Szent Antal a portugáliai Lisszabonban született Fernando Martins néven. Gazdag családba született, és tizenöt éves korában kérte, hogy küldjék a Santa Cruz apátságba Coimbrában, Portugália akkori fővárosában. Az apátságban töltött idő alatt teológiát és latin nyelvet tanult.
A pappá szentelése után vendégmesternek nevezték ki, és ő volt a felelős az apátság vendéglátásáért. Amikor ferences szerzetesek egy kis remeteséget telepítettek le Coimbra mellett, amelyet Egyiptomi Szent Antalnak szenteltek, Fernando vágyat érzett, hogy csatlakozzon hozzájuk.
Fernando végül engedélyt kapott, hogy elhagyja az apátságot, így csatlakozhatott az új ferences rendhez. Amikor felvették, nevét Antoniusra változtatta.
Anthony ezután Marokkóba utazott, hogy Isten igazságát terjessze, de súlyosan megbetegedett, és visszatért Portugáliába gyógyulni. A visszafelé tartó út félresiklott, és a társaság Szicíliába érkezett, ahonnan Toszkánába utaztak. Athóniust a San Paolo remeteségbe osztották be, miután a helyi szerzetesek figyelembe vették az egészségi állapotát.
Amíg felépült, Antonius imádkozással és tanulással töltötte az idejét.
Majd meghatározatlan idő elteltével domonkos szerzetesek látogattak el a ferencesekhez, és zűrzavar támadt a tekintetben, hogy ki fogja a homíliát tartani. A domonkosok a prédikálásukról voltak híresek, ezért a ferencesek feltételezték, hogy ők fognak homíliát tartani, a domonkosok viszont azt feltételezték, hogy a ferencesek fognak homíliát tartani. Ekkor a ferences remeteség vezetője megkérte Antoniust, hogy beszéljen arról, amiről a Szentlélek mondja neki, hogy beszéljen.
Noha megpróbált ellenkezni, Antonius ékesszóló és megindító homíliát mondott, amely mindkét csoportot lenyűgözte. Hamarosan ékesszólásának híre eljutott Assisi Ferenchez, aki erős bizalmatlanságot táplált a testvériség szegénységben való élet iránti elkötelezettségével szemben. Antoniusban azonban barátra talált.
1224-ben Ferenc Antoniusra bízta szerzetesei tanulmányi törekvéseit. Antoniusnak volt egy zsoltárkönyve, amely jegyzeteket és megjegyzéseket tartalmazott, hogy segítse a diákok tanítását, és abban az időben, amikor még nem találták fel a nyomdát, nagy becsben tartotta.
Amikor egy novícius úgy döntött, hogy elhagyja a remeteséget, ellopta Antonius értékes könyvét. Amikor Antonius felfedezte, hogy eltűnt, imádkozott, hogy megtalálják vagy visszaadják neki. A tolvaj valóban visszaadta a könyvet, és egy extra lépésben visszaadta a rendnek is.
A könyvet állítólag ma a bolognai ferences kolostorban őrzik.
Anthonius időnként tanított a dél-franciaországi Montpellier és Toulouse egyetemein, de a prédikátor szerepében teljesített a legjobban.
A katolikus hitről szóló tanítása olyan egyszerű és átütő volt, hogy a legtöbb műveletlen és ártatlan is megértette üzeneteit. Ezért is nyilvánította őt XII. Pius pápa 1946-ban az Egyház Doktorává.
Egyszer, amikor Páduai Szent Antal megpróbálta a katolikus egyház igaz evangéliumát hirdetni az eretnekeknek, akik nem akartak hallgatni rá, kiment, és a halaknak hirdette üzenetét. Ezt nem a halak tanítására tette, ahogy a liberálisok és a naturalisták próbálták mondani, hanem Isten dicsőségére, az angyalok örömére és saját szívének megkönnyebbülésére. Amikor a kritikusok látták, hogy a halak gyülekezni kezdenek, rájöttek, hogy nekik is meg kell hallgatniuk, amit Antonius mondani akar.”
Mindössze 35 éves volt, amikor meghalt, és alig egy évvel később IX. Gergely pápa szentté avatta. A halála után mintegy 336 évvel végzett exhumáláskor a testét romlottnak találták, a nyelve azonban teljesen romlatlan volt, annyira tökéletesek voltak a rajta kialakított tanítások.
Jellemzően egy könyvvel és a gyermek Jézussal együtt ábrázolják, és ma általában az “elveszett tárgyak megtalálójaként” emlegetik.”
Szent Antal az egész világon az elveszett tárgyak védőszentjeként tisztelik, és számos csodát tulajdonítanak neki elveszett emberekkel, elveszett dolgokkal, sőt, elveszett lelki javakkal kapcsolatban.