PMC

A Roe V. Wade (1973) az orvosi szükségesség fogalmát helyezte az abortuszról folytatott közbeszéd középpontjába. Közel fél évszázaddal később 2, a késői terhességmegszakítással foglalkozó törvény – 1 New Yorkban elfogadott és 1 Virginiában hatályon kívül helyezett – azt jelzi, hogy az orvosi szükségességgel kapcsolatos érv az abortusz tekintetében irrelevánssá vált. Ami e vita szempontjából még fontosabb, ezek a törvények azt jelzik, hogy az amerikai tudományos és orvosi közösségek nem képesek átláthatóan, logikai koherenciával és bizonyítékokon alapuló objektivitással tájékoztatni erről a következetes témáról.

Lényegében Roe minden szabályozás nélkül engedélyezte az abortuszt a terhesség első harmadában, de a második és harmadik trimeszterben az abortuszt a terhes anya egészségét fenyegető bizonyított veszélyektől tette függővé. A nemi erőszak és a vérfertőzés mellett tehát az orvosi szükségesség lett a korlátlan abortuszhoz való korlátlan hozzáférés útja. Meg kell jegyezni, hogy az abortusz orvosi szükségességének különböző definíciói egy kontinuum mentén mozogtak, amelynek egyik végpontja a “fizikai, érzelmi, pszichológiai, demográfiai és családi tényezők széles skálájának figyelembevétele a nő jóléte szempontjából”, a másik pedig “a nőt életveszélybe sodró körülmények”.1,2 Míg azonban az alkalmi politikusok vagy híradósok még mindig jelzik, hogy a késői terhességmegszakítást leggyakrabban “súlyos magzati rendellenességek” esetén vagy “a nő életének megmentése” érdekében végzik, a szakvéleményezett szakirodalom évtizedek óta nyilvánvaló: a legtöbb késői terhességmegszakítás elektív, egészséges nőknél, egészséges magzattal, és ugyanazokból az okokból történik, mint az első trimeszterben abortuszon átesett nőknél. A Guttmacher Intézet két évtizeden keresztül számos jelentést készített, amelyek azonosították azokat az okokat, amelyek miatt a nők az abortuszt választják, és következetesen arról számoltak be, hogy a gyermekvállalás akadályozná őket az oktatásban, a munkában és a meglévő eltartottakról való gondoskodásban; pénzügyi terhet jelentene; és megzavarná a partneri kapcsolatokat.3 Egy újabb Guttmacher tanulmány a terhesség 20. hete utáni abortuszra összpontosított, és hasonlóan arra a következtetésre jutott, hogy a késői abortuszt kérő nők nem magzati rendellenesség vagy életveszély miatt teszik ezt. A tanulmány továbbá arra a következtetésre jutott, hogy a késői abortuszt kérők fiatalabbak és nagyobb valószínűséggel munkanélküliek, mint a korábbi abortuszt kérők.4 Becslések szerint az Egyesült Államokban az összes abortusz körülbelül 1%-át végzik el a 20. hét után, vagyis évente körülbelül 10-15 000-et. Mivel a Roe-keretrendszer lényegében medikalizálta az abortuszról szóló döntéseket az első trimeszteren túl, és mivel az Egyesült Államokban az abortuszokat ma már kérésre végzik, és csak ritkán olyan orvosi okokból, amelyek az anya életének végét jelenthetik, mire következtethetünk az orvosi szükségesség meghatározásának értékéről és hatásáról az indukált abortusz esetében? Egy előrelátó abortuszpárti szerző figyelemre méltó előrelátással jósolta meg a mai eseményeket, amikor arra a következtetésre jutott, hogy az “orvosi szükségesség retorikája” téves stratégia, mert “nem az empirikus bizonyíték a fontos, hogy mi szükséges vagy nem szükséges orvosilag”, hanem az, hogy “ki rendelkezik a szükségesség értelmezésének képességével a kulcsfontosságú politikai kontextusokban”.”5 Ha ebből a szempontból nézzük, a közelmúltbeli New York-i és virginiai jogszabályokat annak jeleként tekinthetjük, hogy a politika, és nem a tudomány a legerősebb befolyásoló tényező az abortuszkérdésekben és a törvényhozásban.

