A gyermekkori növekedési szakaszok meghatározása számos forrásból származik. Olyan teoretikusok, mint Jean Piaget, Lev Vygotsky, Lawrence Kohlberg és Erik Erikson adtak módot a fejlődés megértésére, és a legújabb kutatások fontos információkkal szolgáltak a fejlődés természetével kapcsolatban. Ezenkívül a gyermekkor szakaszait kulturálisan határozzák meg a társadalmat alkotó társadalmi intézmények, szokások és törvények. Például, míg a kutatók és szakemberek a kora gyermekkor időszakát általában a születéstől nyolcéves korig tartó időszakként határozzák meg, mások az Egyesült Államokban az ötéves kort jobb végpontnak tarthatják, mivel ez egybeesik a formális iskoláztatás kulturális gyakorlatába való belépéssel.
A fejlődésnek három nagy szakasza van: a kora gyermekkor, a középső gyermekkor és a serdülőkor. E szakaszok meghatározásai az egyes szakaszok elsődleges fejlődési feladatai köré szerveződnek, bár e szakaszok határai képlékenyek. A társadalom gyermekkorról alkotott elképzelései idővel változnak, és a kutatások az egyes szakaszokban zajló fejlődés új értelmezéséhez vezettek.
Kora gyermekkor (születéstől nyolcéves korig)
A kora gyermekkor a fejlődés minden területén óriási növekedés időszaka. A függő újszülöttből olyan fiatalember válik, aki képes gondoskodni saját testéről és hatékonyan együttműködni másokkal. Emiatt ennek a szakasznak az elsődleges fejlődési feladata a készségfejlesztés.
Fizikailag a születés és a harmadik életév között a gyermek magassága jellemzően megduplázódik, súlya pedig megnégyszereződik. A testi arányok is eltolódnak, így a csecsemő, akinek a feje a teljes testhossz közel egynegyedét teszi ki, kiegyensúlyozottabb, felnőttebb megjelenésű kisgyermek lesz. E gyors testi változások ellenére a tipikus hároméves gyermek már számos készséget elsajátított, többek között az ülést, a járást, a WC-használatot, a kanál használatát, a firkálást, valamint a labda elkapásához és eldobásához elegendő szem-kéz koordinációt.
Három és ötéves kora között a gyermekek továbbra is gyorsan nőnek, és elkezdik fejleszteni a finommotoros készségeket. Ötéves korukra a legtöbb gyermek meglehetősen jól kezeli a ceruzát, a zsírkrétát és az ollót. A durva motoros teljesítmények közé tartozhat az ugrálás és az egy lábon való egyensúlyozás képessége. Öt és nyolc éves kor között a fizikai növekedés lelassul, miközben a testarányok és a motoros készségek finomodnak.
A kora gyermekkori fizikai változásokat gyors változások kísérik a gyermek kognitív és nyelvi fejlődésében. A gyermekek születésüktől kezdve minden érzékszervüket használják, hogy figyeljék a környezetüket, és a saját cselekedeteikből és a gondozók reakcióiból kezd kialakulni az ok-okozati összefüggések érzékelése.
Az első három életévben a gyermekek 300 és 1000 szó közötti szókincset alakítanak ki, és képesek arra, hogy a nyelv segítségével megismerjék és leírják az őket körülvevő világot. Ötéves korára a gyermek szókincse körülbelül 1500 szóra nő. Az ötévesek öt-hét szavas mondatokat is képesek alkotni, megtanulják a múlt idő használatát, és ismerős történeteket mesélnek képek segítségével.
A nyelv a kognitív fejlődés erősítő eszköze. A nyelv használata lehetővé teszi a gyermek számára a másokkal való kommunikációt és a problémamegoldást. Nyolcéves korukra a gyermekek már képesek a kevésbé konkrét fogalmak, például az idő és a pénz alapvető megértését bizonyítani. A nyolcévesek azonban még mindig konkrét módon érvelnek, és nehezen értik meg az elvont gondolatokat.
