“Itt a borlap, az étlap . . . Akarsz egy magazint vagy valamit? Unalmas lesz, ha csak magadban ülsz”. Ez a jelenet a Forgetting Sarah Marshall című filmben, amikor a pincér (Jonah Hill) leülteti Jason Segel karakterét, közel áll ahhoz a reakcióhoz, amit én kapok, amikor elmondom az embereknek, hogy egyedül vacsoráztam. A szomorú tekintetek, a kínos “Ó!” felkiáltás, és a személyes kedvencem: “Én ezt soha nem tudnám megtenni”. De miért is ne? Próbáltad már valaha?
Az egyedül evés talán lehangolóan hangzik, de valójában ez a legjobb módja a vacsorázásnak. Nem kell beszélgetést folytatnod, nem kell osztozkodnod, nincs semmi zavaró tényező, és a legfontosabb dologra koncentrálhatsz: az ételre. Először is ezért jöttél ide, nem igaz? Bármennyire is élvezem a jó társaságot és a jó ételt, néha jó, ha a kettőt szét lehet választani. Pihenhetsz, és van egy kis időd arra, hogy magadra gondolj. Az emberek figyelése tényleg a legjobb rész. És a beszélgetések, amelyek körülvesznek, elég szórakoztatóak.
Amikor először mentem egyedül étterembe, szörnyű napom volt. Az ember azt gondolná, hogy az egyedül evés csak ront a helyzeten, de valójában terápiás hatású volt. Nem akartam senkivel sem beszélgetni, és csak ki akartam zárni a világot, miközben ettem az átkozott kajámat. Nem írtam vissza senkinek, és nem görgetem az Instagramot. Csak én voltam, én és a tányérnyi spagetti carbonara. A szénhidrát tényleg minden problémát megold, de annyira jó volt úgy élvezni a kajámat, hogy senki más nem zavart. Jelentősen jobban éreztem magam az étteremből.
Nézd meg ezt!
Popkvíz
Az, hogy a hely olyan laza, mint egy pizza, vagy olyan puccos, mint egy Michelin-csillagos étterem, lényegtelen. Azt állítom, hogy csak akkor tudod igazán élvezni az előtted lévő szeletet vagy tányért, ha egyedül vagy. Ráadásul a bárpultnál is helyet foglalhatsz, és nem kell olyan sokat várnod. Biztos vagyok benne, hogy sokszor ettél már otthon egyedül. Akkor mi a különbség?
A legkínosabb pillanat az, amikor a pincér megkérdezi, hogy vársz-e még valakire, de általában ő az, aki még kellemetlenebbül érzi magát. Minden jó, ha egyszer túlléped ezt a küszöböt. És nem kell önbizalomhiányosnak érezned magad. Senki sem ítélkezik feletted – kivéve talán azt az egy embert ott, de ki törődik vele? Ez egy egyszemélyes vacsora, és senki más nincs meghívva.
Amikor tehát legközelebb azon kapod magad, hogy jó ételre vágysz anélkül, hogy valaki elkísérne, próbálj meg egyedül enni. Még az is lehet, hogy így jobban fogod szeretni.