Az 1863. évi nemzeti banktörvény célja egy nemzeti bankrendszer létrehozása, szövetségi háborús hitelek folyósítása és nemzeti valuta bevezetése volt. A kongresszus azért fogadta el a törvényt, hogy segítsen megoldani az amerikai polgárháború (1861-1865) első napjaiban kialakult pénzügyi válságot. A Déllel vívott harc költséges volt, és nem volt hatékony adóprogram kidolgozva a finanszírozására. 1861 decemberében a bankok felfüggesztették a fizetőeszközzel való fizetést (arany- vagy ezüstérmékben történő fizetés a bankjegyeknek vagy váltóknak nevezett papírpénzért). Az emberek nem tudtak többé bankjegyeket érmékre váltani. A kormány válaszul elfogadta a törvényes fizetőeszközről szóló törvényt (1862), és 150 millió dollár értékben bocsátott ki nemzeti bankjegyeket, úgynevezett zöldhasúakat. A forgalomban lévő valuta nagy részét azonban a bankjegyek (az állami bankok által kibocsátott papírpénzek) tették ki.
A nemzet pénzügyi stabilitásának megteremtése és a háborús erőfeszítések finanszírozása érdekében az év januárjában a szenátusban beterjesztették az 1863. évi nemzeti banktörvényt. Thaddeus Stevens (1792-1868) pennsylvaniai republikánus kongresszusi képviselő ellenezte a törvényt; Salmon Chase (1808-73) pénzügyminiszter – John Sherman (1823-1900) ohiói szenátor támogatásával – támogatta azt. A törvényjavaslatot a szenátus szoros szavazással, 23:21 arányban fogadta el, a képviselőház pedig februárban fogadta el a jogszabályt. A törvény alapján szervezett nemzeti bankoknak az indulás feltételeként államkötvényeket kellett vásárolniuk. Amint ezeket a kötvényeket letétbe helyezték a szövetségi kormánynál, a bank saját bankjegyeket bocsáthatott ki a letétbe helyezett kötvények piaci értékének 90 százalékáig.
A nemzeti bankokról szóló törvény javította, de nem oldotta meg az ország pénzügyi problémáit – az 1500 állami bank közül néhányat, amelyek mind bankjegyeket bocsátottak ki, további törvények (amelyek módosították az eredeti banktörvényt, és amelyeket 1864 júniusában fogadtak el) nemzeti bankká alakítottak át. Más állami bankok kiszorultak az üzletből, vagy beszüntették a bankjegykibocsátást, miután 1865-ben elfogadták az általuk kibocsátott bankjegyekre kivetett 10 százalékos szövetségi adót (ami veszteségessé tette számukra a pénznyomtatást). A jogszabály 300 millió dollárnyi nemzeti valutát hozott létre a nemzeti bankok által kibocsátott bankjegyek formájában. Mivel azonban ennek a pénznek a nagy részét keleten osztották szét, az ország más részein a pénzellátás bizonytalan maradt; a nyugatiak több pénzt követeltek. Ez a kérdés uralta az amerikai politikát a polgárháborút követő években. Ennek ellenére az ország bankrendszere – az 1873-as pánik ellenére – nagyjából változatlan maradt, egészen a Federal Reserve Act 1913-as elfogadásáig.
Lásd még: Federal Reserve Act, Greenbacks