A kora gyermekkori szocioemocionális fejlődés kulcsfontosságú momentuma egyéves kor körül következik be. Ez az az időszak, amikor a kötődés kialakulása kritikussá válik. A kötődéselmélet azt sugallja, hogy a későbbi életműködés és a személyiség egyéni különbségeit a gyermeknek a gondozóival szerzett korai tapasztalatai alakítják. A korai életkorban kialakult érzelmi kötődés minősége vagy hiánya modellként szolgálhat a későbbi kapcsolatok számára.
Három és öt éves kor között a szocioemocionális készségek növekedése magában foglalja a kortárskapcsolatok kialakulását, a nemi identifikációt és a helyes és helytelen érzés kialakulását. A kisgyermekek számára nehéz átvenni egy másik személy nézőpontját, és az eseményeket gyakran mindent vagy semmit szempontok szerint értelmezik, és a gyermekre gyakorolt hatás az elsődleges szempont. Ötéves korban például előfordulhat, hogy egy gyermek elvárja, hogy mások szabadon osszák meg a tulajdonát, de a kedvenc játékát még mindig nagyon birtokolja. Ez nem okoz lelkiismereti konfliktust, mert a méltányosságot a gyermek saját érdekeihez képest határozzák meg. Öt és nyolc éves kor között a gyermekek szélesebb kortárskörnyezetbe kerülnek, és tartós barátságokat alakítanak ki. A szociális összehasonlítás ebben az időszakban fokozódik, és a mások nézőpontjának figyelembevétele kezd szerepet játszani abban, hogy a gyerekek hogyan viszonyulnak az emberekhez, beleértve a társaikat is.
Implikációk az iskolai tanulásra. A születéstől nyolcéves korig terjedő időszak kritikus időszak a fejlődés valamennyi területén számos alapvető készség kialakulásában. A kisgyermekek fejlődési késedelmeinek fokozottabb tudatosítása és felismerésének képessége vezetett a korai beavatkozási szolgáltatások létrehozásához, amelyek csökkenthetik a speciális oktatási elhelyezés szükségességét, amikor a gyermekek elérik az iskoláskort. Például a hallási hiányosságok korábbi felismerése néha a problémák korrekciójához vezet, mielőtt súlyos nyelvi károsodások lépnének fel. A koraszülés okozta fejlődési elmaradásokat is megfelelő terápiákkal lehet kezelni, hogy a gyermekek még az iskolakezdés előtt a tipikusan fejlődő társaik szintjén működhessenek.
A korai tanulás fokozott hangsúlyozása nyomást gyakorolt arra is, hogy a kisgyermekeket a lehető legtöbb előfeltételnek számító készséggel készítsék fel az iskolába lépésre. Az Egyesült Államokban 1994-ben szövetségi törvényt fogadtak el, amely létrehozta a 2000-es célokat, amelyek közül az első kimondja, hogy “Minden gyermek tanulásra készen lép be az iskolába” (U.S. Department of Education, 1998). Bár e cél érvényességét vitatták, a következmények már érezhetőek. Az egyik következmény a standardizált készségfelmérések használata az osztályba sorolás vagy az óvodában maradás meghatározására. Egy másik következmény az átmeneti osztályok létrehozása (egy plusz egy év iskoláztatás az óvoda vagy az első osztály előtt). Végezetül a kora gyermekkorra irányuló fokozott figyelem az óvodai programok iránti megújult érdeklődéshez vezetett, mint az olyan gyermekek közötti felkészültségi szakadék csökkentésének eszközéhez, akiknek a családja képes minőségi korai tanulási környezetet biztosítani számukra, és akiknek a családja nem.