Az orvosi, közegészségügyi és tudományos szervezeteink átpolitizálódtak. A független útmutatás, amelyet ésszerűen elvárhatnánk a tudományos közösségtől ezekben a következetes egészségpolitikai kérdésekben, hiányzik – a bizonyítékokat felváltja az érdekérvényesítés. Hogy szemléltessük ezt a tudományos szakadékot az abortusszal kapcsolatban az orvosi és tudományos intézményeken belül, vegyük észre a merőben eltérő reakciókat az Amerikai Szülészeti és Nőgyógyászati Tanács (ABOG) által nemrégiben jóváhagyott új komplex családtervezési alszakterületre, amely olyan nők kezelésére szolgál, akik rendellenes, nem kívánt és/vagy nem kívánt terhességben szenvednek. Az új alszakterület jóváhagyására irányuló kérelmében az ABOG gondosan indokolta, hogy “az egészséges gyermekvállalási időközök növekvő hangsúlyozását” és “a potenciálisan életveszélyes orvosi állapotokat” – ami nem túl finoman szólt az egyes abortuszok orvosi szükségességére vonatkozó megfontolásoktól mentes, igény szerinti abortusz támogatásáról6 . Az American Association of Pro-Life Obstetricians and Gynecologists ezzel szemben azt állítja, hogy a késői terhességmegszakítás “soha nem szükséges”, és hogy az új alszakma csupán “kísérlet arra, hogy növeljék a második és harmadik trimeszteri abortuszok elvégzésére képzett szülész-nőgyógyászok számát. “7

Az abortusz tudományos infrastruktúrája, amelyet az érvényes adatok és a kutatásfinanszírozás elérhetősége határoz meg, sajnálatosan elégtelen. Az Egyesült Államokban az abortusz jelentési rendszere kétségtelenül korlátozott. A Centers for Disease Control and Prevention (CDC) AbortionSurveillance System önkéntes. Három állam (Kalifornia, Maryland és New Hampshire) egyáltalán nem tesz jelentést, és az összes amerikai abortusz 20%-át teszik ki. Az adatszolgáltató államok által szolgáltatott adatok nem egységesek, így az olyan fontos változók, mint a faji hovatartozás, csak az államok egy részhalmazára és időszakos időszakokra vonatkozóan állnak rendelkezésre. Az adatokat összesített táblázatokban adják meg, és nem állnak rendelkezésre egyéni eseményszintű információk, ami komolyan korlátozza az elemzőképességet. Ennek eredményeképpen a CDC abortuszjelentése kutatási forrásként nagyon korlátozott értékkel bír. A Guttmacher Intézet szolgáltatói és betegfelmérései valószínűleg teljesebb forrása az abortusz előfordulási adatainak, mivel minden államot felmérnek. A Guttmacher azonban nem végez minden évben felmérést, és adatai nem állnak nyitva minden kutató számára. Az abortuszról való jelentéstétel ezen hiányosságai a kapcsolódó területeken, például az anyai mortalitással kapcsolatos tudomány minőségét is rontják.8 Az abortusztanulmányok kutatási finanszírozása szintén nem megfelelő. A NationalInstitutes of Health Research Condition and Disease Categorization System szerint, amelyet azért fejlesztettek ki, hogy átláthatóságot biztosítson a finanszírozott kutatások jelentésében, az abortusz lényegében nem létezik a kutatásfinanszírozás témájaként. A rendszer évente 282 különböző, feltehetően kutatható állapotot és kategóriát jelent, köztük az éghajlatváltozást, a serdülők szexuális aktivitását, az ekcémát és az ételallergiát. Az abortuszra vonatkozóan azonban nincs kategória. A rendszerben az abortuszt kereső kifejezéssel történő lekérdezés a következő választ adja: “Nem találtunk becsült finanszírozási információt”. A rendelkezésre álló adatok tehát korlátozottak és minimálisak. A rendelkezésre álló finanszírozás kevés. Az adatok és az analitika alkalmazását forradalmasító országban senki sem tudja biztosan megmondani, hogy hány művi abortuszt hajtanak végre, mik az érintett női populáció jellemzői, sem az elvégző szolgáltatók jellemzői, mennyisége és eredményei. Az amerikai szakmai és tudományos folyóiratokban nem folyik az adatok, megállapítások és szakpolitikai értelmezések élénk, átlátható cseréje.

