A nagybazárt (Kapalıçarşı) 1455-ben építették a helyi ruha- és ékszerkereskedelem központjaként. Fatih Mehmet oszmán szultán, közismert nevén Mehmed a Hódító, elrendelte két kőépület építését, ahol a kereskedők eladhatták termékeiket, és a Hagia Szófia mecset számára nyereséget termeltek.
A két épület hamarosan az isztambuli kereskedelem központjává vált. A 16. század végére a Nagy Bazár óriási méretűvé és keresletűvé vált, és azzá vált, amit ma látunk. A szerkezet azóta sem változott vagy fejlődött. Az évszázadok során az építmény számos természeti katasztrófának ellenállt, javítható károkkal, köszönhetően egyedülálló építészetének, amely megelőzte korát.
Isztambul elhelyezkedése az Oszmán Birodalom szívében a három kontinens közötti kereskedelem központjává tette. Ez gyorsan könnyen elérhetővé tette a Nagy Bazárt, és a mediterrán kereskedelem fókuszpontjává tette.
A 17-19. században az európai utazók megjegyezték, hogy Isztambul a termékek és áruk sokféleségében, minőségében és mennyiségében nem hasonlít semmilyen más kereskedelmi központhoz.
Az isztambuli Nagy Bazár látogatásakor feltűnően magas a biztonság. A Nagy Bazár bővítésének egyik eredeti oka az volt, hogy a kereskedelmet egy helyen tartsák, hogy magas fokú biztonságot nyújtsanak a politikai felemelkedések, természeti katasztrófák és tűzvészek, valamint a lopások ellen.
A Nagy Bazárban ma már számos étkezési és italfogyasztási lehetőséget találunk, azonban az oszmán társadalom nyugatiasodása előtt az éttermek fogalma teljesen ismeretlen volt. Ezt gyakran annak tulajdonítják, hogy a nők nem voltak jelen a társadalmi helyzetekben, a munkahelyeken és a térségben uralkodó hagyományos hiedelmekben. A kereskedők ebédet vittek magukkal a munkahelyükre, egyszerű, hagyományos török ételeket egy ebédesvödörhöz hasonló dobozban, és a bazárban található két stand egyikénél szolgálták fel őket, amelyek közül az egyik még mindig áll, de már nem szolgálnak ki.
Az oszmán korban a Nagy Bazár kereskedői céhekbe kerültek más, azonos rangú vagy a társadalomban és a gazdaságban hasonló szerepet betöltő kereskedőkkel. Később a kereskedők és üzletek számát már nem lehetett bővíteni vagy fejleszteni, ami kizárta, hogy bárki csatlakozzon egy céhhez, kivéve, ha egy kereskedő elődje meghalt, vagy ha egy kereskedő nyugdíjba akart vonulni és jelentős összeget akart elfogadni.