Középső gyermekkor (nyolc-tizenkét év)
A középső gyermekkort történelmileg nem tekintették fontos szakasznak az emberi fejlődésben. Sigmund Freud pszichoanalitikus elmélete ezt az életszakaszt lappangási szakasznak nevezte, amely a szexuális és agresszív késztetések elfojtásának időszaka. Freud szerint ebben az időszakban nem történtek jelentős hozzájárulások a személyiségfejlődéshez. Az újabb elméletalkotók azonban felismerték a középső gyermekkor jelentőségét a kognitív készségek, a személyiség, a motiváció és a személyközi kapcsolatok fejlődése szempontjából. A középső gyermekkorban a gyermekek megtanulják társadalmuk értékeit. Így a középső gyermekkor elsődleges fejlődési feladatát integrációnak nevezhetnénk, mind az egyénen belüli fejlődés, mind az egyén társadalmi kontextuson belüli fejlődése szempontjából.
A középső gyermekkorról mint lappangó szakaszról alkotott képet talán alátámasztja, hogy a középső gyermekkorban a testi fejlődés kevésbé drámai, mint a korai gyermekkorban vagy a serdülőkorban. A növekedés lassú és egyenletes a pubertáskor kezdetéig, amikor az egyének sokkal gyorsabb ütemben kezdenek fejlődni. Az egyének serdülőkorba lépésének életkora változó, de van bizonyíték egy szekuláris tendenciára – a serdülőkor kezdetének életkora idővel csökken. Egyeseknél a pubertás már nyolc-kilenc éves korban elkezdődhet. A pubertás kezdete nemenként eltérő, és a nőknél korábban kezdődik.
A testi fejlődéshez hasonlóan a középső gyermekkor kognitív fejlődése is lassú és egyenletes. A gyermekek ebben a szakaszban a kora gyermekkorban megszerzett készségekre építenek, és felkészülnek kognitív fejlődésük következő szakaszára. A gyermekek gondolkodása nagyon szabályalapú. A gyermekek olyan készségeket tanulnak, mint az osztályozás és a hipotézisek felállítása. Bár kognitív szempontból már érettebbek, mint néhány évvel ezelőtt, az ebben a szakaszban lévő gyermekek még mindig konkrét, gyakorlatias tanulási tevékenységeket igényelnek. A középső gyermekkor az az időszak, amikor a gyerekek lelkesedni tudnak a tanulás és a munka iránt, hiszen a teljesítmény motiváló tényezővé válhat, miközben a gyerekek a kompetencia és az önbecsülés kialakításán dolgoznak.
A középső gyermekkor az az időszak is, amikor a gyerekek kompetenciát fejlesztenek az interperszonális és társas kapcsolatok terén. A gyermekek egyre inkább a kortársakra orientálódnak, ugyanakkor nagy hatással van rájuk a családjuk. A kortárs- és családi kapcsolatokon keresztül elsajátított szociális készségek, valamint a gyermekek növekvő képessége az értelmes interperszonális kommunikációban való részvételre, szükséges alapot nyújtanak a serdülőkor kihívásaihoz. A legjobb barátok fontosak ebben a korban, és az ezekben a kapcsolatokban elsajátított készségek adhatják az egészséges felnőttkori kapcsolatok építőköveit.
Implikációk az iskolai tanulásra. Sok gyermek számára a középső gyermekkor a megnövekedett függetlenség, a szélesebb körű barátságok és a fejlődő érdeklődési körök, például a sport, a művészet vagy a zene örömteli időszaka. Az iskolai teljesítményben azonban sok gyermek számára a harmadik vagy negyedik osztályban (nyolc vagy kilenc éves korban) kezdődik egy széles körben elismert változás. A tanulmányi sikerhez szükséges készségek összetettebbé válnak. Azok a tanulók, akik ebben az időszakban sikeresen megfelelnek a tanulmányi kihívásoknak, a későbbiekben jól teljesítenek, míg azok, akiknek nem sikerül kiépíteniük a szükséges készségeket, a későbbi évfolyamokon még inkább lemaradhatnak.
A közelmúlt társadalmi tendenciái, köztük az iskolai erőszak, az étkezési zavarok, a kábítószer-használat és a depresszió gyakoribbá válása sok felső tagozatos diákot érint. Így az iskolákra nagyobb nyomás nehezedik, hogy felismerjék a nyolc-tizenegy évesek problémáit, és megtanítsák a gyerekeknek azokat a szociális és életvezetési készségeket, amelyek segítik őket abban, hogy egészséges kamaszokká fejlődjenek tovább.
