége után úgy tűnt, hogy Abel évtizedeket tölthet börtönben. Aztán Francis Gary Powers pilótát 1960. május 1-jén lezuhantatták a Szovjetunió felett. Powers egy U-2-es kémrepülőgépet vezetett, és a szovjet tisztviselők kémkedésért állították bíróság elé; 10 évet kapott.

Amikor Powert elfogták, felmerült, hogy kicserélhetik Abelre. Oliver Powers, a pilóta apja még írt is Abelnek a cseréről. 1961-ben Donovan kapott egy levelet Kelet-Németországból – amelyet a KGB felügyelete mellett küldtek -, amelyben megerősítették, hogy ez az oldal érdeklődik az üzlet iránt.

Az amerikai kormány is hajlandó volt átadni Abelt Powersért. Szüksége volt azonban valakire, aki kidolgozza a részleteket.

Donovan Németországba utazott, hogy tárgyaljon a cseréről

Donovant felkérték, hogy tárgyaljon a cseréről. Kormányzati tisztviselők közölték vele, hogy Powers az elsődleges, de két amerikai diákot is fogva tartottak a vasfüggöny mögött: Frederic Pryor kémkedésért állt bíróság elé Kelet-Németországban, Marvin Makinen pedig Oroszországban ült, mert szovjet katonai létesítményeket fényképezett.

Donovannek azt is elmondták, hogy nem hivatalos minőségben fog dolgozni – ha a kelet-berlini tárgyalások során bármi rosszul sülne el, egyedül maradna. Mégis úgy döntött, hogy vállalja a kockázatot. Anélkül, hogy bárkinek – még a családjának sem – elmondta volna, hová is megy valójában, Donovan 1962 januárjának végén Európába indult.

Nyugat-Berlinbe érkezése után Donovan többször is átutazott Kelet-Berlinbe az S-Bahn vonattal. A kettéosztott város határán őrök kesztyűjével kellett szembenéznie; többször találkozott egy utcai bandával és a keletnémet rendőrséggel is. Mégis a tárgyalások – amelyek során mind a szovjet, mind a keletnémet képviselőkkel kellett tárgyalnia – voltak a legfrusztrálóbbak.

Egyik mélyponton Wolfgang Vogel keletnémet ügyvéd ajánlatot tett Pryor és Abel cseréjére, anélkül, hogy Powers vagy Makinen szabadon bocsátása megtörtént volna. Ekkor Ivan Schischkin szovjet tisztviselő közölte Donovannal, hogy Powers helyett Makinent fogják szabadon engedni. Az Egyesült Államok számára egyik ajánlat sem volt elfogadható, és Donovan a tárgyalások megszakításával fenyegetőzött.

Elvégül megegyeztek, hogy Pryort külön-külön engedik szabadon, amit azonnal követ Powers és Abel cseréje. (Makinen szabadon bocsátására 1963-ban került sor.)

1962. február 10-én Donovan, Abel és mások megérkeztek a Glienicke hídhoz, amely összekötötte Kelet- és Nyugat-Németországot. Az amerikai és a szovjet fél 8:20-kor találkozott a híd közepén, de a csere befejezéséhez meg kellett várniuk a Pryor szabadon bocsátásának megerősítését.

8:45-kor az amerikaiak végre megkapták a hírt, hogy Pryort átadták a Checkpoint Charlie-nak, a Kelet- és Nyugat-Berlin közötti átkelőhelynek. Abelt és Powers-t hivatalosan reggel 8:52-kor cserélték ki.