A “Channeled Scablands” elnevezést először az 1920-as évek elején használta J Harlen Bretz geológus a Chicagói Egyetemről,aki átfogó tanulmányt készített a régióról, és azt az elképzelést vetette fel, hogy az eróziós jellegzetességek egy gigantikus árvíz következményei. Bár Bretz elképzelése élénk vitát váltott ki, a legtöbb geológus ma már egyetért abban, hogy a Scablandset egy soha nem látott méretű árvíz vájta ki, amely 18 000-20 000 évvel ezelőtt, a nagy jégkorszak idején következett be.
A Spokane-i árvíz több mint 550 mérföldes útvonalon hagyta nyomát, amely Montana nyugati részétől a Csendes-óceánig terjedt, de a leglátványosabb árvízi vonásokat a kelet-washingtoni fekete vulkanikus sziklás terepbe vájta. Ez a szikla, a Scablands “padlója”, alapvetően sűrű kristályos láva, amely több mint 100 000 négyzetmérföldet fed le Washington, Oregon és Idaho egyes részein. A lávamezőnek az a része, amely a Scablands alatt fekszik Kelet-Washingtonban, egy csészealj alakú, körülbelül 15 000 négyzetmérföldes terület, amelyet szinte teljesen körülvesznek a hegyek, és amelyet három folyó – a Columbia, a Spokane és a Snake – szinte körülvesz (2. ábra), oldal).
2. ábra: A Channeled Scablands földrajzi elhelyezkedése, Kelet-Washington.
3. ábra: A lavafolyókat vágó bazalt függőleges gátjai. Ezek a hasadékok ma már megszilárdult anyaggal vannak kitöltve, amelyek egykor csatornaként szolgáltak, amelyeken keresztül az olvadt kőzet a felszínre jutott.
4. ábra.Bazaltrétegekbe vágott kanyon (minden réteg külön folyást jelent).
5. ábra.Steptoe Butte. Egy régebbi kőzetből álló sziget, amely a körülötte lévő bazalt felett áll. Ezen a területen a bazaltot löszből álló “máz” borítja.
A láva nagy része a harmadidőszak miocén korszakában tört ki, 30 millió és 10 millió évvel ezelőtt. Időnként rövid időközökkel követte egymást az egyik áramlás, máskor viszont több tízezer év telt el az áramlások között. A hosszú, széles hasadékokból feltörő olvadt kőzet régebbi kőzetekből álló dombvidékre ömlött, amely valószínűleg nagyjából úgy nézett ki, mint a lávamezőtől északra fekvő mai ország. Az olvadt anyag a hasadékokban kristályosodott, és gátakat alkotott. Az erózió helyenként olyan gócokat tárt fel, amelyek régebbi kőzeteket vágtak át. Ezeket a helyeket tartják a láva fő forrásainak.
A korai áramlások kitöltötték a völgyeket, és a későbbi áramlások a magas dombok nagy részét elborították, miközben a láva rétegről rétegre halmozódott, és végül szilárd bazalttengert alkotott, amely helyenként több mint 10 000 láb vastag volt.Több, több mint 75 láb vastagságú egyedi áramlást több mint 100 mérföldön keresztül követtek nyomon.
A lávamező szélei körül néhány domb szigetszerűen bukkan ki a bazaltból. Ezek közül az egyik legkiemelkedőbb, a washingtoni Colfax közelében található Steptoe Butte adta a nevét az összes ilyen jellegzetességnek. A geológusok minden lávával körülvett, régebbi kőzetből álló szigetet steptoe-nak neveznek.
Az olvadt láva nagyobb térfogatot foglal el, mint a megszilárdult láva. Ahogy a friss láva lassan lehűl és kikristályosodik, a zsugorodási hézagok hatszögletű mintázata általában a lehűlő felszínre merőlegesen alakul ki. Ezek az illesztések függőleges kőzetoszlopokra bontják a lávát.A kelet-washingtoni bazaltfolyamok közül sokban megfigyelhető ez az úgynevezett oszlopos illesztés.
6. ábra.Oszlopos bazalt. Nagy, szabályos oszlopok egy útbevágásban a washingtoni Spokane közelében.
Fig. 7.Diceratherium művészi elképzelése.