Kamaszkor (tizenkét-tizennyolc év)
A kamaszkor többféleképpen is meghatározható: fiziológiailag, kulturálisan, kognitívan; mindegyik mód kissé eltérő definíciót sugall. E vita céljaira a serdülőkort kulturálisan kialakított időszakként határozzuk meg, amely általában akkor kezdődik, amikor az egyén eléri a nemi érettséget, és akkor ér véget, amikor az egyén felnőttként kialakítja identitását a saját társadalmi környezetében. Sok kultúrában a serdülőkor nem létezik, vagy nagyon rövid lehet, mert a nemi érettség elérése egybeesik a felnőttek világába való belépéssel. Az Egyesült Államok jelenlegi kultúrájában azonban a serdülőkor akár a húszas évek elejéig is eltarthat. A serdülőkor elsődleges fejlődési feladata az identitás kialakulása.
A serdülőkor egy újabb felgyorsult növekedési időszak. Az egyének akár négy centit is nőhetnek, és évente nyolc-tíz kilót hízhatnak. Ezt a növekedési hullámot leggyakrabban két év gyors növekedés jellemzi, amelyet három vagy több év lassú, egyenletes növekedés követ. A serdülőkor végére az egyének összesen hét-kilenc hüvelyk magasak lehetnek, és akár negyven-ötven kilót is hízhatnak. Ennek a növekedési hullámnak az időzítése nem jól megjósolható; egyénenként és nemenként is változik. Általában a nők korábban kezdenek fejlődni, mint a férfiak.
A szexuális érés az egyik legjelentősebb fejlemény ebben az időszakban. A fizikai fejlődéshez hasonlóan jelentős eltérések vannak abban az életkorban, amikor az egyének elérik a nemi érettséget. A nők általában tizenhárom éves koruk körül, a férfiak pedig tizenöt éves koruk körül válnak éretté. A fejlődést ebben az időszakban az agyalapi mirigy szabályozza a tesztoszteron (férfiaknál) és az ösztrogén (nőknél) hormonok felszabadításával. Egyre több bizonyíték van arra, hogy a fejlett országokban a nemi fejlődés egyre korábbra tolódik – 1900 és 2000 között tízévente három-négy hónappal csökkent az átlagos életkor, amikor a nők elérik a menarche-ot.
A serdülőkor a kognitív fejlődés szempontjából is fontos időszak, mivel átmenetet jelent abban, ahogyan az egyén gondolkodik és érvel a problémákról és elképzelésekről. A korai serdülőkorban az egyének képesek tárgyakat osztályozni és rendezni, folyamatokat megfordítani, konkrét tárgyakról logikusan gondolkodni, és egyszerre több nézőpontot is figyelembe venni. A fejlődésnek ezen a szintjén azonban a serdülők inkább a közvetlen tapasztalatokból profitálnak, mint az elvont eszmékből és elvekből. Ahogy a serdülők egyre összetettebb kognitív készségeket fejlesztenek, egyre inkább képessé válnak absztraktabb és hipotetikusabb problémák megoldására. Az ilyen típusú gondolkodás elemei közé tartozhat az absztrakt ötletekről való hipotetikus gondolkodás fokozott képessége, a hipotézisek szisztematikus felállításának és tesztelésének képessége, a jövőről való gondolkodás és tervezés képessége, valamint a metakogníció (a gondolatokra való reflektálás képessége).
Amint az egyének belépnek a serdülőkorba, egyszerre sokféle változással szembesülnek. Nemcsak jelentős fizikai és kognitív növekedésen mennek keresztül, hanem új helyzetekkel, felelősségekkel és emberekkel is találkoznak.
