Az analitikus kubizmus kifejezés a kubizmus korai szakaszát határozza meg, és a két művész, Pablo Picasso és Georges Braque újításait és kísérletezéseit írja le. A kubizmus mozgalom atyjaként számon tartott két festő forradalmasította a művészet arculatát. Az 1909-től 1912-ig tartó analitikus kubizmus képeit töredékes megjelenés, lineáris felépítés, a színek szinte monokróm színpalettára való redukálása, a tárgyak geometriai alapformákként való felfogása és a több nézőpont használata jellemzi. Az olasz futuristák, Piet Mondrian vagy az absztrakt művészet úttörője, Wassily Kandinszkij által készített más avantgárd képekkel ellentétben az analitikus kubizmus képei nyitottak az értelmezésre, és nem kísérte őket művészi kiáltvány. A művészettörténészek és kritikusok évek óta elemzik és próbálják feldolgozni az analitikus kubizmust, és értelmet adni töredezett formáinak, sekélyes és erősen megmunkált felületeinek.
Az analitikus kubizmus kezdete – Mi sürgette az újat?
A kreativitás kánonjait megkérdőjelezve a kubista művészek célja a művészet megújítása volt, hogy az jobban összhangban legyen az újításokkal és a modern kor születésével. A 20. század fordulóján a művészek nagy változások közepette találták magukat. A technológiai fejlődés, a drámai politikai és társadalmi változások mind ebben az időben zajlottak. A fotográfia születése örökre megváltoztatta a képzőművészet szerepét és szükségességét, mivel a fotográfiát a világban végbemenő változások dokumentálására használták. Sok festő és művész számára a kreativitásnak tükröznie kellett ezeket az új energiákat és ötleteket. A két alkotó, Picasso és Braque a posztimpresszionista művész, Paul Cezanne által inspirálva elvetette a művészetben a háromdimenzió és a perspektíva szabályát, és kísérletezni kezdett a sík felületekkel, a forma és a szín redukciójával, valamint a természetnek az alapvető geometriai formák formáiban való megértésével. Az új iránti igényt tükröző teljességérzet megteremtésére törekedve a két művész együttműködött, naponta kommunikált, és kísérletezett a térrel, az idővel és a világ ábrázolásával.
Nézze meg Pablo Picasso műveit a piactéren!
Az analitikus kubizmus stílusa
Az analitikus kubizmus az avantgárd művészet különösen merev formájaként a kubizmus mozgalom legintellektuálisabb és legkompromisszummentesebb szakasza volt. Az így elnevezés azt tükrözte, hogy a korábbi világosabb képektől a témák analitikusabb megközelítése felé mozdult el. A téma strukturált, nézőpontról nézőpontra történő boncolgatása a töredékes képet és az egymást átfedő síkokat eredményezte. Az 1910-1912 közötti időszakban Picasso és Braque annyira absztrahálta műveit, hogy azok a síkok és falak puszta játékává redukálódtak. Az így létrejött eredményt leginkább úgy lehet leírni, mint különböző nézőpontok kollázsait, amelyeket újra összeragasztottak, hogy egy teljes képet alkossanak. A színeket a szürke, a barna és a fekete szinte monokromatikus árnyalataira redukálva a hangsúly a forma szerkezetén és a kép sűrűségén maradt a vászon közepén. Kedvenc motívumai általában a csendélet voltak hangszerrel, palackokkal, kancsókkal, poharakkal, újságokkal, valamint az emberi arccal és alakokkal. A tájképek ritkák voltak.
A kétdimenziós felület kutatását és az egypontos perspektíva elutasítását folytatva az analitikus kubizmus képei önálló tárgyak voltak. A kubista műalkotásoknak ezt a felfogását Clement Greenberg kritikus fogalmazta meg, aki a képeket különböző részekből álló konstrukciókként határozta meg, amelyek egyszerre reprezentálják és egyben a valóság új felfogását jelentik.
Az analitikus kubizmus jelentősége és képei
Az Ambroise Vollard portréja című festményt tartják az analitikus kubizmus stílusát meghatározó képnek. Ebben a művében Pablo Picasso egy emberi alakot bontott szét lapos, áttetsző geometriai lapok sorozatára. A korai kubista festészeti stílus, amelynek középpontjában a kockaszerű képek álltak, eltűnt, és helyette egy olyan képet kapunk, amely a síkokat ünnepli. A dekonstrukció általános minősége, majd az egymást átfedő síkok többrétegű elrendezése által segített képalkotás az új művészeti stílus egyik kulcseleme.
Az analitikus kubizmus jelentőségét a hagyományos művészeti kánonok megkérdőjelezésében látjuk. A háromdimenziós jelleg elutasítása és a formának a sík felület alapgondolatára való redukálása nemcsak a festőkre hatott, hanem a szobrászat és az építészet új felfogását is fémjelezte. Az analitikus kubizmus 1912-ben véget ért, és helyette a két művész a szintetikus kubizmust kínálta, egy ugyancsak forradalmi alkotói stílust, amely a festék és a vászon mellett talált tárgyakat és anyagokat is beépített. Ez a két stílus határozta meg a kubizmus mozgalmát, amelyet sokan a nem ábrázoló művészet születésének pillanataiként tartanak számon.
A modern művészet sarkalatos szakaszát, az analitikus kubizmust két év alatt, 1910-1912 között tetőzött. A két mester, Pablo Picasso és Georges Braque alkotói cseréje hozta létre a kubizmus mozgalmát, amelyet a művészet egyik legforradalmibb időszakának tartanak. A könyv az első olyan kiadvány, amely mélyen belemerül ebbe a két intenzív termelékenységi évbe, és feltárja a két nagy művész között zajló érdekes festői játékot. A neves kurátorok és történészek esszéi a festmények, rajzok és grafikák műfaji, formai, médiumi és művészi folyamatokkal kapcsolatos kérdésekkel való foglalkozásuk szempontjából nyújtanak hosszan tartó olvasatot. Ha megértjük a két szerző közötti játékot, akkor megértjük a kubizmust, és teljes mértékben megértjük jelentőségét a művészettörténet későbbi fejleményei szempontjából.