Ahol a bazalt egy tóba vagy tóba hatolt, a gyorsan olvadó láva oszlopos kötések helyett lekerekített, “párnáknak” nevezett pacákat képezett. A lávamező nyugati részén egy bazaltfolyam elnyelt egy mocsári erdőt, de a víz miatt az olvadt kőzet párnákat alkotott, és nem emésztette fel teljesen a növényeket. E növények megkövesedett maradványai között találhatók a híres Ginkgo fa rönkjei, amely 250 millió éve fennmaradt faj. 1934-ben a washingtoni Vantage város közelében, ahol ennek az ősi mocsárnak a maradványai feltárultak, mintegy 6000 hektáros területet jelöltek ki GinkgoPetrified Forest State Parknak (2. ábra, 3. oldal).
Egy másik időpontban, de kevesebb mint 50 mérföldre északkeletre a mocsári erdő helyszínétől, egy másik előrehaladó lávafolyam találkozott egy sekély tóval, amely egy halott orrszarvú úszó testét tartalmazta.A víz ismét megakadályozta, hogy az olvadt kőzet teljesen elnyelje a húst; ehelyett a láva párnái körülvették a testet, nyers formát alkotva. A baleset helyszínét 1935-ben fedezték fel egy bazaltsziklában lévő üreg formájában (2. ábra, 3. oldal). Az üregben több fogat és számos megkövesedett csontdarabot találtak. Az üreg alakjának és a fosszilis maradványoknak a vizsgálata kimutatta, hogy az orrszarvú a Diceratherium egy kihalt fajához tartozott.
A kitörések megszűnése után a lávamező egy egységként délnyugat felé dőlt. Ma a csészealj-szerű mező északkeleti pereme körülbelül 2 500 láb magasan van a tengerszint felett, míg a legalacsonyabb pontja a Washington állambeli Pasco közelében kevesebb mint 400 láb magasan van a tengerszint felett. A regionális dőlés mellett a lávamezőt helyenként deformálták, hogy egy sor redős gerincet hozzon létre. A Saddle Mountain, a FrenchmanHills és a Horse Heaven Hills példák erre. Ezek közül több is látható a lávamező nyugati oldalán, Wenatchee és Pasco között (2. ábra, 3. oldal). Különösen érdekes a CouleeMonocline, egy aszimmetrikus redő, amely a lávamező észak-középső részén húzódik. Ennek a monoklinának a fizikai jellemzői fontos szerepet játszottak a Grand Coulee eróziós jellegzetességeinek meghatározásában, amelyeket a nagy árvíz során vájtak ki.
A lávafolyás megszűnése után valamivel a lávamező nagy részén a szél által elfújt iszap vagy lösz kezdett felhalmozódni, amely végül a délkelet-washingtoni Palouse-vidék termékeny talaját hozta létre. A lösz a Pullman-Colfax területen érte el maximális vastagságát, ahol helyenként akár 200 láb vastag is lehet, és jellegzetes görgetegfelszínt mutat, meredek északi lejtőkkel.
8. ábra: A Coulee Monocline-ban lévő hajtogatott és töredezett lávafolyásokat bemutató keresztmetszet. A hajtás meredek oldala és a törött kőzetek fontos szerepet játszottak a felső Grand Coulee kialakulásában a Spokane-árvíz idején.
Fig.9.Palouse Hills. Szélfúvta iszapból (lösz) álló hullámzó dombok a kelet-washingtoni gazdag búzaföldön.
Az iszap forrása a lávamező nyugati része volt, ahol az összecsapódás során ideiglenes tavak alakultak ki. A Palouse talajába vulkáni hamu is beépült, amely néhány nyugati vulkánból származik, amelyek Washington és Oregon Cascade-hegysége mentén szétszórva találhatók.
Így a nagy árvíz kezdete előtt a Scabland régió geológiai környezetét egy vastag, ferde bazaltkagyló alkotta, amely helyenként gerincekké torzult, és amelyet teljesen fedett egy löszből álló “máz”. Hogyan nézett ki a régió? Ha valaki a Steptoe Butte tetején állt, a kilátás bármelyik irányban békés, hullámzó, antilopok, bölények és tevék kóborló csordáival tarkított legelőre nyílt, a távoli Cascades és Rocky-hegység hegyei pedig nyugaton és keleten ködös-kék hátteret alkottak. Ez a nyugodt táj egy katasztrófa helyszíne volt!
| <<< Previous | <<< Contents >>> | Next >>> |
Last Updated: 28-Mar-2006