Cél: A minimálisan invazív achilles-ínhosszabbítás és a rendszerrehabilitáció biztonságosságának és hatékonyságának vizsgálata az achilles-ín kontraktúrájának kezelésében.
Módszerek: 2002 januárja és 2010 decembere között 27, az achilles-ín kontraktúrájában szenvedő beteget (31 láb) kezeltek minimálisan invazív achilles-ín-hosszabbítással és rendszerrehabilitációval. A betegek között 11 férfi és 16 nő volt, átlagéletkoruk 35,5 év (3 és 65 év között). Jobb lábfej 13 esetben, bal lábfej 10 esetben, mindkét lábfej 4 esetben. A betegség lefolyása 1 és 5 év között volt, átlagosan 2,3 év alatt. A kontraktúra oka 7 láb esetében intramedulláris szegezéssel kezelt sípcsonttörés posztoperatív szövődménye, 11 láb esetében alsó lábszár kompartment szindróma következménye, 13 láb esetében veleszületett talipes equinovarus (4 esetben mindkét láb). A műtét előtt valamennyi beteg sántított, a talpflexiós anomália 15 foktól 50 fokig terjedt, átlagosan 35,5 fokos volt. A comb quadriceps izom ereje 27 lábnál V. fokozatú, 4 lábnál IV. fokozatú volt, a musculus triceps surae ereje 24 lábnál V. fokozatú, 7 lábnál IV. fokozatú volt.
Eredmények: Minden beteget 6-24 hónapig követtek nyomon, átlagosan 11,3 hónapig. Az Arner-Lindholm-féle, a bokaízület funkciójának értékelésére szolgáló standard szerint 29 láb kiváló, 2 láb pedig jó eredményt ért el. Nem találtak fertőzést, újbóli törést vagy újbóli kontrakciót.
Következtetés: A minimálisan invazív achilles ínhosszabbítás és a rendszer rehabilitációja az achilles ín kontraktúrájának kezelésében olyan előnyökkel jár, mint az egyszerű műtét, a kevesebb szövődmény, az alacsonyabb kiújulási arány, ami kedvező a betegek alapos rehabilitációja szempontjából. Abban az esetben azonban, ha a comb négyfejű combizom vagy a musculus triceps surae ereje a műtét előtti rehabilitációs kezelés után még mindig kisebb, mint a III. fokozat, nem szabad a módszert választani.