Az eddig ismertetett bíróságok elsőfokú bíróságok vagy “elsőfokú bíróságok”. Ők látják a vitában részt vevő feleket, meghallgatják a tanúkat, fogadják a bizonyítékokat, megállapítják a tényeket, alkalmazzák a jogot, és megállapítják a végeredményt.
A fellebbviteli bíróságok az elsőfokú bíróságok fölött helyezkednek el, hogy felülvizsgálják munkájukat, és kijavítsák az esetlegesen elkövetett hibákat. A fellebbviteli bíróságok általában kollégiumok, amelyek több bíróból állnak a jellemzően egyetlen bíró helyett, aki az eljáró bíróságok élén áll. A fellebbviteli bíróságok joghatósága gyakran általános; a speciális fellebbviteli bíróságok, amelyek például csak büntetőjogi vagy csak polgári fellebbezésekkel foglalkoznak, ritkák, bár nem ismeretlenek (pl. az Egyesült Államok Texas államában külön “legfelsőbb bíróságok” vannak a polgári és büntetőügyekre). A franciaországi Conseil d’État és a fent említett németországi Szövetségi Alkotmánybíróság szintén szakosodott bíróságok.
A nemzeti igazságszolgáltatási rendszerek hierarchikusan szerveződnek. A legalacsonyabb szinten számos, az országban szétszórtan működő törvényszék található; ezek felett kisebb számú, általában regionális alapon szervezett elsőfokú fellebbviteli bíróság található; a csúcson pedig egyetlen, végső fokon eljáró bíróság áll.
A fellebbviteli felülvizsgálat ritkán automatikus. Általában a lenti bíróság ítélete által sérelmet szenvedett félnek kell kérnie. Emiatt, valamint azért, mert a fellebbezés költséges és haszontalan is lehet, jóval kevesebb fellebbezés van, mint tárgyalás, és ha egymást követő fellebbezésekre van lehetőség – ami gyakran előfordul -, jóval kevesebb második fellebbezés van, mint első fellebbezés.
Mivel a tisztességes eljárás elve általában jogot teremt legalább egy felsőbb bíróság általi felülvizsgálatra, a közbenső fellebbviteli bíróságok általában kötelesek tárgyalni a hozzájuk fellebbezett ügyeket. A felsőbíróságok, mint például számos állami legfelsőbb bíróság és az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága, nem kötelesek egyetlen konkrét ügyet sem tárgyalni, és valójában a hozzájuk fellebbezett ügyeknek csak elenyésző töredékében hoznak határozatot.
A fellebbviteli felülvizsgálatnak három alapvető típusa van. Az első az ügy újratárgyalásából áll, amelynek során a fellebbviteli bíróság másodszor is meghallgatja a bizonyítékokat, új ténymegállapításokat tesz, és általában nagyjából ugyanúgy jár el, mint a fellebbezés tárgyát képező ítéletet eredetileg meghozó bíróság. Ezt a “per de novo” eljárást a common law országokban a felülvizsgálat első szakaszára használják, de csak akkor, ha az elsőfokú tárgyalást egy “alsóbb szintű” bíróság folytatta le – egy olyan bíróság, amelyet jellemzően egy részmunkaidős bíró lát el, aki csak kisebb ügyek tárgyalására jogosult, és nem vezet hivatalos feljegyzést az eljárásáról.
A második típusú felülvizsgálat részben a “dosszién” alapul, amely az alábbi bíróságon összeállított jegyzőkönyv a beérkezett bizonyítékokról és a meghozott megállapításokról. A felülvizsgáló bíróságnak jogában áll ugyanazokat a tanúkat újra meghallgatni, vagy tanúvallomásukat további bizonyítékok felvételével kiegészíteni, de ezt nem kell tennie, és gyakran nem is teszi, mivel megelégszik azzal, hogy a már elkészített jegyzőkönyvre támaszkodik saját ténymegállapításai és jogi következtetései meghozatalakor. A polgári jog országaiban általában ez az eljárástípus érvényesül a fellebbviteli felülvizsgálat első szakaszában, még akkor is, ha az eredeti tárgyalást hivatásos bírákból álló és fontos vagy súlyos ügyek tárgyalására felhatalmazott felsőbíróságon folytatták le.
A felülvizsgálat harmadik típusa kizárólag az alábbi bíróság vagy bíróságok eljárásáról készült írásos jegyzőkönyvön alapul. A felülvizsgáló bíróság maga nem vesz fel közvetlenül bizonyítékokat, hanem arra összpontosítja erőfeszítéseit, hogy a jegyzőkönyvből kiderítse, követtek-e el olyan súlyos természetű hibákat, amelyek a felülvizsgált ítélet hatályon kívül helyezését vagy módosítását, illetve új eljárás lefolytatását teszik szükségessé az alárendelt bíróságon. A hangsúly inkább a (mind eljárási, mind anyagi) jogi kérdéseken van, mint a ténykérdéseken, és a bíróság jellemzően a peres felek beadványait kéri, amelyekben kifejtik álláspontjukat az ügyben felmerülő jogi kérdésekről (beleértve a vonatkozó precedenseket is). Ez a fajta felülvizsgálat mind a polgári jogi, mind a common law országokban a legfelsőbb fellebbviteli szinten érvényesül. A common law országokban alacsonyabb szinteken is alkalmazzák, amikor a fellebbezés egy felsőbb bíróság ítéletét érinti. Az ilyen típusú felülvizsgálat célja nem pusztán az, hogy biztosítsa a helyes eredményt az egyes ügyekben, hanem a jog tisztázása és kifejtése is a korábban ismertetett módon (azaz precedensek teremtése). Az alsóbb szintű bíróságoknak kevés közük van a jogfejlesztéshez, mivel általában nem írnak vagy tesznek közzé véleményeket. A legfelsőbb fellebbviteli bíróságok viszont igen, és az ő véleményük válik a jövőbeli esetek irányadójává.