A középiskolába és a gimnáziumba való belépés olyan környezetbe taszítja a diákokat, ahol sok új ember, felelősség és elvárás van. Bár ez az átmenet ijesztő lehet, egyben izgalmas lépést is jelent a függetlenség felé. A serdülők új szerepeket, új gondolkodási és viselkedési módokat próbálnak ki, és különböző eszméket és értékeket fedeznek fel. Erikson az identitás és a függetlenség keresésével foglalkozik az életszakasz-fejlődés keretrendszerében. A serdülőkort az identitás és a szerepzavar közötti konfliktus jellemzi. Ebben az időszakban az egyének a kortársak kontextusában alakítják ki saját én-koncepciójukat. Függetlenebbé válási kísérleteik során a serdülők gyakran támaszkodnak a kortárscsoportjukra, hogy iránymutatást kapjanak arra vonatkozóan, hogy mi a normális és elfogadott. Kezdenek eltávolodni a családjukra, mint identitásforrásukra való támaszkodástól, és konfliktusba kerülhetnek a családjuk és a kortárscsoporthoz való növekvő kötődésük között.
A sok intenzív élmény miatt a serdülőkor az érzelmi fejlődés fontos időszaka is. A hangulatváltozások a serdülőkorra jellemzőek. Bár gyakran a hormonoknak tulajdonítják, a hangulatingadozások a serdülők társadalmi, fizikai és kognitív változásaira adott logikus reakcióként is értelmezhetők, és gyakran az önbecsüléssel kapcsolatos kérdésekkel is küzdenek. Ahogy az egyének keresik az identitásukat, azzal a kihívással szembesülnek, hogy össze kell egyeztetniük azt, akivé válni akarnak, azzal, ami társadalmilag kívánatos. Ebben az összefüggésben a serdülők gyakran mutatnak bizarr és/vagy ellentmondásos viselkedést. Az identitáskeresés, a serdülők azon aggodalma, hogy normálisak-e, valamint a változó hangulatok és az alacsony önértékelés együttesen vadul ingadozó viselkedést eredményeznek.
A média és a társadalmi elvárások hatása a serdülők fejlődésére messzemenő. A fiatalokat erőszakról, szexről és elérhetetlen szépségnormákról szóló képek bombázzák. Ez a kitettség a serdülők társadalmi, érzelmi és fizikai változásaival együtt hozzájárult az iskolai erőszak, a tinédzserkori szexualitás és az étkezési zavarok növekedéséhez. Számos pszichológiai rendellenesség, például a depresszió, más hangulatzavarok és a skizofrénia kialakulása is gyakori ebben az életszakaszban.
Implikációk az iskolai tanulásra. Az ebben az időszakban zajló fejlődésnek számos következménye van az oktatásra. A tanároknak tisztában kell lenniük a kognitív fejlődésben bekövetkező változásokkal, és megfelelő tanulási lehetőségeket kell biztosítaniuk az egyes tanulók támogatása és a növekedés elősegítése érdekében. A tanároknak tisztában kell lenniük a diákjaik előtt álló kihívásokkal is, hogy felismerjék és segítsenek a problémák kijavításában, ha azok felmerülnek. A tanárok gyakran fontos szerepet játszanak a problémássá váló viselkedésformák azonosításában, és mentorok lehetnek a rászoruló diákok számára.”
Következtetés
A három fejlődési szakasz definíciói mind kutatási eredményeken, mind kulturális hatásokon alapulnak. Az iskoláztatásra vonatkozó implikációkat abból vonták le, amit a gyermekek fejlődéséről tudunk, de hangsúlyozni kell, hogy a növekedést a kontextus befolyásolja, és az iskoláztatás a gyermekkor egyik elsődleges kontextusa. Ahogyan a pedagógusoknak és másoknak is tisztában kell lenniük azzal, hogy egy ötéves gyermek gondolkodása mennyiben különbözik egy tizenöt évesétől, úgy fontos tisztában lenni azzal is, hogy az iskolai oktatás struktúrája és elvárásai befolyásolják a gyermekek növekedésének és tanulásának módját.