Ha az indukált abortusz egészségügyi ellátás, ami még mindig széles körben vitatott kérdés, akkor az eljárásnak meg kell felelnie az orvosilag szükséges követelményeinek. Az abortusz mentesítése az orvosi szükségesség tesztje alól lényegében lemond arról az állításról, hogy az abortusz egészségügyi ellátás. Bár az orvosi szükségesség fogalmát számtalan módon definiálták, néhány kulcsfontosságú elem, amely az orvosi szakterületek valamennyi definíciójában jelen van, különösen fontos az indukált abortusz kontextusában:

1. A szolgáltatásnak betegség, sérülés vagy betegség megelőzéséhez, diagnosztizálásához vagy kezeléséhez kell szükségesnek lennie. A terhesség nem betegség és nem is betegség, és a fogamzás után már nem megelőzhető. Ezért a kezelésnek (abortusz) egy másik meghatározott betegségre, sérülésre vagy betegségre kell irányulnia.

2. A szolgáltatásnak klinikailag megfelelőnek és hatékonynak kell lennie az adott betegségre, sérülésre vagy betegségre. Ez a követelmény azt jelenti, hogy hiteles, bizonyítékokon alapuló, szakmailag felülvizsgált szakirodalom létezik arra vonatkozóan, hogy az abortuszeljárás pozitív eredményt fog hozni a terhes nő betegségével, sérülésével vagy betegségével kapcsolatos meghatározott kimenetelre. Sok államban az orvosi szükségesség meghatározására szolgáló formanyomtatvány hivatalos megfogalmazása túlságosan homályos ahhoz, hogy lehetővé tegye a kezelés és a kimenetel közötti ilyen specifikus kapcsolatot. New Jerseyben például az orvosok “fizikai, érzelmi és pszichológiai tényezőket” is figyelembe vehetnek annak meghatározásakor, hogy a terhességmegszakítás orvosilag szükséges-e. A pszichiátriai kezelés orvosi szükségességének meghatározására konkrét klinikai kritériumok állnak rendelkezésre: diagnosztizált rendellenesség; amely a kezeléssel javítható az elfogadott orvosi normák alapján; a betegség jelenléte, amelyet a Mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyvének (ötödik kiadás) kódjai dokumentálnak; és az engedélyes mentálhigiénés szakember általi meghatározás.9 Ezeket az értékeléseket túl gyakran elhanyagolják vagy felületesen végzik el, nem megfelelő dokumentációval és olyan személyek által, akik nem rendelkeznek megfelelő képesítéssel és tapasztalattal.10

3. A szolgáltatás nem elsősorban az egyén, az egyén egészségügyi szolgáltatója vagy más egészségügyi szolgáltatók kényelmét szolgálja.

A konkrét lépések, amelyek lehetővé tennék az orvosi szükségesség meghatározását minden második és harmadik trimeszterben végzett abortusz esetében, könnyen nyilvánvalóak. Minden abortuszt megfelelően képzett egészségügyi szakember(ek)nek kell jelentenie; az abortusz által feltehetően javított betegséget vagy kóros állapotot klinikailag meg kell határozni, és a kórtörténetet megfelelően dokumentálni kell; az abortusznak a betegségre vagy betegségre gyakorolt várható hatását meg kell határozni a mérhető eredmények, valamint a szükséges utókezelés tekintetében; és nyilatkozatot kell tenni az abortusz költséghatékonyságáról az alternatív kezelésekkel szemben. Természetesen azt is támogatni kellene, hogy a szükségességre vonatkozó kritériumok egységesek legyenek, és minden államban kötelező legyen az egyetemes jelentéstétel. Az eseményszintű adatok, amelyeket a leírtak szerint átfogóan és egységesen jelentenek, lehetővé tennék a kutatók számára, hogy tájékoztassák a közbeszédet a késői terhességmegszakítás meghatározóiról, összefüggéseiről, eredményeiről és megelőzéséről. Soha nem lesz lehetséges, és valószínűleg nem is kívánatos, hogy a politikát és az ideológiát eltávolítsuk az abortusszal kapcsolatos közpolitikáról folytatott vitából. Lehetséges azonban, hogy a tudomány betöltse egyedülálló és alapvető szerepét abban, hogy érvényes, objektív, bizonyító erejű eredményeket juttasson vissza az abortuszról folytatott következetes nyilvános párbeszédbe.